- -Nézzük csak most van….. négy óra.. és azt
gondolom mára nincs több munkám, csak Orsinak vannak még vendégei.
- - Őt meg kell várnod? – Érdeklődtem, mert
szerettem volna minél előbb egy ágyba lenni és kialudni az út fáradalmait.
Busszal jöttem, mert a kocsi Robinál maradt.
- - Nem, és
ha gondolod, mehetünk. – Majd a kijárat
felé vettük az irányt. Zsebi abba a házba lakott amit anno ketten béreltünk.
Persze az óta már építettek hozzá és sokkal otthonosabb lett. Dibó mellett haladtunk el és csakúgy,
mint régen a pincéreket és Dávidot kerestem a tekintetemmel. Furcsa volt, hogy
most nem fehér ruhás tanoncot kellett kutatni, hanem egy harminc év körüli
magas férfit sötétzöld ingben.
- -Ez a hely nem sokat változott, de a forgalma még
mindig nagyon jó, és a fagyija is ugyanolyan finom.
-
Mikor eszünk fagyi kelyhet? – Kérdeztem és
nevetni kezdtünk, mert mindig fagyi kelyhet szerettem volna enni, amikor ott
dolgoztunk.
- -Majd este beülhetünk, ha gondolod, Zolinak ilyen
továbbképzésfélére vagy mire kellett mennie.
- -Nem is tudtam, hogy a pincéreknek is van ilyen.
- -De évente megy… és most épp erre a hétre
esik. – Mesélte és lassan beértünk a
házhoz. Annyira más volt minden mégis ismerős.
Amint beléptem a konyhát pillantottam meg, és mögötte egy ajtó.
- -A fürdőszoba. – Kiabált ki Zsebi a balra nyíló
szobából, én pedig körülnéztem a lakásba. A fürdő nagyon szép volt. A csempe pillangó
mintás volt, ami barátnőm pille mániájára engedett következtetni. Egy nagy
fürdőkád volt a közepébe, a polcokon pedig virágok illatoztak.
- - Gyere megmutatom a többi hozzáépített részt
is. – Majd körbe vezetett. A fürdő mellé
még pluszba egy kisebb és egy nagyobb szobát alakítottak ki. A kisebb szoba
volt az enyém, amibe lerakhattam a húzós bőröndömet. Nem hoztam túl sok holmit,
mert úgy indultam el az útra, hogy előző éjszaka még veszekedtem egy sort a
férjemmel, és a könnyeimtől nem sok mindent láttam.
- -Nagyon ügyesen megcsináltátok. – Lelkendeztem,
hiszem tényleg nagyon szépen fel lett újítva a lakás. Miután elrendezkedtem
lefeküdtem pihenni, és a telefonom csörgésére ébredtem fel. A kijelzőn Robi
nevét olvastam. Haboztam, majd mégis felvettem a készüléket.
- - Szia Drága, ott vagy már? – Kérdezte a vonal
végéről. Hangja álmosan csengett.
- -Igen itt vagyok. – Beszédem kimért és szikrája
sem volt a kedvességnek benne. Pár
perces hallgatás után Robi törte meg a telefonzúgást.
- -Nagyon sajnálom a tegnapit. Csak nem szerettem
volna, ha elmész, tudod, hogy mennyire szeretlek és mennyire…
- -Nem kell a rizsa jó? – Állítottam le, hiszen ezt
már olyan sokszor hallottam, sajnos.
- - Én komolyan gondolom, és hogyha szeretnéd, egy
pár nap szabadságot kérhetek, és…
-
Nem kell, hogy utánam gyere. Nem fontos.
- -Csak kettesbe lehetnénk. – Mondta tovább mintha nem is hallotta volna,
amit az előbb válaszoltam.
- -Robi hagyd abba, ez már, nem működik.
- -Próbálkozni még lehet nem igaz? – Majd
hozzátette:
- -Ha most megbocsájtasz, akkor soha többet nem
csallak meg és felhagyok a munkámmal.
- -Tényleg és akkor miből élünk? – Akadtam ki. Nem
is értem így negyvenfelé hogy lehet valaki ennyire tudatlan.
- -A hétvégi munkámra gondoltam.
- -Na persze, mert te pont olyan vagy, hogy kibírod
a buli nélkül.
- -Miattad megtenném és persze a gyerekek miatt is…
- - Őket ne keverjük ebbe bele. – Vágtam rá, hiszen nekik ehhez az égvilágon
semmi közük.
- -Ahogy akarod Drága, de most le kell tennem… és
csak, hogy tudd, szeretlek. – Mondta, és
annyira-, de tényleg annyira szerettem volna azt mondani én is, de e helyett
csak a sírás jött ki a torkomon majd kinyomtam a mobilom és az ágyra vetettem
magam. Amikor Zsebi bejött még mindig
könnyes volt a szemem. Elmondtam neki a telefont mire így reagált:
- -Mi van, ha mégis otthagyná a hétvégi munkáját? Akkor kapna még egy esélyt?
- - Igen, de csak akkor, viszont ebbe nem menne
bele. Neki ez az élete, hogy nézze a csajokat.
- - Nézd nemsokára negyven éves lesz, lehet, hogy ő
is komolyodik.
- - Ő? Soha. – Mondtam Zsebinek, majd a bőröndöm
tartalmát vizsgáltam. Egy fehér pántos felsőt és világoskék nadrágot vettem
fel az esti sétához, aminek a vége az lett, hogy a Dibóba kötöttünk ki.