2016. június 4., szombat

Újra velük! 20.- rész.



-         -TE VAGY A FÉRJEM SZERETŐJE? – Kiabálta. – AZT MONDTAD, HOGY NEM.
-        - Orsi állj le.- Jött be Dávid.
-         -DE PONT TE…. A SZEMEMBE HAZUDTÁL. – Mondta és a hangja hisztérikussá vált ahogy a könnyei kibuggyantak. – MÉRT Ő? – Fordult Dávid felé. – BENNE ANNYIRA MEGBÍZTAM.
-         -Orsika, kérlek. – Nyugtatta Dávid, de ő mintha nem is hallotta volna.
-         -NEM IS SZÓLSZ? LEGALÁBB MONDJ VALAMIT BAZDMEG! – Üvöltött rám, amire én valami ész nélküli indíttatásból ezt mondtam:
-         -Terhes vagyok Dávidtól és megtartom a babát. – Ahogy kimondtam éreztem, Orsi legfájóbb pontjára tapintottam.
-         -Tessék? – Kérdezte már nyugodtabb hangon. – Micsoda?
-        - Jól hallottad és most elmennél? – Vágott közbe Dávid. – Szeretnék a barátnőmmel lenni.
-         -Gyereket vársz a férjemtől? – Fordult felém.
-        - Igen, 2 hónapos terhes vagyok és…
-         -Neked is van egy férjed. Mért pont az enyémet kellett elvenned? Mért? Neked már van két gyereked és mindened megvan. Viszont nekem csakis Ő van, és ezt is elveszed tőlem. Akkor… - Szolt és letörölte a könnyeit. – Legyetek boldogok. – Eztán kiviharzott a lakásból. Csak álltam egy szál törölközőbe és a fejembe ezer dolog járt. Dávid odajött és átölelt én pedig zokogni kezdtem. Leültünk a kőre és halkan vigasztalt. Fogalmam sincs mennyi ideig ültünk a padlón, mikor Dávid törte meg a csendet.
-         -Gyere menjünk aludni. Eléggé késő van és borzasztóan fáradt vagyok.
-         -Én is. – Fogtam meg a kezét és követtem őt. Csendben egymást ölelve aludtunk el és másnap haza indultam. A napok rettentően lassan vánszorogtak. Éreztem már színt kell valljak otthon, de valahogyan semmi kedvem és energiám nem volt a veszekedéshez. Ám egyik este amikor a gyerekek már elaludtak rájöttem, itt az ideje. Robi a tv előtt ült és valami papírokat rendezett.
-        - Beszélnünk kell. – Léptem oda hozzá, mire feltekintett.
-        - Igen? – Nézett rám és szemeiből kiolvastam, hogy talán sejti is mit akarok neki mondani.
-        - Szeretném ha elválnánk, mert én Győrbe költözök… és terhes vagyok, de nem a tiéd a gyerek.
-         -Micsoda? – Kérdezte és a hangjából már tudtam nagy veszekedés elé nézünk.
-        - Jól hallottad..
-        - Megcsaltál? Kivel? Azzal a… Dáviddal?
-         -Igen, lefeküdtünk és terhes lettem. Nem fogom elvetetni a babát. Mondjuk, már nem is lehetne, de akkor sem.
-        - Nem írok alá semmit. – Vágta rá, majd újra a dolgaiba merült.
-       -  Mért vagy ilyen? Nem érzem így jól magam.
-         -El akarod vinni a gyerekeket is. – Mondta.
-        - Ők velem jönnek. Már találtam nekik óvodát és iskolát is.
-        - Nem hagyom, hogy elvidd őket. Ők az enyémek is. Mindkettő.
-         -Hétvégére hazajönnek…
-         -NEM! – Csattant fel. – Mégis hogy gondoltad ezt? Szerinted nekik milyen érzés lesz új iskolába és óvodába kerülni?
-        - Még kicsik és hamar megszokják. Amúgy is egy nagyvárosba rengeteg új lehetőség van arra, hogy új dolgokat tanuljanak meg.
-         -Ezt megbeszélted velük is? – Kérdezte.
-         Még nem, de majd Szeptemberig átfogom. Amúgy meg már beírattam őket.
-         -EZT NEM ENGEDÉLYEZEM. – Kiabálta. – NEM FOGOD ŐKET ELVENNI TŐLEM.
-        - Ne kiabálj kérlek, mert felébrednek. – Próbáltam csitítani.
-        - Mondd csak mikor érdekeltek téged a gyerekeid? – Kérdezte és egyre mérgesebben nézett rám.
-        -Igenis érdekelnek, mert minden nap beszéltünk telefonon.
-       -  Érdekes amikor Roli kórházba került…
-         -Mért kell lelkiismeret furdalást csinálni nekem?  - Néztem rá.
-         Mert ez az igazság.
-         -Ez hülyeség. – Tagadtam.
-        - Annyira nem értelek. Itt van a két gyereked és itt vagyok én…
-       -  Aki megcsalt szóval ne is szólj semmit.
-      -   Mivel jobb az a pasi mint én, aki szeretlek? – Nézett a szemembe én pedig felnevettem.
-       -  Dávid sosem csalna meg és szereti a gyerekeket. Mellesleg a pici a hasamba az övé.
-         Én legalább nem csináltam másnak gyereket.
-       -  Már ezt sem hiszem el, de nem érdekes akkor is elmegyek Győrbe és se te sem pedig SENKI nem fog -megakadályozni. A papírokat ha nem akarod nem írod alá, de én Dáviddal fogok élni szeptembertől. – Mondtam és kimentem a szobába, de utánam jött.
-        - Hagyd itt őket, és felőlem élheted azzal a másikkal az életed.
-         -Egyedül hagyjam rád? – Csodálkoztam. – Nem szeretném, ha éhen halnának, vagy esetleg koszos ruhájuk lenne és…
-       -  Nem azért már, de ha nem tudnád, van három lányom és volt egy beteg feleségem. Konkrétan mindent én csináltam.
-        - Jó bocsánat. – Mondtam halkan. – De akkor is elválok.
-       -  Mióta tudod, hogy terhes vagy?
-       -  Már egy hónapja, és….
-         -Szereted őt? – Állt elém és a szemeiből furcsán láttam csillogni a fényt. Már majdnem kezdtem megsajnálni, mikor ezt mondta: - Gondolom, valami kis selyemfiú lehet, aki teli van pénzzel.
-         Nem, ez nem így van. Nagyon sokat és nagyon keményen dolgozik azért, hogy pénzt keressen….. mert…
-         Nem érdekel. Mára befejeztem, és megyek feküdni.
    - Kérlek, váljunk el. – Váltottam könyörgőbb hangra.
-        -Csak akkor, ha a gyerekek itt maradnak. – Fordult vissza.
-         -Nem, mert ők az enyémek is. – Csattantam fel. – Szeretem a gyerekeimet és úgy gondolom, hogy az anyjuknál van a helyük.
-        - Ennél nagyobb baromságot nem hallottam még. – Majd becsapta előttem az ajtót.
-         Akkor is nálam van a helyük. – Mentem utána kiabálva. – Szeretni fogják Dávidot.
-        - Fejezd már be, mert nem akarok erről beszélni. – Nézett rám és beszállt az ágyba.
-De igenis beszélgetünk. Szoktasd magad a gondolathoz, hogy akkor is, elmegyek Szeptembertől. – Ezután becsaptam az ajtót magam mögött és a fürdőbe vonultam sírni. 

2016. május 23., hétfő

Újra velük 19. rész.

-         -Nyugodj meg. Miből gondolod, hogy megcsal?- Kérdezte Zsebi.
-        - A viselkedéséből… és eljött a Balatonról, mert összevesztünk azon, hogy nem akarja újra beküldeni a kérelmet.
-         -Mért ne akarná? – Hallottuk most Zolit is. – Gyereket szeretne nem?
-        - De igen, és épp ez az. Kibuktam totálisan. Dáviddal annyira jól elvoltunk és… azóta ilyen furcsa amióta…. találkozott a régi szerelmével, aki a barátnőd. – Hallottam és Dávidra néztem. Tekintete komoly volt és nyugodt.
-         -Figyelj szerintem menj haza. – Kezdte Zoli. – Biztos már otthon vár.
-         -Fogalmam sincs merre lehet. A telefonját sosem veszi fel ha hívom, vagy egyszerűen kikapcsolja. Aggódok érte.
-         -Nem lesz semmi baja. – Vágta rá Zsebi – De most tényleg menj haza.
-        - Rendben van. Holnap akkor reggel kilenc és… - Szolt Orsolya és ajtócsukódás után már nem hallottunk semmit. Annyira furdalt a lelkiismeret, hogy nem is tudtam semmit szólni.
-         -Végre elment, már nagyon kell pisilnem. – Mondta Dávid és kilépett az ajtón, én pedig ott maradtam egyedül. Kisvártatva Zoli jött be a szobába.
-        - Remélem tudod, hogy most mit gondolok a kapcsolatotokról? – Tekintete szigorú és mérges volt. – Ezt a szegény asszonyt így átverni. Komolyan nem ismerek a haveromra.
-         -Mért vagy ilyen utálatos velem?
-       -  Azért, mert nem helyes, amit tesztek.
-       -  Szeretjük egymást ez baj? Jó lenne, ha nem avatkoznál bele az életembe.
-         -Főleg hogy te már belemásztál a miénkbe. – Vetette oda, ami nagyon rosszul esett.
-         -Ezzel meg mit akarsz mondani? Hogy menjek el? Nem gondoltam, hogy tolakodásnak veszed, azt, hogy egy pár napig itt vagyok. De ha baj akkor mondd ki nyíltan.
-         Fejezzétek be. – Jött oda Zsebi – Édes kérlek ne már. Ő a legjobb barátnőm és nem fogom hagyni, hogy ellenségek legyetek.
-         -Akkor inkább nem is szólok hozzá. – Mondta és elment. A szavai nagyon fájtak, és úgy döntöttem ez valami jelzés, hogy nagyon hamar el kell innen mennem.
-         -Ne csináld már. – Állított le Zsebi amikor a bőröndömet kezdtem pakolni.
-         -Zoli szerint betolakodó vagyok. – Néztem rá.
-         -Ez nem így van, és majd beszélek vele rendben?
-         -Mikor indulunk? – Jött be Dávid.
-         -Hova mentek? – Kérdezte barátnőm meglepetten.
-       -  A lakásba. Látom, már odapakolsz.
-       -  Maradhatnál itt is. – Kérlelt Zsebi.
-        - Nem, jobb lesz nekem Dávidnál – Válaszoltam csendesen. A lakásba nagyon jól éreztük magunkat. Vacsorát főztünk és sokat nevettünk. Folyamatosan a hasam puszilgatta és simogatta. Rettentően büszke volt, hogy apa lesz. Találgattuk, hogy mi lesz a neme és próbáltunk hozzá illő nevet választani neki. Ő kikötötte, hogy Dávid nem lesz, mire kontráztam, hogy szerintem nagyon szép neve van. A vacsora után a kádban ülve pedig arról beszélgettünk, hogy a sors mennyire kifürkészhetetlen és mégis olyan sok jó dolgot tud tenni. Az ölébe ültem és a kezembe vörösboros poharat tartottam.
-         -Még sosem csináltam ilyen. – Néztem rá a vállam felett. – De jó érzés.
-         -Kevés a bor. – Állapította meg, és egy nagy adag habot húzott felém.
-         -Nem baj, mert úgy látom, hogy a csoki is elfogyott.  – Tekintettem az üres zacskóra.
-         -Olyan hihetetlen ez az egész, hogy ennyi év után itt ülök veled a lakásomba, a kádamba és ….
-         -Most úgy érzem, boldog vagyok. – Vágtam a szavába.
-         -Komolyan? – Nézett rám és a csodaszép barna szemeitől szinte elolvadtam.
-         -Igen, végre kimondhatom. Boldog vagyok. – Majd egy forró csókot adtam neki és felé fordultam. A kád szerencsére elég nagy volt ahhoz, hogy kényelmesen elférjünk benne. Átöleltem és a hajába túrtam. Teljesen felizgatott az illata és az, hogy nedves a bőre. Megéreztem merevedő hímtagját és teljesen át szellemültem. Már éppen kezdtünk volna belemelegedni a dologba, amikor lentről mozgolódás hallatszott fel.
-         -Mi lehet ez? – Suttogtam. – Azt gondoltam bezártad az ajtót.
-        - Be is és csak egy embernek van még rajtam kívül ide kulcsa.  Maradj itt. – Szolt és miután kimászott a kádból felvette a köntösét és kiment az ajtón. Füleltem, hogy ki lehet az, és nemsokára meghallottam Orsi hangját.
-        - Szia édesem. – Szolt.
-        - Mit keresel itt? – Kérdezte Dávid.
-       -  Tudtam, hogy itt leszel és úgy gondoltam egy kicsit….
-       -  Fejezd be és menj el. Egyedül szeretnék lenni.
-       -  Mért? Ne már édesem. Látom főztél és…. mért van két tányér? – Hallottam Orsolya meglepett hangját. – Meg mért van két pohár és villa és….. ki van még itt rajtam kívül?
-         -Én? – Kérdezett vissza Dávid.
-         -Ki van itt? A szeretőd? – Emelte feljebb a hangját.
-         Miről beszélsz?
-      -   Arról akivel megcsalsz és akivel ettél.
-         -Ha tudni szeretnéd éppen Zoli volt itt, mert az esküvőjük részleteit beszéltük meg.
-         -Látom épp fürödtél. – Váltott Orsolya kicsit gyengédebb hangra. – Nagyon sexi vagy így, hogy csak ez a köntös van rajtad. - Kétségkívül egyetértettem vele.  – Én is nagyon megizzadtam és szerintem én is lefürdök. – Ezután lépteket hallottam, ami a hálószoba előtt abbamaradt. Rájöttem, hogy valószínű most pillantja meg a ruháimat a földön.

-         -Ez meg milyen holmik? – Kérdezte Dávidot – Ki van még itt? Merre van, a fürdőbe? – Majd a léptek újra felerősödtek és nekem már csak annyi időm maradt, hogy kiszálljak, és magam elé kapjak egy törölközőt. Ahogy tekintetünk találkozott láttam a szemébe, hogy mindenkire számított csak rám nem. 

2016. április 29., péntek

Újra velük! 18 rész

-         -Hol van? – Kérdezte és a hangja zaklatottnak tűnt. – Hol van?
-         -Kicsoda?
-         -Zsebi. – Mondta és a szívem akkorát dobbant a megkönnyebbüléstől. Először azt hittem Dávidot keresi rajtam, de szerencsére tévedtem.
-        - Zsebiék nincsenek itthon. Épp Hajdúszoboszlón hétvégéznek és én vigyázok a lakásra.
-         -Értem… akkor én – Szolt, de az ajtóból még visszafordult. – Nahát, az pont úgy néz ki mint a férjem órája. – Mutatott az asztalon heverő karórára, ami tényleg Dávidé volt. – Csak az övének a hátára van egy pici D – betű gravírozva. Én adtam neki karácsonyra.  – Magamba imádkoztam, hogy csak nehogy meg akarja fordítani, de hála égnek elment. Ahogy bezártam az ajtót Dávid kilépett a mosdóból.
-        - Még két percet marad és az óra… megszólal. – Mondta mire a vekker sípolni kezdett. – Be van állítva, és így mindig minden nap jelez nekem.
-        - Ez meleg volt. – Fordultam felé. – Mi lett volna, ha itt talál? Szerinted mit mondtunk volna neki?
-         -Az igazat? – Kérdezte. – Úgyis színt kell, hogy valljunk. Neked otthon nekem pedig itt.
-         -Nem tudom, hogy fogom Robinak megmondani. – Tűnődtem el.
-         -Csak nyugodt hangon.
-        - Te nem ismered. Vele nem lehet nyugodt hangon beszélni. Remélem nem lesz agresszív.
-        - Volt már rá példa, hogy megütött? – Kérdezte aggódva.
-       - Még nem, de nála ezt sosem lehet tudni. – Hajtottam le a fejem. – A kapcsolatunk elején pont ez vonzott benne pedig, hogy olyan erős és védelmező.
-        -Engem csak az vonzott Orsiba, hogy valakivel legyek és ne egyedül.
-        - Inkább egyedül leszek, mint, hogy ne szeressem százszázalékosan azt, akivel kapcsolatom van.
-         -Ezért válok el. – Magyarázta, mikor újra kocsi ajtó csapódást hallottunk. Kicsit megrémültem, hogy Orsolya jött vissza, de amikor barátnőm hangját meghallottam megnyugodtam. Gyorsan terítettünk és ők már a szépen megterített asztalhoz értek.
-        - Sziasztok. – Köszönt barátnőm. – De jó illat van. Nézd. – Mutatta nekem a gyűrűt, ami csodálatosan csillogott.
-         -Ez gyönyörű. – Ámuldoztam. – Gratulálok. – Majd átöleltem Zsebit és Zolit is. A vacsora alatt végig az esküvői terveket beszéltük. Ezek néha jó ötletek voltak, viszont volt egy pár extrém is köztük. A fiúk mindegyiket túl nyálasnak találták. Dávid szerint csak elég volna az is ha egy anyakönyvvezető előtt mondanák, hogy „igen” és kész.
-         Ugyan édes. Ezt meg kell ünnepelni. – Néztem rá, és megsimogattam az arcát.
-         A te esküvőd nagyon jó volt. – Fordult felém barátnőm.
-         Szerintem is. Mikor értünk haza…. azt gondolom olyan hét óra tájba. Akkor már a nászéjszakából a fáradság miatt nem lett semmi.
-        - Ez nálunk is így volt, bár ott Orsi hazament engem pedig hazavittek. – Szolt Dávid.
-         -Nálunk nem lesz így. – Vágta rá Zsebi. – Te nem fogsz annyit inni, hogy vinni kéne érted?  - Nézett Zolira aki csak bólogatott.
-         -Jaj már most mért vagy ilyen szigorú? – Nézett rá Dávid. Furcsa mód nem gondolnám, hogy Ő ennyire benne van minden buliba, mert ha megnézem, mint egy pincér akkor a munkájába annyira komoly és visszahúzódó. Ez a kettősség persze nagyon jót tesz az egyéniségének. Vacsora közben végre jobban megfigyelhettem barátnőmet és Zolit. Amikor a pult mellett álltak rájöttem milyen jól néznek ki még így a magasság különbség ellenére is együtt. Az újdonsült menyasszony nem volt egy alacsony, de ami Zolit illeti eltörpült mellette. Zoli alakja nyúlánk és vékony volt. Szemei sötétbarnán néztek barátnőmre. Haja sötéten és egyenesen állt. Ajkai Dáviddal ellentétben vékonyak voltak. Barátnőm szerint olyan, mint egy herceg.
-        - Kérsz fagyit édes? – Nézett rá Zsebi és egy nagydoboz fagyit vett a fagyóból.
-         -Igen köszi. – Válaszolta Zoli és elővett négy kis csészét és ugyanannyi kanalat. Barátnőm persze már a dobozba nyalakodott és Dáviddal mosolyogva figyeltük őket, ahogy egymást etetik egy nagy kanállal.
-         -Nyuszi mi szerintem nem is kapunk már. Hagyjuk őket? – Szolt és jobbnak láttam ha kettesbe hagyjuk őket. Kimentünk a teraszra és Dávid elővett egy cigit majd rágyújtott.
-         -Mióta dohányzol? – Csodálkoztam, mert azelőtt sosem tette.
-         -Huh már rég óta. – Nézett rám miközben kifújta a füstöt.  – Talán az óta amióta ekkora a nyomás rajtam. Zavar? – Kérdezte és elővett egy dobozt, amibe lehamuzott.
-         -Nem. Ugyan már. – Mosolyodtam el és az jutott eszembe, hogy még sosem láttam olyan pasit, aki ennyire szexisen fújta volna ki a füstöt mint ő.  Újra csak az járt az eszembe, hogy rajta minden tökéletes. Semmit nem változtatnék meg rajta. Ahogyan figyeltem arcát eldöntöttem vele akarom leélni az életemet. Semmi nem érdekel csak Ő és a gyerekeim. Éreztem, hogy vele boldog lehetek és a gyerekeknek is igazán jó pótapukájuk lehet.
-         -Nagyon jól néznek ki együtt. – Húzott vissza a valóságba. – Aranyosak lesznek és remélem sokáig tart majd ez a nagy szerelem.
-         -Én is. Zsebi nagyon szereti Zolit. Volt neki már egy pár kapcsolata, de még sosem láttam őt ilyen boldognak. Jó neki, hogy tényleg azzal a férfival él akit tiszta szívből szeret.
-         -Ha én nem lennék akkor…. – Nézett rám és láttam, hogy kereste a szavakat. … akkor vele maradnál?
-         -Igen, úgy gondolom. Már csak a gyerekek miatt is.
-        - Szívesen megismerném a gyerekeidet. – Mosolyodott el amitől begödrösödött az arca.
-         Szerintem el lennél tőlük ájulva. Roli nagy dumás és Eszter pedig olyan okos. – Gondoltam rájuk és ebbe a pillanatba nagyon hiányozni kezdtek. Minden nap beszéltünk telefonon, és örültem, hogy Alexandráéknál jól érzik magukat, viszont szerettem volna, ha ők is megismerik ezt a csodálatos embert aki mellettem áll.
-         -Már csak ha félig olyanok mint te akkor már megérte. – Szolt és közel húzott magához, s gyengéden megcsókolt. Átöleltem a nyakát és beletúrtam a hajába. A cigi szagot abszolút nem éreztem a leheletét, hiszen a csókja olyan finom és érzéki volt. Nekidőltem a falnak ő pedig felhúzta a csípőjére a lábam. A testem teljesen átszellemült, főleg amikor megéreztem, hogy nadrágja egyre keményebb lett.  Annyira begerjedtem rá, hogy ha nem csörög a telefonja totálisan elvesztem az eszem. Nagy nehezen szétváltunk és ő felvette a telefont. Az arca elkomolyodott és én jobbnak láttam, ha hagyom őt egyedül és bementem a szobámba. Ráfeküdtem az ágyra és azon gondolkoztam, hogy mit tegyek. Mikor menjek haza és mi legyen a további tervem.  Már félórája ültem a gondolataimba mélyedve, amikor Zsebit láttam az ajtóba.
-         Hello.  Bejöhetek? – Nézett rám mire bólintottam.
-         -Na mi az? – Kérdeztem, mert láttam rajta, hogy valamit mondani szeretne.
-         -Annyira boldog vagyok érted? Olyan jó, hogy tényleg minden összejött, amit akartam. Azt hiszem nem is gondoltam, hogy akad majd olyan férfi akinek tényleg igent fogok mondani. 
-         -Én sem és mégis…. – Sóhajtottam fel és szemem megtelt könnyel.  – Dáviddal akarok lenni.
-         -Ne sírj. Szeret téged. – Ölelt át.
-         -Én is, de annyira reménytelen a helyzetem. – Csorgott a könnyem.
-         -Nem az, csak láss egy kicsit jobban és gondolkozz pozitívan. Tudod, hogy mit szeretnél.
-         V-ele akarok lenni. - Ismételgettem. -  Senki más nem érdekel. Tudod…. amikor ránézek az jut az eszembe, hogy nekem ő a tökéletes pasi.  Érted? Tökéletes.
-         -Senki nem az… még Zoli sem.
-         -De… Dávid okos, figyelmes, kedves és annyira őrültem szexi.
-         -Hihetetlen vagy, de most mindjárt jövök. Zolinak be kellett menni dolgozni. Utálom ezt, de ez van. – Majd az ajtóba visszafordult. – Köszönöm a vacsorát.
-        - Szívesen.  – Szóltam és próbáltam aludni, de sehogy sem ment. Nem tudtam mi lehet az a fontos dolog, amit Dávid ennyi ideig tárgyal. Kiléptem az ajtón és a másik szobába barátnőmet és a drágám hangját hallottam.
-         ….. Én is úgy érzem. – Hallottam Dávidot.
-         -Akkor örülök neki. Nézd semmi mást nem kérek, csak ne bántsd meg.  – Szólalt meg Zsebi.
-         -Nem akarom. Olyan furcsa, mert sosem gondoltam volna, hogy újra találkozunk. Régebben amikor szakítottunk felejteni mentem Németországba. Úgy hittem az a legjobb ha minél messzebb megyek annál könnyebb lesz. Utána dolgozni mentem egy másik városba és megismertem Orsit. Nem akartam én elvenni, de….
-        - Mégis csak beadtad a derekad.
-         -Igen. – Szolt. – De hallod amikor megláttam őt.
-       -  Értelek. – Vágott a szavába barátnőm. – Orsival mit szeretnél?
-        -Elválni. Ez nem kérdés. Komolyan kint az előbb a telefonom csörgése előtt úgy felizgatott a barátnőd.  Az is megfordult, hogy nem veszem fel, csak épp Melinda hívott. De amúgy hol van?
-         -Alszik. Kicsit kibukott. Úgy gondolom, hogy neki ez most sok. Nem hiszem, hogy irigy vagy ilyesmi, csak túl sok ez neki.
-         -Nem csodálom. Nekem sem könnyű, bár neki még ott vannak a gyerekek. – Mondta Dávid, majd hallottam, hogy léptek közelednek az ajtóhoz. Amilyen gyorsan csak tudtam visszatértem a szobámba. Még épp időbe feküdtem le az ágyra mikor belépett. Úgy tettem mintha aludnék. Éreztem, hogy leül az ágy szélére és megsimogatja az arcom. Kinyitottam a szemem és rámosolyogtam.
-         -Jól vagy? – Kérdezte és a barna szemeitől megnyugodtam.
-       - Igen, már sokkal jobban. Ki telefonált?
-        - Melinda, de már elegem van belőle.
-         -Mert? – Ültem fel és átöleltem a nyakát.
-        - Azt akarja, hogy holnap menjek be az irodába. Kíváncsi vagyok, mit akar már a héten rám sózni.
-         -Nyugodj meg édes. Ne húzd fel magad rajta. – Majd megpusziltam az arcát.
-         -Még haza is kell mennem. Orsi is majd pattogni fog.
-        - Aludhatnál velem. – Ajánlottam fel.
-         -Igen, jó lenne, bár úgy gondolom, hogy ne itt. Zoliék nyilván kettesbe akarnak lenni és szerintem elmehetnénk a lakásra nem? – Nézett rám és én igenlően bólintottam.
-        - Az előbb a teraszon félbe maradt valami.  – Suttogtam a fülébe és az inge alá csúsztattam a kezem.
-           -Mi is? – Nézett rám mosolyogva, de vadul megcsókolt. Már az ágyon feküdtünk amikor kintről csöngetést hallottam. Zsebi kiszaladt az ajtóhoz és hallottuk, hogy ki jött.
-         -Orsi. – Hallottam csodálkozó hangját. – Te meg mit keresel itt?
-      -   Csak jöttem, mert beszélnem kell veled. – Orsi hangja nagyon zaklatottnak tűnt. Dáviddal alig mertünk levegőt venni.
-       -  Mi a baj? – Kezdte Zsebi.
-  A férjem…. – De a mondatot nem tudta befejezni, mert sírás tört ki rajta. – Dávid… megcsal és… el akar válni. Érted? Mi lesz velem nélküle? 

2016. április 23., szombat

Újra velük! 17.-rész.

           Egy férfit láttam magam előtt akinek a csodálatos napbarnított bőréről csorgott le a víz.
-         - Dávid te meg? – Kérdeztem, de akkora kő esett le a szívemről, hogy nem egy ufó vagy egy nagy szörny áll előttem. Ő megfordult és rám tekintett. Barna szemei csak úgy csillogtak.
- Hello. – Köszönt rám. – Most jöttem kb. tízperce, de nagyon megizzadtam az úton és úgy gondoltam letusolok. Baj? – Nézett rám, de én ettől a látványtól szólni sem bírtam, csak a fejem ingattam. Dávid egyszerűen tökéletes volt.
-         Nem, ugyan már. – Mondtam még mindig kábultam, majd amikor visszatértem a valóságba rá förmedtem: 
-Mégis mit képzelsz amúgy? Tudod, hogy megijedtem, amikor beléptem és nem szól senki?
-         -Ne szívd már mellre édes. Nem is hallottalak. – Mondta majd egy nagy adag sampont nyomott a kezébe. – Nem jössz be?
-       -  Én….. – Mondtam, de ekkor az eszem valahogy kikapcsolódott és pár perc múlva már ott álltam mellette a tus alatt, és egyre vadabbul csókoltam puha ajkát.
-         -Mit keresel itt? – Néztem a szemébe miközben a víz gyengéden permetezett minket. –Nem úgy volt, hogy Balatonon vagy?
-        - De ott voltam, viszont nagyon összekaptunk… és hiányoztál is.
-         -Egész hétvégén erre vártam. – Mondtam neki és magamhoz hú
-          – Azt hittem valami betörő vagy ilyesmi. – Vallottam, majd beszívtam a rég nem érzett illatát.
-     -    Sajnálom, hogy megijesztettelek. Nem szándékosan tettem.
-         -Már nem számít. Ez sokkal jobb mintha csak úgy találkoztunk volna bárhol is a városba. Min veszekedtetek? – Néztem rá miközben Dávid elzárta a csapot.
-        - Nem érdekes…. csak elegem lett… és ott volt Melinda is. Nem elég, hogy munka közben kell vele bájolognom még a pihenésembe is beleszól.  Van törölköző?
-        - Ó persze. – Mondtam és a sajátom magam elé tekerve elindultam Dávidnak keresni egyet. Zsebiék szobájába találtam és gyorsan odaadtam neki.
-         – Annyira örülök, hogy eljöttél hozzám. – Szóltam miközben közelebb léptem hozzá. – Viszont remélem ebből nem lesz problémád.
-       -  Annyira nem érdekel.  Most egyedül te és a pici érdekelnek. Mellesleg épp azon vesztünk össze, hogy elutasították a kérelmet, és Orsi újra kérni szeretne. Mondtam neki, hogy felesleges, mert gondolom, ha egyszer elutasítják, akkor többször is. Erre kibukott és ordítozott és hisztizett, pedig tudja, hogy azt gyűlölöm. Kértem szépen fejezze be, de nem tette így eljöttem.
-      -   Hihetetlen vagy. Nem gondolod, hogy ez rosszul esik neki?
-         -Úgy nézek ki mint aki érdekel? Milyen nagy ágy. – Nézett Zsebiék ágyára és utána rám.
-       -  Itt nem lehet. Inkább menjünk be az én szobámba. – Húztam magam után és újra forró csókba forrtunk össze. Egész éjszaka csak kényeztettük egymást és öt óra körül nyomott el minket az álom. Furcsa rezgő hangra ébredtem fel. Utána mentem és Dávid nadrágzsebébe találtam rá a hang forrására. A telefonja néma módba volt, de nem kapcsolta ki és a kijelzőn Orsolya nevét pillantottam meg. Az ágyra néztem ahol Dávid csendesen szuszogva aludt. Úgy véltem ráér még beszélni vele és kinyomtam. Ekkor a telefonon megjelentek a nem fogadott hívások listája és Orsolyától húsz nem fogadottja volt. Azt gondoltam sokkal jobban teszem ha kikapcsolom. Halkan megnyomtam a piros gombot és a telefon a Good by felirat után kikapcsolt. Visszamásztam Dávid mellé az ágyra és figyeltem őt. Annyira helyes és mégis férfias volt számomra. Arcán megmaradtak a fiatalkori vonások, ami néha kisfiús arcot adott neki. Ajkai teltek és puhák voltak. A bőre kreolosan természetes barna árnyalatban játszott, amit nagyon szerettem. Végigsimítottam az arcát mire mozgolódni kezdett és kinyitotta nagy barna szemét.  Eztán rám mosolygott és az arcán megjelent két pici gödröcske.
-       -  Jó reggelt szerelmem. – Üdvözöltem. – Jól aludtál? 
-     -Igen. Csodálatos volt ez az este. – Nézett rám és a hajába túrt.
-         -Nekem is. Csináljak reggelit? – Kérdeztem és felültem az ágyba.
-        - Neee. – Fogta meg a kezem. – Inkább gyere ide mellém. Nem szeretném, ha egy percet is nélküled kéne tölteni.
-         -Akkor gyere ki és csinálunk valamit közösen.   
-         -Én is arra gondoltam. – Nézett rám mosolyogva.
-         -Dávid fejezd be. – Szóltam rá és kimentem a konyhába. Gyorsan összedobtam egy reggelit és tálcán bevittem a szobába. Ahogy az ajtóba értem láttam, hogy ő újra visszaaludt. Elmosolyodtam és csendesen visszamentem a konyhába.  Reggeli után az én mobilomat is bekapcsoltam. Nem tellett bele két perc máris őrült módon csörögni kezdett. Gyorsan kinyomtam majd visszahívtam Zsebit.
-         -Szia. – Köszöntem.
-       -  Hello. Hogy vagy? Megvagy? Nem félsz egyedül? – Tudakolta és hangjába izgatottságot véltem felfedezni. 
-        - Jól vagyok köszönöm és nem vagyok egyedül. Dáviddal töltöttem az éjszakát. – Magyaráztam és elmeséltem neki mindent.
-       -  Ti jól vagytok? – Kérdeztem és a választól teljesen feldobódtam. Zsebi azt mesélte, hogy Zoli megkérte a kezét.   – Komolyan? Meséld el, hogy volt.
-        - Oké. – Kezdte barátnőm. – Éppen esti sétára indultunk és Zoli annyira feszült volt. Kérdeztem tőle, hogy mi a baj, de nem mondott semmit. Nem sokkal utána felvetette, hogy van nem messze egy éjszakai fürdő, ami tíz után ingyenes. Nagyon jó ötletnek tartottam, mert este senki sem lát meg. Bár az a rész ahol mi voltunk egy elkülönített kis kabin szerűség volt, ami annyira hangulatossá tette az esténket. Már a vízben voltunk és alig bírtunk magunkat, de komolyan… és ekkor Zoli kiszállt és azt mondta mindjárt jön. Kb. fél órát vártam rá és azt hittem, hogy valami baj történt, de ekkor egy papírhajót láttam a vízben, és tudod mi volt benne?
-        - Fogalmam sincsen? – Szóltam.
-         -Egy kis doboz és a dobozba pedig a gyűrű, ami annyira csodaszép volt. Utána Zoli a medence széléhez lépett és ezt kérdezte. 
-         -Hozzám jössz hercegnőm?  Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak… majdnem elsírtam magam és annyira…. jó volt…
-        - Remélem igent mondtál.
-       -  Ez csak természetes. Annyira boldog vagyok, de komolyan. Érted? Az én hercegemmel végre összeházasodunk. – Ujjongott Zsebi és én is annyira örültem neki. Tudtam, hogy Zoli mellett boldog és biztonságos jövő vár rá. Mikor elmeséltem neki Dáviddal töltött éjszakámat bűnbánóan így szóltam:
           -Én ezt nem tehetem meg Orsival. – Fakadtam ki. – Nekem ez nem megy. Amikor valamelyik nap összefutottunk akkor átéreztem a helyzetét. Robi velem is ezt teszi.-  Mikor jöttök haza?
-         -Holnap késő este. Dávid meddig lesz veled?
-      -   Nem tudom…. tényleg, fogalmam sincsen, mert…nem beszéltük meg, de senkinek nem akarok rosszat.
-        - De akkor mit akarsz tenni? A szíved vagy az eszed?
-  Fogalmam sincsen. – Szóltam és tényleg tanácstalanná váltam. – Szeretem Dávidot, de a gyerekek és…. várj csak egy picit. – Mondtam hirtelen, mert a másik szobából hallottam, hogy Dávid is telefonál. A hangjából biztos voltam benne, hogy Orsival beszélget.  Visszatértem a telefonomhoz és ezt mondtam barátnőmnek: - Bocsi, de le kell tennem. Majd visszahívlak. Puszi és Gratulálok nektek. -Miután leraktam óvatosan a szobaajtóba lopóztam, hogy halljam, mit beszélget Dávid.
-        - Nem Orsi hagyjuk. Ez már nem működik és ezt te is tudod.  Tessék? Nem, kérlek, ne hisztizz!  Már nem akarok annyira és el akarok válni. – Hallottam szavait. – Lehetőleg minél hamarabb… mert van egy új kapcsolatom. Mi? Nem Barbara, hanem más, de úgyis rájössz. Orsi ezt már megbeszéltük, de én most lerakom. 
   - Hello.  – Gyorsan próbáltam eltűnni, de észrevett.
-         -Mért nem jöttél be? Nem számít. - Nézett rám mosolyogva. – Mi van Zsebiékkel?
-         -Zoli megkérte a kezét azzal a módszerrel, amit én ajánlotta, de szerinted túl nyálas volt.
-   - A hajóssal?
-        - Igen, és Zsebi el volt tőle olvadva. Mondtam én, hogy siker lesz. – Húztam ki magam.
 - -        - Akkor én is így kérjem meg a kezed? – Nézett rám és meg simogatta az arcom.
-         -Mi? Mit akarsz ezzel mondani?
Azt, hogy ha elválok végre szeretném az igazi nagy Ő- met elvenni. – Mondta és a tekintete igazságot sugárzott felém. – Téged sosem csalnálak meg.-         Én sem. – Vallottam be. – Szeretlek.
-         -Én is szeretlek nyuszi, és nem akarom, hogy hazamenj.
-         -De nekem ott van az életem. Amúgy meg te is eljöhetnél velem?
-         -Feladjam a munkám? Tudod, milyen nagyon szeretem. Ezért tanultam, hogy ez legyek. Ez az életem, és… persze máshoz nem is értek.
-         -Otthon is biztos találnál munkát. Remek önéletrajzot tudnál felmutatni.
-         -Nem, nekem ez az otthonom… és én itt főpincér vagyok. 
-         -Ó szóval ez a baj, hogy még beosztásos is vagy? – Kérdeztem tőle.
-         -Igen, és nem léphetek le egyik napról a másikra drágám. – Nézett rám.
-        - Én sem, főleg, hogy Augusztus van, és már időm sincsen a gyerekeket másik oviba, vagy iskolába beíratni és az én munkám is ott van.
-       -  Óvodák mindenhol vannak. – Tárta szét a karját. – Legfeljebb majd addig keresel, amíg nem találsz.
-       -  Ez nem így megy édesem.-       
            -Az én fizetésemből jól élnénk. Látod most sem élünk Orsival rosszul.
-         -Nem vagyok élősködő. – Válaszoltam hirtelen.
-        - Nem is gondoltam, hogy az lennél… csak vázoltam a tényeket.  Gyere ide. – Szolt kedvesen és közel húzott magához. – Bárhogy is lenne, mi megoldanánk. Csak te én a bébi és a gyerekek. Mint egy igazi nagycsalád. - Majd a hasamra rakta a kezét és megcsókolt. Úgy éreztem sosem voltam ennyire boldog. Egész napot együtt töltöttük és Dávidot az sem érdekelte, hogy ki ismeri a városba, mert kézen fogva járkáltunk mindenfelé.  Néztünk babaruhákat és baba holmikat. Találgattuk, hogy kire hasonlíthatna. Mondtam neki, hogy remélem, a szemeit az apukájától örökli mire kikötötte, hogy a mosolya az enyémnek kell, hogy legyen. Nagy szatyrokkal megrakodva értünk a lakáshoz és úgy döntöttünk, főzünk az ifjú jegyespárnak valami igazán finomat. Az elkészítés annyira könnyen és gyorsan ment. Én persze többször kóstolgattam, mint Dávid. Ahogy kész lett nem is telt bele sok idő és egy autó gördült a ház elé. 
-       -  Édesem megjöttek Zoliék. – Szóltam Dávidnak, aki a mosdóba tartózkodott.
-        - Pillanat és megyek.  – Hallottam a hangját.-         Kicsit furcsának éreztem, hogy csengettek, de az ajtóhoz mentem és kinyitottam. Meglepetésemre nem Zsebiék voltak azok hanem:
-        - Orsolya. – Csodálkoztam és reméltem, hogy elég hangosan mondom ahhoz, hogy Dávidnak még véletlenül se jusson eszébe zajt csapni odafent. – Te meg mit keresel itt?
-       

2016. április 18., hétfő

Újra velük! 16.- rész

-          -Tessék?-  Hirtelen nem tudtam, hogy mit kéne mondani, de végül rájöttem, hogy ebbe csak az igaz út a járható.
-         -Igen az enyém volt. Épp a téren ültem és Dávid észrevett. Mivel hűvös volt odajött és odaadta nekem a dzsekiét. Viszont én olyan ügyetlen voltam, hogy megakadt a körmöm benne és letört. A kukába akartam kidobni, de valami miatt mégis a zsebébe raktam. Bocsánat. – Hadartam el. Persze azt kihagytam belőle, hogy utána szerelmeskedtünk.
-        - Nézd nem tudom, hogy milyen mély volt a kapcsolatotok, de én … megőrülök a férjemért és…nem akarom, hogy bárki is elvegye tőlem. Azt gondolom ez érthető hiszen te sem szeretnéd ha megcsalnának. – Nézett rám és ő nem is tudta, hogy mennyire a lényegre tapintott. Haboztam, vajon elmondjam- e neki, hogy pont átélem ezt, de jobbnak láttam ha mégis hallgatok. Miután megbizonyosodott, hogy nem csapom be elköszöntünk egymástól én pedig a lakás felé indultam.
-        - Szia. Tudod kivel találkoztam bevásárláskor? – Szóltam Zsebinek amikor hazaértem.
-         -Kivel?- Kérdezte és feje kiemelkedett a bőröndök közül. Épp a hétvégi romantikázásra készült elő egy nagy adag ruha kíséretében.
-        - Orsival. – Huppantam le az ágyra és elmeséltem neki mindent.
-         -Szegényke. Még nem is tudja, hogy hétvégén te Dáviddal alszol? – Mosolyodott rám és én csak a fejemet ráztam. Annyira vártam már, hogy végre újra kettesbe legyek vele. Az egész testem vágyott rá és még ha csak arra gondoltam, hogy milyen lesz újra érezni az illatát a hideg futkosott a hátamon. Segítettem barátnőmnek pakolászni és közben Dáviddal sms-ezgettünk. Mikor már a tizedik üzenetet kaptam tőle Zsebi így szolt:
-         -Nem volna egyszerűbb ha telefonon beszélnétek meg?
-         -Dolgozik. – Vágtam rá gyorsan, mire barátnőm elnevette magát.
-          -Hihetetlenek vagytok.  Segítesz vacsorát csinálni? – Kérdezte és együtt készítettük az ételt. Zoli kisvártatva hazaért és kellemes meglepetésemre Dávid is jött vele. Ahogy megláttam átöleltem a nyakát és forró csókban fonódtunk össze.
-        - De jó lesz hogy holnap már csak te és én leszünk. – Súgtam a fülébe, mire rám nézett és a szemeiből kiolvastam, hogy valami gond van.
-        -Azért jöttem, mert ezt átkel beszélnünk. Nem beszélhetnénk meg ezt kettesbe?
-         -Mi a probléma? – Csodálkoztam, de bevezettem a szobába.
-         -Zoli rám bízta, hogy vigyázzak a házra….
-         -Nahát én is ezt a feladatot kaptam Zsebitől. Akkor legalább nem kell egyedül cipelnem ezt a nagy felelősséget. – Mosolyodtam el, de Dávid nemlegesen ingatta a fejét és így szolt:
-         -Nagyon utálni fogsz azért amit most mondok, de ez van. Nem én döntöttem így hidd el.
-         -De mi a baj? – Csodálkoztam. Elképzelni sem tudtam, hogy mi történhetne amiért ne lehetne megoldani legalább az éjszakai alvásokat.
-         -Melinda minden évben szokott egy hétvégét csinálni amikor a csajok elmennek fürdőbe meg ilyen helyre és ez pont erre a hétvégére esik. Orsi is vele megy…
-         -De jó. Akkor még hazudoznod sem kell és reggelig együtt lehetünk. – Vágtam a szavába.
-         -Nem hagyod, hogy befejezzem? – Kérdezte picit idegesebb hangon.
-         -Bocsánat.  Folytasd.
-         -Az a helyzet, hogy Melinda valahogyan bepasizott és mivel a legtöbb csajnak, aki velük megy, van már társa kézenfekvő volt, hogy én is megyek. Ilyen családi baráti összejövetel lesz a Balaton mellett.  – Magyarázta és mikor felfogtam a mondat értelmét csak némán néztem magam elé. – Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy ettől még nem válok el.
-         -Mégis velük mész. – Néztem rá.
-       -Igen, mert….. muszáj.
-         -Talán kötelező? – Kérdeztem. – Ha nem akarok valahova elmenni akkor nem megyek…
-         -Látom nem érted. Sajnálom, de csak ezt akartam mondani… szia. – Szolt és kilépett az ajtón. Hirtelen eszembe jutott valami és utána szaladtam. Épp időbe mert Zolitól köszönt el.
-   - Várj! Mi van az örökbefogadással? 
-        - Elutasították. – Mondta szomorúan. – Akkor sziasztok és jó szórakozást…. és ügyesen, ahogy megbeszéltük.
-         -Rendben van, köszi a segítséget. – Nézett rá Zoli. Nagyon rosszul éreztem magam egész hétvégén. Péntek este totálisan padlón voltam. Sírtam és buta műsorokat bámulta a tv-be, pedig nagyon utálok televíziót nézni. A szombatom sem volt jobb.  Már jócskán tíz órakörül járt az idő amikor elhatároztam sétálok egyet. A Dibóhoz mentem, de Dávidot nem láttam a pincérek között. Elsírtam magam és arra gondoltam ez a sors, hogy nem lehetek vele. A sötétbe a csillagokat néztem és az abortuszt tervezgettem. Éjfél körül értem lakáshoz vezető kis utcába ahol egy nagyon ismerős autót pillantottam meg, de a rendszámát nem láttam és kedvem sem volt megnézni.  „ Olyan buta vagy” – Mondtam magamnak. „ Mégis hogy lenne Dávid, amikor ő Balatonon van a barátaival és a feleségével?”  A szívem viszont majdnem megállt amikor azt láttam, hogy a fürdőszobába világítanak a fények. Tudtam, hogy nem hagytam égve semmilyen villanyt. Kezem a kilincsen volt és ahogy kinyitottam víz csobogását hallottam. Ösztönösen Zsebi vagy Zoli cipőjét keresgéltem, de nem találtam semmit. Minden úgy volt ahogy hagytam, de a víz mégis csobogott a fürdőbe és a lámpa is világított. Hatalmas félelem fogott el és az összes létező horrorfilm eszembe jutott amit valaha is láttam.
-         -Van itt valaki? – Kiabáltam. A félelemtől az egész testem reszketett. Tudtam, hogy csak akkor jöhetek rá erre a különös dologra, ha belépek a fürdőbe. Az agyam forgott és olyan képek jártam a fejembe, hogy valaki véresen fekszik a tus alatt és én majd kiabálok mint egy őrült és senki nem jön a segítségemre. Gondolkoztam, hogy fogok egy kést is, de aztán ez a tervem mégis abba maradt. Az ajtó előtt álltam és kopogtam, majd újra szóltam:
-Van itt valaki?-  Hang nem jött ki csak a folyás erősödött fel. Már úgy éreztem mindjárt elsírom magam a félelemtől, de azt gondoltam, ha hirtelen benyitok, akkor az a valami úgy meglepődik, hogy nem lesz ideje bántani és én egérutat nyerek. Nagy ajtónyitással benyitottam a fürdőbe és amit láttam azt először nem is hittem el.