Újra velük! 13. -rész

-      Sziasztok!! Eléggé megkésve, de itt az új rész! Remélem tetszik nektek és kérlek jelezzetek ha bejön a story akár negatív akár pozitív is a véleményetek. Minden hozzászólást szívesen fogadok. :).    Jó olvasást. :). 

   - -Ne ilyen hangosan!  - Állítottam le. – Amúgy igen.  Az vagyok, de… nem hiszem, hogy megtartom.

-         Mi az, hogy nem hiszed? – Csodálkozott. – Már mért ne tartanád meg? Robi tudja? Ez jót fog tenni a házasságotoknak….  – Elmélkedett, de mikor látta, hogy a fejem nemlegesen mozgatom leállította magát és ezt kérdezte:

-       -  Ugye nem Robié a pici?

-      -   Ahogy számolom nem.

-         - DÁVIDÉ? –Rikkantott fel újra. – Na ő meg aztán tuti, hogy szárnyalni fog az örömtől. Jót is fog most tenni neki a jó hír, mert Orsival eléggé összebalhéztak, egy vérvörös műköröm miatt. Nem tudod kié volt az?

-         -Ugye Orsi nem gondolja, hogy én voltam az?

-        - Nem, te meg sem fordultál a fejébe, mert arra a Barbarára gyanakszik. Még szerencse, hogy annak a kis hülyének mindig piros francia körme van.

-         -Ó akkor jó… és mikor jön vissza Orsi dolgozni?

-         -Nézzük csak... holnap, mivel csak erre a hétvégére mentek el. – Vette elő Zsebi a naptárat. – De ezt is mire összeszervezték.

-        - Dávid miatt volt nehéz nem?

-         -Nyilván. Amúgy meg amikor hazamentél eljött hozzánk és elmondott mindent Zolinak. Furcsa, hogy az óta a legjobb barátok lettek. Persze én ennek tök örülök, és amikor Orsi a Dibó-hoz ment jelenetet rendezni legtöbben kiálltak érte. Aj, de kár, hogy nem láttam, amikor szegény Barbikával ordít. Persze a kis csaj nyilván nem tudott semmit sem.

-         -Jaj te jó ég! – Mondtam sajnálkozóan. – Akkor még vele is beszélni kell.

-         -Mért? Semmi köze Dávidhoz nyugi.

-       - De miattam keveredett bajba és…

-      -  Dávid elmagyarázta neki a dolgokat, és ezt biztos forrásból tudom. – Mosolygott és tudtam, hogy Zoli mindent elmesél neki ami az étterembe zajlik. – Mellesleg szegényDávid eljött ide Csütörtökön, és totál ki volt készülve. Mesélte, hogy Orsi már most az agyára megy, mert pakolja a ruhákat és minduntalan piszkálja…. és nem mellesleg te is hiányzol neki, de nem mer felhívni nehogy Robi vegye fel.

-         -Abból nálunk is volt balhé, de már leszarom.  Dávid biztos sokat csuklott mostanában, mert ahányszor csak veszekszünk, mindig felemlegeti, hogy biztos megcsaltam vele…

-         -Ami persze igaz is. – Szolt közbe Zsebi. – Meddig maradsz?

-         -Nem tudom. Csak annyira jöttem, hogy a ruhákat összeszedjem és elmondjam Dávidnak, hogy elvetetem a babát.

-         -De mért? Hiszen ő annyira szeretne már egy kisbabát.

-         -Tudom, de… nem lehet. Képtelen vagyok rá. Nekem ott van az életem és…

-         -Az nem jó. Neked sem, és a gyerekeknek sem. Robi meg nem való hozzád, ha így becsül meg téged.

-       -  Én is megcsaltam….

-        - Ez csak nyilván való, hiszen te is vágytál már arra, hogy valaki szeressen, és csak te legyél neki fontos. Dávidtól mindent megkaptál. – Vázolta fel Zsebi.

-        - Az biztos. – Gondolkoztam el és eszembe jutott mennyire jó volt vele, amikor átöleltem és megcsókoltam. Ábrándozásomból az ajtócsengő hangja csilingelése riasztott vissza a valóságba. Barátnőmhöz épp vendég jött és én jobbnak láttam, ha lelépek. Este sokat beszélgettünk a tervekről. Totálisan tanácstalan voltam. Éreztem, hogy Dávid teljesen ki fog készülni az abortusz hallatán.  Este félve küldtem el neki egy sms-t amibe csak egy kérdőjelet írtam. Nem sokára csörgésre lettem figyelmes majd beleszóltam.

-        - Hello. Megkaptad az sms-et?

-         -Igen. Mit szeretnél kérdezni. – Hallottam hangját ami már annyira hiányozott.

-         -Mikor jöttök haza? Dolgozol holnap?

-       -  Nem, és azt gondolom olyan délután körül, mert Orsi beszervezett egy strandolást is. Legközelebb csak Kedden megyek dolgozni.

-         -Odamehetek, akkor vagy majd valahol másutt találkozzunk?

-         -Felőlem a lakásba is lehetünk.

-        - Jaj Dávid ez komoly téma lesz. – Mondtam neki. – Nem szeretném ha elviccelnénk a dolgot.

-        -Rendben van akkor gyere be Kedden olyan…. –Gondolkozott el. – Négy felé? Akkor már lemegy a nagyja tömeg és lesz időm rád is.

-         -Köszönöm… és

-        - Bocsi, de most le kell tennem. Szia. – Vágot gyorsan a szavamba majd már csak az ütemes pityegést hallottam a vonal végéről.  Borzasztó nehéz volt kivárnom a Keddet, és amikor reggel felkeltem a gyomrom újra rendetlenkedett. Felvettem egy bővebb ruhát és egy kényelmes cipőt, majd nagy levegő vételek közepette a vendéglőhöz siettem. Dávidot azonnal kiszúrtam a tömegből, hiszen a jellegzetes fekete tüsi haja csak úgy világított a napfénybe.  Nem tudtam miként kéne jelezni ezért úgy gondoltam lesz ami lesz odamegyek hozzá. Szerencsére nem kellett sok idő és észrevett és nagy mosollyal jött felém. Adott két puszit és amikor orromat megcsapta a jellegzetes illata újra szédülni kezdtem. „ a pici megérezte az apukáját”  - Jutott eszembe egy régi mondat.

-         -Jól vagy? – Kérdezte aggódó tekintettel. – Leülsz?

-       -  Nem, jól vagyok, csak menjünk olyan helyre ahol csak te meg én lehetünk.

-         -Rendben van, csak várj egy picit. Zoli átveszed a 6-ost? – Szolt oda Zolinak aki amint meglátott azonnal igennel felelt. A vendéglő wc-jéhez vezetett, de mikor lementünk a lépcsőn egy nagy ajtót nyitott meg előttem. A teremben borzasztó sötét volt.Behúzott, megcsókolt és azonnal a ruhám alá nyúlt.

-        - Hé fejezd be. – Állítottam le. – Csillapodj egy kicsit és kapcsold fel a villanyt. Nem ezért jöttem.

-        - Akkor mért?

-        - Mert egy KOMOLY témáról akarok veled beszélgetni.  Kérlek. – Öleltem át szorosan, és kisvártatva felgyúlt a villany. Egy asztalokkal és székekkel berendezett helyen álltunk, ami nagyon hangulatos volt. 

-         -Mit szeretnél mondani? – Nézett rám és a karamell színű szemeitől teljesen ellágyultam. Tudtam, hogy fájdalmat fogok neki okozni.

-        - Kérlek, ülj le.

-         -Ilyen komoly? – Kérdezte, de kihúzta a széket és leült velem szembe. Nagy levegőt vettem és így kezdtem:

-        - Oké van egy jó és egy rossz hírem. Melyiket szeretnéd hallani?

-         -Mondd a jót előbb és…

-         Gyereket várok és valószínű te vagy a pici apja. – Hadartam gyorsan el úgy éreztem egy hatalmas kő esik le a szívemről, hogy tudja.

Újra velük! 12.- rész

-         -Milán kórházba került, mert Jennyi-éknél leesett a fáról. Kérdezte, hogy tegnap nem beszéltem- e Robival, de én csak a fejem ráztam. Rájöttem, hogy valószínű azért hívhatott. A szeme megtelt könnyel és tudtam azonnal haza kell mennem. Barátnőmhöz siettem és mikor megtudtam, hogy a következő busz fél óra múlva indul a megállóhoz siettem és felszálltam a menetrend szerinti járatra. A fejembe zakatoltak a gondolatok. Útközben Robit hívtam.

-         -Szia. – Köszöntem neki. – A buszon ülök és megyek haza.

-         -Csakhogy jelentkezel. Mondd mi volt olyan fontos tegnap, hogy nem tudtál rám szánni öt percet?

-         -Ezt most ne kezdjük jó? Mi van Milánnal?

-         -Az intenzíven van. Jelen pillanatban altatják, mivel kicsi még.  Nagyon beütötte a fejét.

-        - Mi? – Hüledeztem.   

-        - Igen, de ez most ilyen mesterséges kóma.

-         -Ugye rendbe jön?

-         -Reméljük a legjobbakat. – Hallottam a hangját, de éreztem, hogy ő is fél.

-         -Kijössz elém a megállóba?

-        - Igen, hol szállsz le?

-         -Azt hiszem otthon, mert át kell öltöznöm. – mondtam, hiszen az a ruha volt még rajtam, amibe tegnap a szökőkútnál ugráltam a vízbe. Ekkor eszembe jutott Dávid is, akitől még el sem köszöntem, és valószínűleg újra csak több tíz év múlva látom. Ahogy leszálltam a buszról Robi nyakába borultam. Csak sírtam és akkor olyan jól esett, hogy mégis van egy férjem. A smaragd szemeibe néztem és ezt mondtam neki:

-         -Sajnálok mindent, de…

-         -Nem számít, gyere, menjünk haza.  – Majd kézen fogott és mivel nem lakunk messze a megállótól hazasétáltunk. Robi azt mondta, hogy csak délután kettőtől lehet látogatni négyig.

-        - Ilyen kevés időt töltsek a fiammal? – Csodálkoztam. – Mit képzelnek ezek?

-        - Drága nyugodj meg. – Szolt, de én sehogy sem tudtam megnyugodni. – Ettél ma már valamit?

-       -  Nem, még nem, de nem is vagyok éhes. 

-       -  Főzzek valamit? – Nézett rám és kedvessége annyira meglepett. – Csak összedobok valamit, ha mégis…

-        - Jó rendben van köszönöm. Azt hiszem, egy kicsit lepihenek. – Bementem a szobába ahol a falon az esküvői képünk lógott, és mellette pedig két oldalt Milán képei függtek. Az egyik képen Milán egy kismedencébe ül és önfeledten játszik. Eszembe jutott, hogy olyan kicsi még a kisfiam és mi lesz, ha nem fog helyre jönni. Az egyikünk sem bírná ki. Milán egy örökmozgó volt, és csoda, ha egy percre is nyugton ül a fenekén.  Pár perc múlva Robi lépett oda hozzám, kezébe egy nagy tányérral, amin sült hús és krumpli illatozott. Letette a kis asztalra és a szemembe nézett.

-         -Jó volt Győr?

-         -Igen, nagyon jól éreztem magam. Zsebi semmit sem változott, de van egy csodaszép szalonja.

-         -Mindig is erre vágyott.

-         -Igen, szerencsére sikerült neki.  – Majd kisvártatva ezt kérdeztem. – Amúgy te jól vagy?

-        - A körülményekhez képest és most, hogy újra itthon vagy. Rengeteget gondolkoztam kettőnkön és én nem akarom újra elveszíteni azt, akit szeretek. Egyszer már megtörtént.

-         -Ezt nekem is át kell gondolnom, mert…

-         -Felmondtam a kocsmába. Komolyan így hétvégén még itthon is lehetek.

-        - Akkor a kislány már hiába vár? – Vetettem neki oda.

-         -Csak egyszer volt és csak egy. – Bizonygatta, de tudtam, hogy hazudik. Leültem a tányérom mellé és elfogyasztottam a kaját. Étkezés után lepihentem. Az álmom Dávid körül forgott. Egy gyengéd érintésre ébredtem fel, majd Robit láttam amint az ágy szélén ül.

-         -Drága ne haragudj, hogy felébresztelek, de itt van a lányom.

-         -Melyik? – Kérdeztem álmosan.

-        - Jenny.  Bejöhet? – Tudakolta mire álmosan bólintottam. Felültem az ágyra és próbáltam kiverni a fejemből az ábrándot, amibe Dáviddal épp egy közös ház tervrajzát nézegettük.  Egy hosszú fekete hajú bánatos smaragdzöld szemű lányt pillantottam meg az ajtóba.

-         -Szia. – Köszönt rám. – Bejöhetek?

-         -Persze, gyere, ülj le. – Mondtam és megpaskoltam mellettem az ágyat.

-         -Lili én annyira, de annyira sajnálom… nem is tudom, hogy történt. Ezerszer megmondtam neki, hogy ne menjen fel oda… és tényleg figyeltem rá… … - De a mondatot nem tudta befejezni, és zokogásba tört ki.

-         -Jenny nem tehetsz róla. – Nem voltam rá cseppet sem mérges, hiszen tudtam, hogy erről, aki a legkevésbé tehet az ő.

-        - Éppen fagyit készítettem neki, amikor sikítást és kiabálást hallottam. Kirohantam amint csak tudtam, de akkor már késő volt. A mentők persze nagyon hamar kiértek, de…

-        - Nyugodj meg, mert tudom, hogy minden rendben lesz. – Néztem rá, de ezt inkább magamnak is mondhattam volna. Ahogy Jennyivel beszélgettünk a telefonom csörögését hallottam a konyhából.  Mielőtt azonban felvettem volna férjem kapta fel a készüléket és beleszólt.

-         -Ő én itthon vagyok, de gondolom, nem engem keresel. – Szolt bele Robi és éreztem, Dávid hív.

-        - Igen az vagyok, viszont ő is itt van és átadom neki. Visz hall. – Mondta és a kezembe nyomta a telefont. Miután megbizonyosodtam róla, hogy senki nem hallja beleszóltam.

-       -  Szia Dávid.

-        - Édesem, mért mentél haza? – Kérdezte és hangja annyira megnyugtatóan csengett, hogy teljesen megnyugodtam. Elmeséltem neki a fiammal történteket, ami meglepőmódon őt is megrendítette. Kérdezte kell- e segítség. Biztosítottam róla, hogy egyedül is meg tudom oldani, és ha nem akkor 

      -Robi itt van velem.

-        - Látlak még valamikor? – Kérdezte.

-       -  Persze, hiszen még a ruháim is ott vannak.

-         -Annyira jó lenne megismételni az együtt töltött éjszakákat.

-        - Dávid ne…. – Állítottam le, hiszen annyira akartam én is őt.

-        - Ezt komolyan mondtam tudod, hiszen ez a tegnap este…..

-        - Én is jól éreztem magam és tudod, hogy annyira boldog vagyok, hogy a sors ennyi év után újra összehozott minket.

-      -   Ez jel. – Mondta mire elnevettem magam. Ezt is sokat mondogattam neki.

-        - Annyira jó, hogy felhívtál. A kedvem is jobb lett.

-        - Ha visszajössz a dolgaidért, akkor beugrassz az étterembe?

-        - Ki sem hagyhatnám… és azt gondolom, főleg nem is bírnám ki, ha nem látnálak.

-        - Újra ugrálhatunk a kútba.

-       -  Dávid fejezd be! – Mondtam neki és újra eszembe jutott az, ahogyan a vizes ruha rátapadt az izmos felsőtestére. 

-         -Értettem, nyugi. – Szólt mire csak ezt mondtam:

-        - Ha itt lennél, nem úsznád meg ennyivel, remélem, tudod. – Fordultam meg és a hátam mögött Robit pillantottam meg. – Most le kell tennem, és köszönöm, hogy hívtál és majd elmegyek a ruháimért.

-        - Értem, meglátott a férjed. – Mondta. – Akkor, szia és majd még hívlak. 

-       -  Ki hívott? – Tudakolta idegesen. – Ő volt az a Dávid?

-       -  Melyik? – Tettem magam.

-        - A győri… akivel anno…. érted?

-        - Igen, ő az. Van valami ellenvetésed?

-        - Mikor találkoztál vele?

-        - Pár napja összefutottam vele.

-       -  Meglepő….

-        - Amúgy meg mióta hallgatózol?

-         -Nem hallgatóztam… és mi az, hogy elmész a ruháidért?

-        - Azért, mert nem volt időm összeszedni semmit és csak a pénztárcámat hoztam el.

-        - Vissza akarsz menni most, hogy Milán kórházba került? – Csodálkozott.

-        - Nem, ugyan már…. majd ha felépül. 

-         -Mikor megyünk a kórházba? – Jött ki Jenny.

-         -Most. – Szolt Robi és elindultunk. A kórházba az intenzíven tájékoztattak arról, hogy a kisfiamat már átszállították a normális gyerekosztályra. A kórterembe lépve, a szüleimet pillantottam meg. Az ágyhoz léptünk és hallgattuk Milán szuszogását. Az arca békés és nyugodt volt. A szüleim azt mondták, hogy megműtötték, és az orvos azt mondta, hogy minden a legjobb rendben ment. Annyira szégyelltem magam, hogy nem voltam itt a kisfiam műtétjénél. Főleg nem úgy, hogy közben jól éreztem magam egy másik férfivel. Körülbelül egy óra múlva szüleim elmentek és így ketten maradtunk az ágy körül. Pár óra múlva Robi nagyon fáradt volt, de én még nem akartam hazamenni. Adtam neki egy puszit és elköszöntem tőle. Közelebb ültem az ágyhoz és megfogtam Milán hideg kezét. Tudtam, hogy ha beszélünk hozzá az jó hatással lesz… és persze reméltem, hogy hiába alszik akkor is hallja.

-        - Szia, kicsim. – Kezdtem. – Itt vagyok, és nagyon sajnálom, hogy nem lehettem veled, amikor bevittek a műtőbe. Tényleg nagyon sajnálom.. és annyira lelkiismeret furdalásom van, hiszen magadra hagytalak… és én meg csak… - De nem bírtam befejezni, mert elsírtam magam.

-        - Anya….. kérhetek vizet? – Hallottam kisfiam vékonyka hangját.

-        - Édesem, felébredtél. Jól vagy? Nem fáj semmid? Mindjárt jövök és megkérdezek egy nővért, hogy ihatsz –e márt. Nem fáj semmid? Nem kérsz fájdalom csillapítót?

-        - Nem, csak szomjas vagyok. – Válaszolta és kimentem a pulthoz és megtudtam, hogy kortyokba ihat, de csak óvatosan. Végig ott voltam vele, amíg csak lehet és este nagyon fájdalmas hangulatban hagytam ott. Robi is bejött miután felhívtam így együtt indultunk haza. Lefekvés előtt megírtam Dávidnak hírt. Már javában az ágyban feküdtünk, amikor éreztem, hogy Robi egyre közelebb kerül hozzám.  Úgy csináltam mintha aludnék, de persze nem hitte el.

-        - Drága, annyira hiányoztál. – Szolt és próbált hozzámérni, de én most nem az ő érintésére vágytam, hanem Dávidéra.

-        - Robi nagyon fáradt vagyok, szóval most…

-        - Lefeküdtél vele ugye? – Kérdezte hirtelen.

-        - Kivel… és mikor? – Tettem és próbáltam a hangomba annyi csodálkozást vinni amennyit csak bírtam.

-        - Akivel ma is beszéltél telefonon. Dáviddal, vagy mi a neve.

-         -Csak egy nagyon régi barátom, akivel teljesen véletlenül futottam össze. – Ami persze igaz is volt, hiszen honnan is gondolhattam volna, hogy Ő még mindig ott dolgozik.

-        - Akivel elvesztetted a szüzességed.

-         -Ez már annyira rég volt, hogy nem is számít és amúgy is ne haragudj, de eléggé fáradt vagyok.

-        - Mennyiszer voltál vele együtt?

-        - Befejeznéd? Nem mindig magadból kell kiindulni. Jó éjt. – Mondtam és miután fogtam a cuccom, kimentem az előszobába aludni. Szerencsére Robi nem jött utánam és az álmom békés volt. Milán állapota szerencsére szépen javult, viszont én egyre gyakrabban lettem rosszul. Sokat hánytam és egyre falánkabb lettem. Augusztus első hetében visszamentem Győrbe és akkor már tudtam azt a hírt, amitől annyira tartottam. A ruháim összepakolása után egyből az étterembe siettem. Nagyot csalódtam, amikor Zoli mondta, hogy Dávid ma nem dolgozik, de szeretné, ha megvárnám, mert a segítségemet szeretné kérni, egy Zsebivel kapcsolatos dologba. Leültem az egyik asztalhoz és egy alkoholmentes koktélt rendeltem, de ahogy a feléig értem, azonnal rohannom kellett a wc-re.  „ Te jó ég. Nem lehetek terhes”, de amint a táskámba lévő teszt is mutatta sajnos igaz volt ez a rémálom.  Amikor Zoli végzett leültünk beszélgetni a térre és meglepő módon ezt kérdezte:

-        - Eljössz velem gyűrűt választani Zsebinek?

-        - Tessék? – Lepődtem meg, de annyira örültem neki. – Persze, hogy elmegyek. Ez csak nyilván való, de…. – Mondtam, de ekkor éreztem, hogy forog velem a világ.

-         -Jól vagy? – Aggodalmaskodott.

-         -Igen jól, csak mostanában sokszor fordulnak elő velem ezek a rosszullétek. De majd csak elmúlik. 

       -Biztos a meleg. – Mondta, mert nem akartam, hogy kiderüljön a baba téma. Az otthoni légkör egyre rosszabb lett és úgy gondoltam Robi újra csak becsajozott. A fiam miatt viszont tudtam, hogy ez a kicsi nem születhet meg. Zolival egy ékszerboltba tévedtünk, ami azonnal eszembe juttatta a saját esküvőmet. A mi gyűrűnket együtt néztünk ki Robival és az volt beleírva, örökre veled. Zoli figyelmesen nézegette én pedig próbáltam a legszebbet és mindenben Zsebi ízlését követni. Furcsa volt, hogy az eladó először azt hitte, hogy mi vagyunk egy pár és az én ujjamra akarta húzatni mindet. Megállapodtunk annyiba, hogy kikérdezem barátnőmet az ízléséről és utána választ adok Zolinak.

-         -Annyira köszönöm, hogy segítesz nekem.

-        - Ez csak természetes, hiszen a legjobb barátnőmről van szó. – Mosolyogtam, de ekkor újra hányingerem lett és az arcom izzadni kezdett.

-         -Gyere, ülj le. Hozok egy pohár vizet. Még jó, hogy itt van az étterem. – Mondta aggódó hangon és kis idő múlva egy jeges vízzel tért vissza, amiért annyira hálás voltam neki. – Köszönöm Zoli ez nagyon jól esett, de nekem most mennem kell Zsebihez.

-        - Én meg megyek vissza dolgozni. Még jó, hogy Dávid ma nem dolgozik. – Mosolyodott el.

-         -Jaj tényleg akartam is kérdezni, hogy mikor fog dolgozni.

-         -Nem tudom, mert Orsikával mentek el hétvégére valahova.

-       -  Komolyan? – Csodálkoztam.

-         -Igen… mert hát…. ezt nem kellene elmondanom, de volt egy eléggé nagy balhé közöttük. Tudod Orsika talált egy női körmöt vagy mit Dávid kabátzsebébe és… idejött ordítozni. Eléggé égő és kellemetlen volt.

-        - Micsoda? – Hüledeztem. Tudtam, hogy az csak az én műkörmöm volt. – De akkor Orsi most nem dolgozik?

-         -Nem hát. Amúgy ha szeretnéd, megnézem a beosztást….

-         Megtennéd. Tudod nem csak a ruháim miatt jöttem vissza hanem, mert feltétlen beszélnem kell Dáviddal

-         -Azt rögtön gondoltam, de most megyek, mert ha Erika meglátja, hogy nem vagyok, bent kirúg. – Mosolygott és beszaladt az ajtón. Ahogy csak a lábam bírta úgy siettem Zsebihez, akinél épp vendég volt. Leültem az egyik székbe és egy fél óra múlva végre kettesbe lehettünk.

-        - Mi volt az, amit mondani szerettél volna? A telefonba nagyon furcsa volt a hangod. – Kezdte barátnőm.

-         -Ne akadj ki jó?

-         -Az attól függ mi az. – Nézett rám és közben a polcon pakolászott. – Befessem a hajad?

-        - Nem hiszem, hogy ez az én állapotomba most jó ötlet. Nem biztos, hogy hányás nélkül végig bírnék ülni ennyi időt. Eléggé sokat vagyok rosszul mostanában.

-        - Biztos a meleg. – Szólt Zsebi és éreztem, hogy nem vette a lapot.

-         -Ja… vagy esetleg valami más, aminek köze van Dávidhoz és….

-         -TERHES VAGY? – Esett le neki végre. 

Újra velük! 11.-rész

A hét nagyon jól telt. Szerda este Zoli és én voltam a lakásba, mert Zsebinek volt egy későbbi vendége. Úgy volt, hogy én főzöm a vacsorát. A tűzhely mellett álltam amikor Zoli jött b e.

-         -Szia- Köszöntem rá .-  Ő is nem régen jött haza az étteremből.

-       -  Hello. Te főzöl? – Csodálkozott mire elnevettem magam. – Egy gyerekem van és egy csodálatos férjem. Nyilván, hogy ennyi év alatt sokat javult a konyhai technikám.

- Bocsi már, hogy beleszólok, elvégre ez a te életed, de még mindig nem jutottam el odáig, hogy értelmezni tudjam a hétvégén történteket. – Nézett rám, majd leült a székbe. 

-         -Mert? – Kérdeztem zavarodottan, de tudtam, hogy mire akar kilyukadni.

-         -Dávidról van szó. Mi van köztetek?

-        - Semmi, ugyan már… mi volna? Nem is ismerem. Kérsz sajtot a húsra, vagy csak simán süssem?

-        - Ugyan már, ne tereld el a témát. Lehet, hogy nem ismerted, de az óta biztos jóba vagytok.

-         -Ezt meg honnan veszed?

-         -Amikor táncoltatok az nagyon érzéki és sexi volt. Egy pasi csak akkor van így egy nővel, ha minimum érez iránta valamit. Vagy érzett. Lehet, hogy nem hiszed el, de az vendéglőben azt rebesgetik, hogy ti régebben fiatalabb korotokban egy párt alkottatok. 

-        - Ezt nem hiszem el. – Csattantam fel mérgesen. – Ehhez aztán senkinek semmi köze. Főleg nem a munkásoknak.

-         -Szóval így van? – Kérdezte és éreztem lebuktam, de még egy utolsó mondattal próbáltam visszahozni magam.

-        - Már hogy volna? Ez butaság. Ebből csak annyi az igazság, hogy mindketten ott dolgoztunk és nagyon jó barátok voltunk. Semmi több, csak barátok. Már eléggé idős vagy és biztos tudod mit jelent a barátság és a szerelem közti különbség.

-         -Ahogy Dávid rád nézett az minden volt csak nem egy régen látott baráti öröm, hanem inkább egy felajzott férfi…

-        - Hagy abba! – Szóltam rá és kimentem az udvarra. Zsebi éppen akkor jött be a kapun és látta, hogy a szemem könnyektől csillog.

-        - Valami baj van?

-       -  Igen van. A pasid…. tudod miket mondott? – Néztem rá és töviről hegyire elmeséltem neki a beszélgetésünket. A végére Zoli is odajött és bocsánat kérően nézett rám.

-       -  Nagyon sajnálom. Nem tudtam, hogy ennyire rosszul fog esni.

-         -Semmi baj, csak…. erről nem szeretek beszélni. – Néztem rá, majd miután Zoli mondta, hogy elkészült a vacsora elmentünk enni és bevallottam neki mindent. Az evészet után elvonultak kettesbe, én pedig egy nagy sétára indultam. Az idő esőre áll, de nem érdekelt. Amúgy is a könnyeimmel küszködtem, ahogy leültem a téren az egyik padra. Nyárhoz képest eléggé hűvös volt az este. Messziről figyeltem az étteremben a sürgésforgást és láttam Dávidot, ahogy komoly arccal vette fel a rendeléseket. Egy könnycsepp gördült le az arcomon amint a régmúltunkon gondolkoztam. Az jutott eszembe, hogy mi lett volna, ha itt maradok. Talán még mindig együtt vagyunk. Úgy gondoltam, Robival is boldog vagyok és a fiamnál nincsen jobb, ami történhetett velem, de ha más lenne a vezetéknevünk, akkor… talán.  „ Aj mért ilyen sok a talán” ? – Tűnődtem el és ekkor a sötétből egy mustárszín kabátos férfi sziluettjét pillantottam meg. Ahogy közeledett a lámpafény megvilágította az arcát és csodaszép szemeit.

-         -Szia. Ezt neked hoztam. Vedd fel, mert megfázol. – Mondta és felém nyújtotta a kabátját.

-         -Nem akarom felvenni köszönöm, hiszen már épp indultam haza.  – De elvettem tőle a dzsekit.

-       -  Nem tűrök ellenvetést. – Szólt szigorúan, és ahogy vettem volna fel a szokatlanul nagy körmöm beakadt a kabát egyik részébe és letört a körmöm.

-         -Aúú. – Kiáltottam fel fájdalmasan. – Letört a körmöm. – Majd amikor belebújtam a kabát újába vizsgálgatni kezdtem a kezem.

-        - Látod?

-       -  Ennyit a feleségem tökéletes munkájáról. – Vetette oda.

-        - Ugyan már, csak figyelmetlen voltam, és nem vagyok az ilyenekhez hozzá szokva. – Ezután a letört darabot a kabát zsebébe tettem.

-        - Kb fél óra és zárunk. Nem iszol addig egy kávét? Ha gondolod, utána járhatunk egyet.

-         -Azt hiszem ez nem annyira jó ötlet.

-         -Egy beszélgetésből még nem lehet baj. – Erősködött.

-         -Nincs is nálam pénz. – Jutott eszembe, hiszen csak úgy minden nélkül indultam el a sétára.

-         -A cég ajándéka. – Mosolyodott el és leült mellém a padra.

-         -Nem kéne visszamenned? – Mire Dávid csak a fejét rázta.

-        - Nem vagyok főnök. Főpincér vagyok és a kettő nem ugyanaz, és most gyere be, mert mivel nekem nincs kabátom, ebbe a pólóba lefagyok. –  Szolt mire elmosolyodtam, és beadtam a derekam. Az idő miatt a kinti teraszon csak pár ember üldögélt és Dávid jobbnak látta, ha bent ülök le.  Ahogy a vendéglőbe léptem levettem és átadtam neki a kabátját. Ő pedig hátra ment és felakasztotta a fogasra. A tekintetem találkozott egy pincérrel és a szeméből kiolvastam valószínű ő is hallotta a pletykát és azt hiszik Dávid szeretője vagyok. Leültem egy hátsó részben elhelyezkedő asztalhoz és nem sokára megkaptam a kávémat is. Az illata és az íze is melegséggel töltött el.  Elővettem a telefonomat, hogy írjak egy sms-t barátnőmnek, de ekkor megcsörrent a kezembe. A kijelzőn Robi nevét láttam. Úgy gondoltam nem veszem fel, mert most nincs szükségem a hazugságaira, ezért kinyomtam és kikapcsoltam a telefonom.  Kisvártatva egy szőke kék szemű fiatalabb pincér lépett oda hozzám és egy számlát rakott le az asztalra. Hirtelen olyan zavarba jöttem, hogy a zsebembe kezdtem kotorászni hátha találok valami aprót, de persze semmi pénz nem volt nálam. Nyilván Dávid látta, hogy mi folyik az asztalunknál és odajött.

-         -Hagyd, majd én kifizetem. – Mondta a pincérnek.

-         -De ezt nem te ittad. - Akadékoskodott a pincér.

-        - Igen, viszont úgy látom, hogy a hölgy nem tud fizetni, ezért itt van. – majd kivette a pénz a tárcájából és a kollégájának, adta aki dühös pillantással nézett rá.

-       -  Valami gond van? – Kérdezte Dávid nyugodt hangon.

-        - Semmi, csak…. – De a mondatot inkább nem fejezte be, és szó nélkül elviharzott. Tudtam, hogy ebből aztán lesz botrány, viszont úgy gondoltam ezt már nem lehet elkerülni. Zárás után javába sétálgattunk a téren és a régi dolgokról beszélgettünk. Egy csodaszép szökőkút volt közepén, amibe régebben Dávid mindig belement és a vége az lett, hogy csupa vizes volt. A víz legtöbbször felváltva jött belőle és ezért sosem tudtad, hogy épp melyik résnél fog újra feltörni a vízsugár. de Dávid szerint pont ez benne a jó.

-        - Gyere. – Húzott oda az egyikhez.

-         -Te nem vagy normális. – Mondtam neki. – Ilyen hidegbe majd jól megfázunk.

-         -Legfeljebb váltva hordjuk a kabátot. – Szolt. 

-        - Úgy viselkedsz, mint ha visszaváltoztál volna huszonhárom évessé. – Nevettem el magam.

-        - Mert veled úgy is érzem magam.

-        - Jaj ez kurva hideg. – Kiáltottam fel és arrébb ugrottam, mire felnevetett.

-         -Nem lehet mindig minden jó. – Ismételte azt a mondást, amit én mindig mondtam neki régebben, ha rosszul érezte magát. Egy nagy vízsugár odaért hozzá, de ő szokás szerint nem ugrott el és telibe kapta.

-         -Na jó befejeztük.  – Léptem oda hozzá. – Tudod mit fognak gondolni rólad ha felismernek? Azt, hogy… - De nem bírtam befejezni, mert egy forró csókot nyomott az ajkamra. Hihetetlen sexi volt így elázva, ezért átöleltem és egészen addig csókolóztunk még a víz szét nem választott minket.  Csuromvizesen, de jókedvűen ültem be az autójába, ami egy kis mellékutcába parkolt.

-         -Tudtad, hogy te nem vagy normális? – Fordultam hozzá. – Ha hazamész, mint mondasz Orsinak? Hiszen most nem is esett.

-         -Ki mondta, hogy hazamegyek? – Nézett rám sejtelmesen és tudtam, hogy a lakásba fog vinni. Egész éjszaka, csak szerelmeskedtünk és hajnaltájba aludtunk el. Reggel arra ébredtem fel, hogy a reluxa között a napsugár a szemembe sütött. Dávidot kerestem, de sehol nem láttam. Az ágyon egy cetlit találtam, amibe ez állt:

-         „ Bocsánat, de dolgoznom kell. A kulcsot kérlek, hozd, oda a Dibó- hoz és add oda Zolinak. Ő már úgyis tud mindent. Köszönöm és szeretlek”. Úgy tettem mindent, ahogy a papírkán leírta. Az étteremhez érve Zoli jött oda hozzám és elvette tőlem a kulcsot.

-        - Köszönöm szépen. – Mondtam neki hálásan.

-       -  Semmi baj. Örülök, hogy a főnököm legalább nem olyan savanyú, mint régebben, és nyugi nem fogom senkinek elmondani a titkotokat. Bízhatsz bennem.

-        - Köszönöm. Nagyon kedves vagy. Zsebi otthon van?

-        - Nem dolgozik, de jaj várj csak ő is adott egy kulcsot, csak… az bent maradt. Megvársz? Beszaladok érte. – Mondta Zoli és gyorsan besietett az ajtón. Dávidot is láttam, de nem akartam munka közben zavarni, és ahogy Zoli visszajött a kulccsal elindultam haza. Útközben bekapcsoltam a telefonom. Kisvártatva az „ anyu”  nevet olvastam a kijelzőn.

-         -Szia. Hogy vagytok? – Kérdeztem kedvesen, de a hírtől, amit kaptam, azt hittem megáll a szívem.

Újra velük! 10.- rész.

-         -Sziasztok. – Köszöntem a lányokra.  Orsi rám nézett és kedvesen mosolygott.

-         -Szia. Hogy vagy? Gondolom jól sikerült a tegnapi buli, ha ilyenkor keltél fel.

-        - Igen – Válaszoltam zavarodottan, de szerencsére nem kellett sokáig beszélgetni, mert Zsebi jött ki az egyik ajtó mögül.

-        - Szia. Felkeltél? – Nézett rám szigorúan.

-        - Igen elkérhetem aaaa….

-        - Persze, mindjárt hozom. Kérsz kávét?

-       -  Igen, az jól esne. – Majd beléptem a kávézóba.

-        - Mégis mi tartott ennyi ideig? – Kérdezte mérgesen. Láttam a szeméből, hogy egyáltalán nem örül a Dáviddal való éjszakámnak.

-         -Most mi a baj? -  Néztem rá, mert nem értettem mért kell ezt így felfújni.

-         -Hogy mi a baj? Szerinted mégis mi a baj? Az a baj, hogy ott volt az összes kollégája és mindenki látta, hogy együtt mentetek haza tudod, és …. én meg halálra aggódtam magam, hogy mi van veled, mert ugye a telefonod-kikapcsoltad.

-        - Amikor alszok, mindig kikapcsolom.  – Magyaráztam.

-         -Nem érdekel. Mért kellett összefeküdni vele? Mért?

-         -Tudod mennyi éve nem láttam… és annyira…. sexi volt.

-         -Fantasztikus, csak tudod ebből az étterembe eléggé nagy pletyka lesz és… ő főpincér érted? Ő nem engedheti meg magának, hogy róla pletykáljanak.

-        - Fejezd már be. Megfájdul a fejem ettől a sok hülyeségtől. – Mondtam neki miközben jólesően kortyoltam a kávémat. – Különben is addig legalább egyedül lehetettek Zolival.

-        - Fasza, még jó, hogy összevesztünk egy hülye fagyis kurva miatt. – Válaszolta mérgesen.

-         -Micsoda? Mert? – Csodálkoztam.

-         -Mert az a hülye picsa rászállt Zolira, de ő ellenkezett, hiszen nyilván én vagyok a barátnője. Erre a csaj pattogott ls Zolinak meg rosszul esett, hogy miatta sír a csaj.  Odament hozzá és meg akarta vigasztalni, de a kislány olyan részeg volt, hogy odahányt a kőre, sőt még pár poharat is összetört, amit Zolinak kell kifizetni, hiszen az ő bulija volt.

-        - Sajnálom. De azért kibékültetek már? – Reménykedtem, hogy a válasz igen lesz.

-        - Igen, azt hiszem mi is jó estét zártunk.  – Mondta és sokat sejtetően.  – Csak ez a csaj pont ott dolgozik ahol ő is, és… még csinos is.

-        - Ugyan már, hiszen olyan régen együtt éltek.

-        - Igen, de akkor is… mi van, ha megcsal vele? – Aggodalmaskodott.

-        - Akkor megalapítjuk a megcsaltak nők klubját.

-        - Amibe Orsi is beletartozik már nem? – Szólt nyomatékosan.

-        - Most ezt mért kellett? Ha tudnád milyen jó…

-       -  Nem érdekelnek a részletek. – Állított le Zsebi.

-       -  Amúgy meg mért vagytok nyitva?

-         Azért mert van egy pár csaj, akinek csak a Vasárnap jó, de legalább van pénz. Zoli meg még alszik, szóval…

-       -  Zsebi jött Dávid! – Lépett be Orsi az ajtón.

-       -  Dávid? – Csodálkozott barátnőm. – Mit akar tőlem?

-       -  Tudod múltkor, amikor volt nálunk időpontot kért. Nem emlékszel, azt mondtad neki, hogy a mai nap pont jó. – Szóltam gyorsan közbe és reméltem, hogy Zsebi veszi a lapot.

-       -  Jaaa, persze megyek. – Majd ott hagyott egyedül én pedig alig mertem kilépni.  Tekintetünk találkozott és összemosolyodtunk.

-        - Mégis hogy gondoltad ezt a tegnap estét? Ajánlom, hogy ne legyen belőle rendszer. – Szólt Orsi pattogós hangon. 

-       -  Ezt most mért mondod? Tudod, hogy nem szoktam részegeskedni. – Vetette oda feleségének Dávid.

-        - Nyilván, mert amikor nem iszol, akkor dolgozol. Milyen a heti beosztásod? Mikor érsz rá egy kicsit velem is foglalkozni?

-       -  Nem tudom, még nem néztem meg.  – Hazudta.

-        - Akkor kérlek, nézd meg, mert szeretném, ha egy hétvégére legalább…

-        - Hétvégén tudod, hogy mindig dolgozok. – Vágott közbe. Már arra gondolta, hogy én elindulok, amikor Orsi szolt hozzám.

-        - Nem szeretnéd, ha a csini hajad mellé a körmeid is szépek lennének? – Én a körmeimre néztem, amik eléggé ramaty állapotban álltak. Világéletemben rágtam.

-       -  Ezekből mit tudsz kihozni? – Nyújtottam felé a kezem. – és mennyibe kerül?

-        - Barátoknak ingyenes. – Nézett rám, mire annyira zavarba voltam. A barátjának tart én pedig alig három órája még a férje ágyába feküdtem. 

-         -Mikor érsz rá? – Kérdezte.

-        - Én… - haboztam.

-         -Semmi dolga nincsen. – Szolt közbe Zsebi, majd Dávidhoz fordult.  – Nem tudod véletlen melyik fagyis csaj miatt kell Zolinak fizetni?

-        - Fizetni? – Hallottam csodálkozó hangját miközben Orsi a körmeimet tisztította. Dávid háttal ült nekem, de a tükörből tekintetünk néha- néha találkozott. 

-        - Igen, mert eltört pár poharat és nem mellékesen a kőre hányt.

-        - Komolyan? – Szólt bele Orsi is a beszélgetésükbe. – Nem is értem mért kell egyeseknek úgy berúgni, hogy a kőre dobják a taccsot… vagy esetleg a barátjuknál kelljen aludni.

-        - Nem lehetne már leszállni erről? – Csattant fel Dávid.

-        - Nem, mert felháborító, tudod, hogy én egész nap dolgozok, te meg..

-        - Én is, és jó lenne, ha elfogadnád, hogy nem tudunk elmenni sehova a munkám miatt.

-         -Nem is értem akkor mért vagy velem?

-         -Néha már én sem. – Hallottam Dávid hangját, de mire Orsi kontrázott volna barátnőm szolt közbe.

-         -Gyerekek fejezzétek már be! – Szolt Zsebi. – Itt nincs veszekedés, majd otthon esetleg, de itt nincs. Kérlek, ülj nyugodtan, mert különben bele vágok oda ahova nem kéne.

-        - Rendben van. Mellesleg, hogy nézett ki az a lány?

-         -Nagy sötét szemei vannak és barna szoláriumozott bőre. Magassága kb. akkora, mint Lilié, és az alkata is hasonló, csak nem akkorák a mellei. A haja pedig… sötétbarna és általában copfba szokta hordani.

-        - Hmm, nagyon ismerős, és azt hiszem, Kittiről beszélsz. – Szólt Dávid egy pár perc gondolkodás után.

-        - Mellesleg rá akart szállni Zolira is. – Osztotta meg Zsebi.

-      -   Én tudom melyik az a csaj. Emlékszel szívem, az a csaj veled is ki akart kezdeni?

-        - Komolyan? – Csodálkoztam.

-      -   Igen, amikor felvették oda, pedig Dávid akkor csak egy sima pincér volt.

-        - Ennek már legalább egy éve, de akkor már bocsi Zsebi, de örülök, hogy nem Dávid körül legyeskedik.

-       -  Nem legyeskedett körülöttem, csak tetszettem neki. Ezzel mi a baj? Amúgy nekem nem tetszett soha.

-        - Szerencsére. – Mosolyodott el Orsi. – Milyen mintát szeretnél?

-        - Ó valami egyszerűt. Komolyan, mert én és a műköröm két külön világ.

-        - Sziasztok. – Lépett be Zoli a boltba.

-         -Szia édesem, felkeltél? – Lépett oda hozzá Zsebi majd gyengéden megcsókolták egymást.

-       -  Igen, szerencsére. – Mondta, de az arca eléggé fáradnak tűnt, amikor hozzám fordult és zavarba ejtően ezt kérdezte:

-       -  Na és te merre voltál az éjszaka közepén? Amikor hazaértünk öt körül még az ágyad érintetlen volt. – Hirtelen azt sem tudtam mit kéne erre felelnem. Dávidra pillantottam és a tükrön keresztül találkozott a tekintetünk. Láttam rajta, hogy ő is kicsit zavarba jött. A kellemetlen helyzetből barátnőm segített ki:

-         -Zoli ne legyél már ilyen. Nem mindegy, hogy kinél volt? Nem tartozik rád.

-        - Igazad van, amúgy meg itt a kulcs, és én megyek. Örültem, és viszlát.

-       -  Zoli. – Szolt utána Orsi. – Megnéznéd, hogy Dávid mikor dolgozik?

-       -  Orsolya hagyd, majd én megnézem. – Válaszolt Dávid és Zolin látszott, hogy nem tudja, mit válaszoljon. Úgy gondoltam, hogy talán ő is látta azt, amikor kettesben távoztunk a buliról.

-        - Jó rendben majd megnézem.

-        - Köszönöm, kedves vagy. – Mondta Orsi. Zoli kilépett az ajtón.

-       - Na és milyenek a Győri pasik? – Mosolygott rám Orsi. – Ennyi idő után már biztos meg tudtad figyelni őket.

-      -   Á, én nem nézem őket. Tudod, férjnél vagyok.  – Hárítottam el a kellemetlen kérdést, de Orsi tovább feszegette a témát.

-       -  De csak van szemed és nyilván te is észreveszed a helyes pasikat.

-        - Na jó igen, észre veszem, és be kell valljam, eddig nem csalódtam a felhozatalba. – Majd jelentőségteljesen Dávid szemébe néztem a tükrön át.

-        - Nem is csodálom. Tudod, én sem vagyok törzsgyökeres győri lakos. – Kezdte a mesélést Orsi miközben csodálatos fehér színűre festette a körmöm szélét.  – Egy másik városban születtem és ott is jártam iskolába. A férjemmel is ott ismerkedtünk meg. Nem igaz édes? – Kérdezte Dávidtól.

-        - De igen. – Helyeselt, de a hangjába nem volt semmi kedvesség.

-        - Egyszer csak jött és… azonnal tudtam, hogy ő lesz a férjem, és így is lett.

-       -  Ez nagyon jó dolog. – Mosolyodtam el.

-       -  Te is tudtad, hogy ő lesz a férjed, aki most? – Tudakolta, mire Zsebi sokat sejtetően felnevetett. Persze ezt csak ő és én értettük, hiszen tudtam, hogy ugyanúgy arra gondol, amikor folyamatosan azt hajtottam, hogy az én férjem csakis Dávid lesz.

-        - Nagyjából igen. Persze nálunk nem volt szerelem első látásra.

-       -  A fokozatosan kialakuló is ugyanolyan szép lehet. Milyen színű legyen a körmöd?

-        - Nem is tudom. Zsebi? – Néztem tanácstalanul barátnőmre, aki még mindig Dávid haján dolgozott, pedig azon nem volt olyan sok mindent vágni.

-        - Azt gondolom, legyen… piros. Olyan vadító piros.

-         -Többféle pirosom van, de talán ez a leg „vadítóbb”.  –Majd egy kis körömlakkos üveget mutatott, aminek a színe vérvörös volt.

-         -Ez tetszik, köszönöm. 

-         -Végeztünk is. – Hallottam barátnőm hangját.

-      -   Mennyi lesz?

-       -  Ugyan már hagyd. Legfeljebb majd Orsival elszámolok.

-       -  Köszönöm. Kedves vagy.

-        - Jaj de helyes lettél. – Nézett férjére Orsi és látszott, hogy szeme csak úgy csillog. Tudtam, hogy nagyon szereti Dávidot.

-         -Akkor én megyek. – Szólt és egy gyors csókot adott feleségének, ami előttem eléggé furcsán jött ki, és elviharzott.

-        - Olyan különös mostanában. – Tűnődött Orsi.  – Csak tudnám, mi lehet a baja.

-         -A sok munka miatt biztos. – Nyugtatta meg Zsebi. – De szép lett.

-Neked is tetszik? – Nézett rám Orsi kedvesen. A körmeim meglepő mód mintha nem is az enyémek lettek volna. Annyira csodálatos volt ez a vörös szín, a szélén fehér csíkkal. Igazán tetszett és igaza volt a barátnőmnek, mert Dávid felesége tényleg nagyon tehetséges a munkájába.  Pénzt természetesen nem fogadott el, ami eléggé kellemetlenné tette a helyzetet. Megköszöntem és majd távoztam az üzletből.