- Jó estét. – Hallottam az ismerős hangot, majd felnéztem és elmosolyodtam.
- Szia. Azt hittem, hogy már nem vagy bent. – Mondtam Dávidnak, mire a legédesebb mosolya mögött csak ezt válaszolta: - Ez így megy reggel nyolctól másnap akár kettőig is.
- Nem is látszik rajtad, hogy fáradt vagy. – Nézett rá barátnőm.
- A megszokás, akkor mit hozhatok először inni? - Kérdezte majd elővette a jegyzetfüzetét amibe a rendeléseket írta. Én egy koktélt, Zsebi pedig egy pohár vörösbort kért. Az ital rendelés után arról beszélgettünk, hogy Zsebi hogyan indította be a szalont és hogyan bukkant Orsira. Én a szemem sarkából Dávidot figyeltem, aki az asztalok között szaladgált, és legszívesebben mondtam volna neki, hogy üljön le közénk, de tudtam dolgozik. Pár perc múlva az ennivalónkat is kihozta. Észrevettem, hogy egy kicsi összehajtott papírlap van a tányérom aljára ragasztva. Eszembe jutott, hogy régebben mindig így kommunikáltunk, hiszem nem szerettük volna, ha bárki is tudott volna a viszonyunkról. Mielőtt hozzáláttam volna az ételhez letéptem az üzenetet és olvasni kezdtem félig suttogó hangon, hogy azért Zsebi is hallja. A papíron ennyi állt: „ Nagyon örülök, hogy látlak, igyekszek még egy előtt végezni, és ha van kedved járhatnánk egyet”. Zsebire néztem, aki a „te döntesz” pillantást vette fel. Tanácstalan voltam és egész étkezés alatt a válasz járt a fejembe. A gondolatok csak úgy cikáztak a fejembe. Hihetetlenül szerettem volna vele újra kettesbe lenni, de mégis ez az első éjszaka és nem fogom barátnőmet csak úgy magára hagyni ha már volt kedves és meghívott magához egy hónapra.
- Mit csináljak? – Kérdeztem barátnőmet.
- Nem tudom, ez nehéz, hiszen rengeteg megbeszélni valótok van, de…. jó ha tudod mit csinálsz, hiszen mindketten házasságba éltek és neked még gyereked is van.
- Mért olyan nehéz ez? – Fakadtam ki, de a papírra válasz kép csak ennyit írtam. „majd máskor” és visszaragasztottam az eredeti helyére, Dávid jött és elvitte a tányért majd felvette a desszertrendelést. Figyeltem az arcát, amikor elolvassa a cédulát. Mintha megérezte volna, hogy figyelem, rám pillantott és megértően jelezte, hogy tudomásul veszi a döntésemet. Kértem még egy kör italt a fagyi mellé, ami bevallom nem illett össze, de mivel mostanában alig iszom jól esett, és a kedvem is jobb lett. Majdnem belementem volna mégis a találkába, de barátnőm lebeszélt róla. Amikor a számlát hozta csak az alap dolgokat mondta. . Hazafelé az úton barátnőmmel a történtekről beszéltünk.
- Mért kellett így besértődni? – Kérdeztem tanácstalanul.
- Mert pasi… és, mert a büszkesége nem engedi.
- Amúgy meg rettentően helyes még mindig, és most életemben először sajnálom, hogy gyerekem van, hiszen Robitól elválni nem nagy kunszt, de egy gyerekkel azért más.
-Én örülnék neki ha már Zoli ráállna a gyerek témára, de nem gondolom, hogy a közeljövőbe lesz is belőle valami.
- Amúgy Dávid felesége milyen? – Érdeklődtem hiszen mégis csak ő dolgozik vele.
- Orsi? - Kezdte Zsebi és kis gondolkodás után ezt mondta: - Nagyon kedves és közvetlen lány, aki a munkájába mindig 100%-ossan próbál teljesíteni. Nem a barátnőm még, de már fél éve dolgozunk egy helyen és kezdünk több dologba is beengedni a másikat. Mármint ami a magánélettel kapcsolatos. Azt hiszem kb. három hónapja tudom, hogy Dávid felesége és azt is, hogy nem lehet gyereke. Az elején nagyon tartózkodó volt velem, és volt olyan nap, hogy az alapdolgokon kívül nem is beszélgettünk.
- Szereti Dávidot? Milyen a viszonyuk?
- Igen, a férjét imádja, és ha jól tudom a kapcsolatuk tökéletes harmóniába van.
- Furi, hogy nekem Dávid épp az ellenkezőjét mesélte. – Válaszoltam és eszembe jutott a bánatos arca amikor arról mesélt, hogy nem lehet gyereke. – Mikor ismerkedtek meg?
- Nem tudom, ilyen részletességekig nem mentünk még. Örülhetek ha ennyit megosztott velem.
- Legalább akkor rendes lány…..Dávid mellé úgyis olyan kell aki ilyen. Na és aki türelmes, és a műkörmösöknek van türelme.
- Az biztos. Amikor ilyen pici mintákat rajzol én már biztos hagytam volna a fenébe, de ő még mindig csinálja. Mellesleg Kecskeméten ismerkedtek meg.
- Tényleg? De jó, ha már Dávid ott volt akkor elugorhatott volna felénk is.
- Már itt is volnánk. – Szólt Zsebi és elővette a kulcsot. Gyors tisztálkodás után mindenki a saját helyén tért nyugovóra. Másnap reggel felhívtam a családomat és beszéltem a fiammal és megbizonyosodtam róla, hogy jól van. Imádtam a fiamat. Milan hat éves és tiszta apja, főleg a tekintete. A szemei ugyanolyanok, amit néha jeges szürkének látok, mégis valójában smaragdzöld. Termete is erősebb csontozatú, de én ezt egy cseppet sem bánom, hiszen olyan édes kis pufók arca van, amit egész nap puszilgatnék. Természete is Robira vall, hiszen csak nehezen lehet kihozni a sodrából, de ha mégis akkor nagyot szól, ordít, és agresszívvé válik. Igaz még kicsi, de máris látszik rajta, hogy az emocionális képességei nagyon rendben vannak, és ő is a szív embere lesz inkább, mint az észé.
- Jó reggelt. – Köszönt be Zsebi a szobaajtón. – Hogy aludtál?
- Nagyon jól épp most beszéltem Milannal. Szerencsére jól van, és cseppet sem hiányzik neki az anyja. – Mosolyodtam el. – Mi a mai program? Dolgozni mész?
- Nem. Szombaton nem szoktam kinyitni, csak Orsi van bent, és ha van valami sürgős majd szol. Arra gondoltam, hogy elmehetnénk strandra vagy vásárolgathatnánk is. Innen nem messze van az Árkád.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése