2016. április 29., péntek

Újra velük! 18 rész

-         -Hol van? – Kérdezte és a hangja zaklatottnak tűnt. – Hol van?
-         -Kicsoda?
-         -Zsebi. – Mondta és a szívem akkorát dobbant a megkönnyebbüléstől. Először azt hittem Dávidot keresi rajtam, de szerencsére tévedtem.
-        - Zsebiék nincsenek itthon. Épp Hajdúszoboszlón hétvégéznek és én vigyázok a lakásra.
-         -Értem… akkor én – Szolt, de az ajtóból még visszafordult. – Nahát, az pont úgy néz ki mint a férjem órája. – Mutatott az asztalon heverő karórára, ami tényleg Dávidé volt. – Csak az övének a hátára van egy pici D – betű gravírozva. Én adtam neki karácsonyra.  – Magamba imádkoztam, hogy csak nehogy meg akarja fordítani, de hála égnek elment. Ahogy bezártam az ajtót Dávid kilépett a mosdóból.
-        - Még két percet marad és az óra… megszólal. – Mondta mire a vekker sípolni kezdett. – Be van állítva, és így mindig minden nap jelez nekem.
-        - Ez meleg volt. – Fordultam felé. – Mi lett volna, ha itt talál? Szerinted mit mondtunk volna neki?
-         -Az igazat? – Kérdezte. – Úgyis színt kell, hogy valljunk. Neked otthon nekem pedig itt.
-         -Nem tudom, hogy fogom Robinak megmondani. – Tűnődtem el.
-         -Csak nyugodt hangon.
-        - Te nem ismered. Vele nem lehet nyugodt hangon beszélni. Remélem nem lesz agresszív.
-        - Volt már rá példa, hogy megütött? – Kérdezte aggódva.
-       - Még nem, de nála ezt sosem lehet tudni. – Hajtottam le a fejem. – A kapcsolatunk elején pont ez vonzott benne pedig, hogy olyan erős és védelmező.
-        -Engem csak az vonzott Orsiba, hogy valakivel legyek és ne egyedül.
-        - Inkább egyedül leszek, mint, hogy ne szeressem százszázalékosan azt, akivel kapcsolatom van.
-         -Ezért válok el. – Magyarázta, mikor újra kocsi ajtó csapódást hallottunk. Kicsit megrémültem, hogy Orsolya jött vissza, de amikor barátnőm hangját meghallottam megnyugodtam. Gyorsan terítettünk és ők már a szépen megterített asztalhoz értek.
-        - Sziasztok. – Köszönt barátnőm. – De jó illat van. Nézd. – Mutatta nekem a gyűrűt, ami csodálatosan csillogott.
-         -Ez gyönyörű. – Ámuldoztam. – Gratulálok. – Majd átöleltem Zsebit és Zolit is. A vacsora alatt végig az esküvői terveket beszéltük. Ezek néha jó ötletek voltak, viszont volt egy pár extrém is köztük. A fiúk mindegyiket túl nyálasnak találták. Dávid szerint csak elég volna az is ha egy anyakönyvvezető előtt mondanák, hogy „igen” és kész.
-         Ugyan édes. Ezt meg kell ünnepelni. – Néztem rá, és megsimogattam az arcát.
-         A te esküvőd nagyon jó volt. – Fordult felém barátnőm.
-         Szerintem is. Mikor értünk haza…. azt gondolom olyan hét óra tájba. Akkor már a nászéjszakából a fáradság miatt nem lett semmi.
-        - Ez nálunk is így volt, bár ott Orsi hazament engem pedig hazavittek. – Szolt Dávid.
-         -Nálunk nem lesz így. – Vágta rá Zsebi. – Te nem fogsz annyit inni, hogy vinni kéne érted?  - Nézett Zolira aki csak bólogatott.
-         -Jaj már most mért vagy ilyen szigorú? – Nézett rá Dávid. Furcsa mód nem gondolnám, hogy Ő ennyire benne van minden buliba, mert ha megnézem, mint egy pincér akkor a munkájába annyira komoly és visszahúzódó. Ez a kettősség persze nagyon jót tesz az egyéniségének. Vacsora közben végre jobban megfigyelhettem barátnőmet és Zolit. Amikor a pult mellett álltak rájöttem milyen jól néznek ki még így a magasság különbség ellenére is együtt. Az újdonsült menyasszony nem volt egy alacsony, de ami Zolit illeti eltörpült mellette. Zoli alakja nyúlánk és vékony volt. Szemei sötétbarnán néztek barátnőmre. Haja sötéten és egyenesen állt. Ajkai Dáviddal ellentétben vékonyak voltak. Barátnőm szerint olyan, mint egy herceg.
-        - Kérsz fagyit édes? – Nézett rá Zsebi és egy nagydoboz fagyit vett a fagyóból.
-         -Igen köszi. – Válaszolta Zoli és elővett négy kis csészét és ugyanannyi kanalat. Barátnőm persze már a dobozba nyalakodott és Dáviddal mosolyogva figyeltük őket, ahogy egymást etetik egy nagy kanállal.
-         -Nyuszi mi szerintem nem is kapunk már. Hagyjuk őket? – Szolt és jobbnak láttam ha kettesbe hagyjuk őket. Kimentünk a teraszra és Dávid elővett egy cigit majd rágyújtott.
-         -Mióta dohányzol? – Csodálkoztam, mert azelőtt sosem tette.
-         -Huh már rég óta. – Nézett rám miközben kifújta a füstöt.  – Talán az óta amióta ekkora a nyomás rajtam. Zavar? – Kérdezte és elővett egy dobozt, amibe lehamuzott.
-         -Nem. Ugyan már. – Mosolyodtam el és az jutott eszembe, hogy még sosem láttam olyan pasit, aki ennyire szexisen fújta volna ki a füstöt mint ő.  Újra csak az járt az eszembe, hogy rajta minden tökéletes. Semmit nem változtatnék meg rajta. Ahogyan figyeltem arcát eldöntöttem vele akarom leélni az életemet. Semmi nem érdekel csak Ő és a gyerekeim. Éreztem, hogy vele boldog lehetek és a gyerekeknek is igazán jó pótapukájuk lehet.
-         -Nagyon jól néznek ki együtt. – Húzott vissza a valóságba. – Aranyosak lesznek és remélem sokáig tart majd ez a nagy szerelem.
-         -Én is. Zsebi nagyon szereti Zolit. Volt neki már egy pár kapcsolata, de még sosem láttam őt ilyen boldognak. Jó neki, hogy tényleg azzal a férfival él akit tiszta szívből szeret.
-         -Ha én nem lennék akkor…. – Nézett rám és láttam, hogy kereste a szavakat. … akkor vele maradnál?
-         -Igen, úgy gondolom. Már csak a gyerekek miatt is.
-        - Szívesen megismerném a gyerekeidet. – Mosolyodott el amitől begödrösödött az arca.
-         Szerintem el lennél tőlük ájulva. Roli nagy dumás és Eszter pedig olyan okos. – Gondoltam rájuk és ebbe a pillanatba nagyon hiányozni kezdtek. Minden nap beszéltünk telefonon, és örültem, hogy Alexandráéknál jól érzik magukat, viszont szerettem volna, ha ők is megismerik ezt a csodálatos embert aki mellettem áll.
-         -Már csak ha félig olyanok mint te akkor már megérte. – Szolt és közel húzott magához, s gyengéden megcsókolt. Átöleltem a nyakát és beletúrtam a hajába. A cigi szagot abszolút nem éreztem a leheletét, hiszen a csókja olyan finom és érzéki volt. Nekidőltem a falnak ő pedig felhúzta a csípőjére a lábam. A testem teljesen átszellemült, főleg amikor megéreztem, hogy nadrágja egyre keményebb lett.  Annyira begerjedtem rá, hogy ha nem csörög a telefonja totálisan elvesztem az eszem. Nagy nehezen szétváltunk és ő felvette a telefont. Az arca elkomolyodott és én jobbnak láttam, ha hagyom őt egyedül és bementem a szobámba. Ráfeküdtem az ágyra és azon gondolkoztam, hogy mit tegyek. Mikor menjek haza és mi legyen a további tervem.  Már félórája ültem a gondolataimba mélyedve, amikor Zsebit láttam az ajtóba.
-         Hello.  Bejöhetek? – Nézett rám mire bólintottam.
-         -Na mi az? – Kérdeztem, mert láttam rajta, hogy valamit mondani szeretne.
-         -Annyira boldog vagyok érted? Olyan jó, hogy tényleg minden összejött, amit akartam. Azt hiszem nem is gondoltam, hogy akad majd olyan férfi akinek tényleg igent fogok mondani. 
-         -Én sem és mégis…. – Sóhajtottam fel és szemem megtelt könnyel.  – Dáviddal akarok lenni.
-         -Ne sírj. Szeret téged. – Ölelt át.
-         -Én is, de annyira reménytelen a helyzetem. – Csorgott a könnyem.
-         -Nem az, csak láss egy kicsit jobban és gondolkozz pozitívan. Tudod, hogy mit szeretnél.
-         V-ele akarok lenni. - Ismételgettem. -  Senki más nem érdekel. Tudod…. amikor ránézek az jut az eszembe, hogy nekem ő a tökéletes pasi.  Érted? Tökéletes.
-         -Senki nem az… még Zoli sem.
-         -De… Dávid okos, figyelmes, kedves és annyira őrültem szexi.
-         -Hihetetlen vagy, de most mindjárt jövök. Zolinak be kellett menni dolgozni. Utálom ezt, de ez van. – Majd az ajtóba visszafordult. – Köszönöm a vacsorát.
-        - Szívesen.  – Szóltam és próbáltam aludni, de sehogy sem ment. Nem tudtam mi lehet az a fontos dolog, amit Dávid ennyi ideig tárgyal. Kiléptem az ajtón és a másik szobába barátnőmet és a drágám hangját hallottam.
-         ….. Én is úgy érzem. – Hallottam Dávidot.
-         -Akkor örülök neki. Nézd semmi mást nem kérek, csak ne bántsd meg.  – Szólalt meg Zsebi.
-         -Nem akarom. Olyan furcsa, mert sosem gondoltam volna, hogy újra találkozunk. Régebben amikor szakítottunk felejteni mentem Németországba. Úgy hittem az a legjobb ha minél messzebb megyek annál könnyebb lesz. Utána dolgozni mentem egy másik városba és megismertem Orsit. Nem akartam én elvenni, de….
-        - Mégis csak beadtad a derekad.
-         -Igen. – Szolt. – De hallod amikor megláttam őt.
-       -  Értelek. – Vágott a szavába barátnőm. – Orsival mit szeretnél?
-        -Elválni. Ez nem kérdés. Komolyan kint az előbb a telefonom csörgése előtt úgy felizgatott a barátnőd.  Az is megfordult, hogy nem veszem fel, csak épp Melinda hívott. De amúgy hol van?
-         -Alszik. Kicsit kibukott. Úgy gondolom, hogy neki ez most sok. Nem hiszem, hogy irigy vagy ilyesmi, csak túl sok ez neki.
-         -Nem csodálom. Nekem sem könnyű, bár neki még ott vannak a gyerekek. – Mondta Dávid, majd hallottam, hogy léptek közelednek az ajtóhoz. Amilyen gyorsan csak tudtam visszatértem a szobámba. Még épp időbe feküdtem le az ágyra mikor belépett. Úgy tettem mintha aludnék. Éreztem, hogy leül az ágy szélére és megsimogatja az arcom. Kinyitottam a szemem és rámosolyogtam.
-         -Jól vagy? – Kérdezte és a barna szemeitől megnyugodtam.
-       - Igen, már sokkal jobban. Ki telefonált?
-        - Melinda, de már elegem van belőle.
-         -Mert? – Ültem fel és átöleltem a nyakát.
-        - Azt akarja, hogy holnap menjek be az irodába. Kíváncsi vagyok, mit akar már a héten rám sózni.
-         -Nyugodj meg édes. Ne húzd fel magad rajta. – Majd megpusziltam az arcát.
-         -Még haza is kell mennem. Orsi is majd pattogni fog.
-        - Aludhatnál velem. – Ajánlottam fel.
-         -Igen, jó lenne, bár úgy gondolom, hogy ne itt. Zoliék nyilván kettesbe akarnak lenni és szerintem elmehetnénk a lakásra nem? – Nézett rám és én igenlően bólintottam.
-        - Az előbb a teraszon félbe maradt valami.  – Suttogtam a fülébe és az inge alá csúsztattam a kezem.
-           -Mi is? – Nézett rám mosolyogva, de vadul megcsókolt. Már az ágyon feküdtünk amikor kintről csöngetést hallottam. Zsebi kiszaladt az ajtóhoz és hallottuk, hogy ki jött.
-         -Orsi. – Hallottam csodálkozó hangját. – Te meg mit keresel itt?
-      -   Csak jöttem, mert beszélnem kell veled. – Orsi hangja nagyon zaklatottnak tűnt. Dáviddal alig mertünk levegőt venni.
-       -  Mi a baj? – Kezdte Zsebi.
-  A férjem…. – De a mondatot nem tudta befejezni, mert sírás tört ki rajta. – Dávid… megcsal és… el akar válni. Érted? Mi lesz velem nélküle? 

2016. április 23., szombat

Újra velük! 17.-rész.

           Egy férfit láttam magam előtt akinek a csodálatos napbarnított bőréről csorgott le a víz.
-         - Dávid te meg? – Kérdeztem, de akkora kő esett le a szívemről, hogy nem egy ufó vagy egy nagy szörny áll előttem. Ő megfordult és rám tekintett. Barna szemei csak úgy csillogtak.
- Hello. – Köszönt rám. – Most jöttem kb. tízperce, de nagyon megizzadtam az úton és úgy gondoltam letusolok. Baj? – Nézett rám, de én ettől a látványtól szólni sem bírtam, csak a fejem ingattam. Dávid egyszerűen tökéletes volt.
-         Nem, ugyan már. – Mondtam még mindig kábultam, majd amikor visszatértem a valóságba rá förmedtem: 
-Mégis mit képzelsz amúgy? Tudod, hogy megijedtem, amikor beléptem és nem szól senki?
-         -Ne szívd már mellre édes. Nem is hallottalak. – Mondta majd egy nagy adag sampont nyomott a kezébe. – Nem jössz be?
-       -  Én….. – Mondtam, de ekkor az eszem valahogy kikapcsolódott és pár perc múlva már ott álltam mellette a tus alatt, és egyre vadabbul csókoltam puha ajkát.
-         -Mit keresel itt? – Néztem a szemébe miközben a víz gyengéden permetezett minket. –Nem úgy volt, hogy Balatonon vagy?
-        - De ott voltam, viszont nagyon összekaptunk… és hiányoztál is.
-         -Egész hétvégén erre vártam. – Mondtam neki és magamhoz hú
-          – Azt hittem valami betörő vagy ilyesmi. – Vallottam, majd beszívtam a rég nem érzett illatát.
-     -    Sajnálom, hogy megijesztettelek. Nem szándékosan tettem.
-         -Már nem számít. Ez sokkal jobb mintha csak úgy találkoztunk volna bárhol is a városba. Min veszekedtetek? – Néztem rá miközben Dávid elzárta a csapot.
-        - Nem érdekes…. csak elegem lett… és ott volt Melinda is. Nem elég, hogy munka közben kell vele bájolognom még a pihenésembe is beleszól.  Van törölköző?
-        - Ó persze. – Mondtam és a sajátom magam elé tekerve elindultam Dávidnak keresni egyet. Zsebiék szobájába találtam és gyorsan odaadtam neki.
-         – Annyira örülök, hogy eljöttél hozzám. – Szóltam miközben közelebb léptem hozzá. – Viszont remélem ebből nem lesz problémád.
-       -  Annyira nem érdekel.  Most egyedül te és a pici érdekelnek. Mellesleg épp azon vesztünk össze, hogy elutasították a kérelmet, és Orsi újra kérni szeretne. Mondtam neki, hogy felesleges, mert gondolom, ha egyszer elutasítják, akkor többször is. Erre kibukott és ordítozott és hisztizett, pedig tudja, hogy azt gyűlölöm. Kértem szépen fejezze be, de nem tette így eljöttem.
-      -   Hihetetlen vagy. Nem gondolod, hogy ez rosszul esik neki?
-         -Úgy nézek ki mint aki érdekel? Milyen nagy ágy. – Nézett Zsebiék ágyára és utána rám.
-       -  Itt nem lehet. Inkább menjünk be az én szobámba. – Húztam magam után és újra forró csókba forrtunk össze. Egész éjszaka csak kényeztettük egymást és öt óra körül nyomott el minket az álom. Furcsa rezgő hangra ébredtem fel. Utána mentem és Dávid nadrágzsebébe találtam rá a hang forrására. A telefonja néma módba volt, de nem kapcsolta ki és a kijelzőn Orsolya nevét pillantottam meg. Az ágyra néztem ahol Dávid csendesen szuszogva aludt. Úgy véltem ráér még beszélni vele és kinyomtam. Ekkor a telefonon megjelentek a nem fogadott hívások listája és Orsolyától húsz nem fogadottja volt. Azt gondoltam sokkal jobban teszem ha kikapcsolom. Halkan megnyomtam a piros gombot és a telefon a Good by felirat után kikapcsolt. Visszamásztam Dávid mellé az ágyra és figyeltem őt. Annyira helyes és mégis férfias volt számomra. Arcán megmaradtak a fiatalkori vonások, ami néha kisfiús arcot adott neki. Ajkai teltek és puhák voltak. A bőre kreolosan természetes barna árnyalatban játszott, amit nagyon szerettem. Végigsimítottam az arcát mire mozgolódni kezdett és kinyitotta nagy barna szemét.  Eztán rám mosolygott és az arcán megjelent két pici gödröcske.
-       -  Jó reggelt szerelmem. – Üdvözöltem. – Jól aludtál? 
-     -Igen. Csodálatos volt ez az este. – Nézett rám és a hajába túrt.
-         -Nekem is. Csináljak reggelit? – Kérdeztem és felültem az ágyba.
-        - Neee. – Fogta meg a kezem. – Inkább gyere ide mellém. Nem szeretném, ha egy percet is nélküled kéne tölteni.
-         -Akkor gyere ki és csinálunk valamit közösen.   
-         -Én is arra gondoltam. – Nézett rám mosolyogva.
-         -Dávid fejezd be. – Szóltam rá és kimentem a konyhába. Gyorsan összedobtam egy reggelit és tálcán bevittem a szobába. Ahogy az ajtóba értem láttam, hogy ő újra visszaaludt. Elmosolyodtam és csendesen visszamentem a konyhába.  Reggeli után az én mobilomat is bekapcsoltam. Nem tellett bele két perc máris őrült módon csörögni kezdett. Gyorsan kinyomtam majd visszahívtam Zsebit.
-         -Szia. – Köszöntem.
-       -  Hello. Hogy vagy? Megvagy? Nem félsz egyedül? – Tudakolta és hangjába izgatottságot véltem felfedezni. 
-        - Jól vagyok köszönöm és nem vagyok egyedül. Dáviddal töltöttem az éjszakát. – Magyaráztam és elmeséltem neki mindent.
-       -  Ti jól vagytok? – Kérdeztem és a választól teljesen feldobódtam. Zsebi azt mesélte, hogy Zoli megkérte a kezét.   – Komolyan? Meséld el, hogy volt.
-        - Oké. – Kezdte barátnőm. – Éppen esti sétára indultunk és Zoli annyira feszült volt. Kérdeztem tőle, hogy mi a baj, de nem mondott semmit. Nem sokkal utána felvetette, hogy van nem messze egy éjszakai fürdő, ami tíz után ingyenes. Nagyon jó ötletnek tartottam, mert este senki sem lát meg. Bár az a rész ahol mi voltunk egy elkülönített kis kabin szerűség volt, ami annyira hangulatossá tette az esténket. Már a vízben voltunk és alig bírtunk magunkat, de komolyan… és ekkor Zoli kiszállt és azt mondta mindjárt jön. Kb. fél órát vártam rá és azt hittem, hogy valami baj történt, de ekkor egy papírhajót láttam a vízben, és tudod mi volt benne?
-        - Fogalmam sincsen? – Szóltam.
-         -Egy kis doboz és a dobozba pedig a gyűrű, ami annyira csodaszép volt. Utána Zoli a medence széléhez lépett és ezt kérdezte. 
-         -Hozzám jössz hercegnőm?  Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak… majdnem elsírtam magam és annyira…. jó volt…
-        - Remélem igent mondtál.
-       -  Ez csak természetes. Annyira boldog vagyok, de komolyan. Érted? Az én hercegemmel végre összeházasodunk. – Ujjongott Zsebi és én is annyira örültem neki. Tudtam, hogy Zoli mellett boldog és biztonságos jövő vár rá. Mikor elmeséltem neki Dáviddal töltött éjszakámat bűnbánóan így szóltam:
           -Én ezt nem tehetem meg Orsival. – Fakadtam ki. – Nekem ez nem megy. Amikor valamelyik nap összefutottunk akkor átéreztem a helyzetét. Robi velem is ezt teszi.-  Mikor jöttök haza?
-         -Holnap késő este. Dávid meddig lesz veled?
-      -   Nem tudom…. tényleg, fogalmam sincsen, mert…nem beszéltük meg, de senkinek nem akarok rosszat.
-        - De akkor mit akarsz tenni? A szíved vagy az eszed?
-  Fogalmam sincsen. – Szóltam és tényleg tanácstalanná váltam. – Szeretem Dávidot, de a gyerekek és…. várj csak egy picit. – Mondtam hirtelen, mert a másik szobából hallottam, hogy Dávid is telefonál. A hangjából biztos voltam benne, hogy Orsival beszélget.  Visszatértem a telefonomhoz és ezt mondtam barátnőmnek: - Bocsi, de le kell tennem. Majd visszahívlak. Puszi és Gratulálok nektek. -Miután leraktam óvatosan a szobaajtóba lopóztam, hogy halljam, mit beszélget Dávid.
-        - Nem Orsi hagyjuk. Ez már nem működik és ezt te is tudod.  Tessék? Nem, kérlek, ne hisztizz!  Már nem akarok annyira és el akarok válni. – Hallottam szavait. – Lehetőleg minél hamarabb… mert van egy új kapcsolatom. Mi? Nem Barbara, hanem más, de úgyis rájössz. Orsi ezt már megbeszéltük, de én most lerakom. 
   - Hello.  – Gyorsan próbáltam eltűnni, de észrevett.
-         -Mért nem jöttél be? Nem számít. - Nézett rám mosolyogva. – Mi van Zsebiékkel?
-         -Zoli megkérte a kezét azzal a módszerrel, amit én ajánlotta, de szerinted túl nyálas volt.
-   - A hajóssal?
-        - Igen, és Zsebi el volt tőle olvadva. Mondtam én, hogy siker lesz. – Húztam ki magam.
 - -        - Akkor én is így kérjem meg a kezed? – Nézett rám és meg simogatta az arcom.
-         -Mi? Mit akarsz ezzel mondani?
Azt, hogy ha elválok végre szeretném az igazi nagy Ő- met elvenni. – Mondta és a tekintete igazságot sugárzott felém. – Téged sosem csalnálak meg.-         Én sem. – Vallottam be. – Szeretlek.
-         -Én is szeretlek nyuszi, és nem akarom, hogy hazamenj.
-         -De nekem ott van az életem. Amúgy meg te is eljöhetnél velem?
-         -Feladjam a munkám? Tudod, milyen nagyon szeretem. Ezért tanultam, hogy ez legyek. Ez az életem, és… persze máshoz nem is értek.
-         -Otthon is biztos találnál munkát. Remek önéletrajzot tudnál felmutatni.
-         -Nem, nekem ez az otthonom… és én itt főpincér vagyok. 
-         -Ó szóval ez a baj, hogy még beosztásos is vagy? – Kérdeztem tőle.
-         -Igen, és nem léphetek le egyik napról a másikra drágám. – Nézett rám.
-        - Én sem, főleg, hogy Augusztus van, és már időm sincsen a gyerekeket másik oviba, vagy iskolába beíratni és az én munkám is ott van.
-       -  Óvodák mindenhol vannak. – Tárta szét a karját. – Legfeljebb majd addig keresel, amíg nem találsz.
-       -  Ez nem így megy édesem.-       
            -Az én fizetésemből jól élnénk. Látod most sem élünk Orsival rosszul.
-         -Nem vagyok élősködő. – Válaszoltam hirtelen.
-        - Nem is gondoltam, hogy az lennél… csak vázoltam a tényeket.  Gyere ide. – Szolt kedvesen és közel húzott magához. – Bárhogy is lenne, mi megoldanánk. Csak te én a bébi és a gyerekek. Mint egy igazi nagycsalád. - Majd a hasamra rakta a kezét és megcsókolt. Úgy éreztem sosem voltam ennyire boldog. Egész napot együtt töltöttük és Dávidot az sem érdekelte, hogy ki ismeri a városba, mert kézen fogva járkáltunk mindenfelé.  Néztünk babaruhákat és baba holmikat. Találgattuk, hogy kire hasonlíthatna. Mondtam neki, hogy remélem, a szemeit az apukájától örökli mire kikötötte, hogy a mosolya az enyémnek kell, hogy legyen. Nagy szatyrokkal megrakodva értünk a lakáshoz és úgy döntöttünk, főzünk az ifjú jegyespárnak valami igazán finomat. Az elkészítés annyira könnyen és gyorsan ment. Én persze többször kóstolgattam, mint Dávid. Ahogy kész lett nem is telt bele sok idő és egy autó gördült a ház elé. 
-       -  Édesem megjöttek Zoliék. – Szóltam Dávidnak, aki a mosdóba tartózkodott.
-        - Pillanat és megyek.  – Hallottam a hangját.-         Kicsit furcsának éreztem, hogy csengettek, de az ajtóhoz mentem és kinyitottam. Meglepetésemre nem Zsebiék voltak azok hanem:
-        - Orsolya. – Csodálkoztam és reméltem, hogy elég hangosan mondom ahhoz, hogy Dávidnak még véletlenül se jusson eszébe zajt csapni odafent. – Te meg mit keresel itt?
-       

2016. április 18., hétfő

Újra velük! 16.- rész

-          -Tessék?-  Hirtelen nem tudtam, hogy mit kéne mondani, de végül rájöttem, hogy ebbe csak az igaz út a járható.
-         -Igen az enyém volt. Épp a téren ültem és Dávid észrevett. Mivel hűvös volt odajött és odaadta nekem a dzsekiét. Viszont én olyan ügyetlen voltam, hogy megakadt a körmöm benne és letört. A kukába akartam kidobni, de valami miatt mégis a zsebébe raktam. Bocsánat. – Hadartam el. Persze azt kihagytam belőle, hogy utána szerelmeskedtünk.
-        - Nézd nem tudom, hogy milyen mély volt a kapcsolatotok, de én … megőrülök a férjemért és…nem akarom, hogy bárki is elvegye tőlem. Azt gondolom ez érthető hiszen te sem szeretnéd ha megcsalnának. – Nézett rám és ő nem is tudta, hogy mennyire a lényegre tapintott. Haboztam, vajon elmondjam- e neki, hogy pont átélem ezt, de jobbnak láttam ha mégis hallgatok. Miután megbizonyosodott, hogy nem csapom be elköszöntünk egymástól én pedig a lakás felé indultam.
-        - Szia. Tudod kivel találkoztam bevásárláskor? – Szóltam Zsebinek amikor hazaértem.
-         -Kivel?- Kérdezte és feje kiemelkedett a bőröndök közül. Épp a hétvégi romantikázásra készült elő egy nagy adag ruha kíséretében.
-        - Orsival. – Huppantam le az ágyra és elmeséltem neki mindent.
-         -Szegényke. Még nem is tudja, hogy hétvégén te Dáviddal alszol? – Mosolyodott rám és én csak a fejemet ráztam. Annyira vártam már, hogy végre újra kettesbe legyek vele. Az egész testem vágyott rá és még ha csak arra gondoltam, hogy milyen lesz újra érezni az illatát a hideg futkosott a hátamon. Segítettem barátnőmnek pakolászni és közben Dáviddal sms-ezgettünk. Mikor már a tizedik üzenetet kaptam tőle Zsebi így szolt:
-         -Nem volna egyszerűbb ha telefonon beszélnétek meg?
-         -Dolgozik. – Vágtam rá gyorsan, mire barátnőm elnevette magát.
-          -Hihetetlenek vagytok.  Segítesz vacsorát csinálni? – Kérdezte és együtt készítettük az ételt. Zoli kisvártatva hazaért és kellemes meglepetésemre Dávid is jött vele. Ahogy megláttam átöleltem a nyakát és forró csókban fonódtunk össze.
-        - De jó lesz hogy holnap már csak te és én leszünk. – Súgtam a fülébe, mire rám nézett és a szemeiből kiolvastam, hogy valami gond van.
-        -Azért jöttem, mert ezt átkel beszélnünk. Nem beszélhetnénk meg ezt kettesbe?
-         -Mi a probléma? – Csodálkoztam, de bevezettem a szobába.
-         -Zoli rám bízta, hogy vigyázzak a házra….
-         -Nahát én is ezt a feladatot kaptam Zsebitől. Akkor legalább nem kell egyedül cipelnem ezt a nagy felelősséget. – Mosolyodtam el, de Dávid nemlegesen ingatta a fejét és így szolt:
-         -Nagyon utálni fogsz azért amit most mondok, de ez van. Nem én döntöttem így hidd el.
-         -De mi a baj? – Csodálkoztam. Elképzelni sem tudtam, hogy mi történhetne amiért ne lehetne megoldani legalább az éjszakai alvásokat.
-         -Melinda minden évben szokott egy hétvégét csinálni amikor a csajok elmennek fürdőbe meg ilyen helyre és ez pont erre a hétvégére esik. Orsi is vele megy…
-         -De jó. Akkor még hazudoznod sem kell és reggelig együtt lehetünk. – Vágtam a szavába.
-         -Nem hagyod, hogy befejezzem? – Kérdezte picit idegesebb hangon.
-         -Bocsánat.  Folytasd.
-         -Az a helyzet, hogy Melinda valahogyan bepasizott és mivel a legtöbb csajnak, aki velük megy, van már társa kézenfekvő volt, hogy én is megyek. Ilyen családi baráti összejövetel lesz a Balaton mellett.  – Magyarázta és mikor felfogtam a mondat értelmét csak némán néztem magam elé. – Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy ettől még nem válok el.
-         -Mégis velük mész. – Néztem rá.
-       -Igen, mert….. muszáj.
-         -Talán kötelező? – Kérdeztem. – Ha nem akarok valahova elmenni akkor nem megyek…
-         -Látom nem érted. Sajnálom, de csak ezt akartam mondani… szia. – Szolt és kilépett az ajtón. Hirtelen eszembe jutott valami és utána szaladtam. Épp időbe mert Zolitól köszönt el.
-   - Várj! Mi van az örökbefogadással? 
-        - Elutasították. – Mondta szomorúan. – Akkor sziasztok és jó szórakozást…. és ügyesen, ahogy megbeszéltük.
-         -Rendben van, köszi a segítséget. – Nézett rá Zoli. Nagyon rosszul éreztem magam egész hétvégén. Péntek este totálisan padlón voltam. Sírtam és buta műsorokat bámulta a tv-be, pedig nagyon utálok televíziót nézni. A szombatom sem volt jobb.  Már jócskán tíz órakörül járt az idő amikor elhatároztam sétálok egyet. A Dibóhoz mentem, de Dávidot nem láttam a pincérek között. Elsírtam magam és arra gondoltam ez a sors, hogy nem lehetek vele. A sötétbe a csillagokat néztem és az abortuszt tervezgettem. Éjfél körül értem lakáshoz vezető kis utcába ahol egy nagyon ismerős autót pillantottam meg, de a rendszámát nem láttam és kedvem sem volt megnézni.  „ Olyan buta vagy” – Mondtam magamnak. „ Mégis hogy lenne Dávid, amikor ő Balatonon van a barátaival és a feleségével?”  A szívem viszont majdnem megállt amikor azt láttam, hogy a fürdőszobába világítanak a fények. Tudtam, hogy nem hagytam égve semmilyen villanyt. Kezem a kilincsen volt és ahogy kinyitottam víz csobogását hallottam. Ösztönösen Zsebi vagy Zoli cipőjét keresgéltem, de nem találtam semmit. Minden úgy volt ahogy hagytam, de a víz mégis csobogott a fürdőbe és a lámpa is világított. Hatalmas félelem fogott el és az összes létező horrorfilm eszembe jutott amit valaha is láttam.
-         -Van itt valaki? – Kiabáltam. A félelemtől az egész testem reszketett. Tudtam, hogy csak akkor jöhetek rá erre a különös dologra, ha belépek a fürdőbe. Az agyam forgott és olyan képek jártam a fejembe, hogy valaki véresen fekszik a tus alatt és én majd kiabálok mint egy őrült és senki nem jön a segítségemre. Gondolkoztam, hogy fogok egy kést is, de aztán ez a tervem mégis abba maradt. Az ajtó előtt álltam és kopogtam, majd újra szóltam:
-Van itt valaki?-  Hang nem jött ki csak a folyás erősödött fel. Már úgy éreztem mindjárt elsírom magam a félelemtől, de azt gondoltam, ha hirtelen benyitok, akkor az a valami úgy meglepődik, hogy nem lesz ideje bántani és én egérutat nyerek. Nagy ajtónyitással benyitottam a fürdőbe és amit láttam azt először nem is hittem el. 

2016. április 15., péntek

Újra velük! 15.-rész

-         Nem hittem el amit hallok, de próbáltam jó arcot vágni a témához. Zsebi és Zoli persze azonnal gratuláltak és biztatták, hogy biztos sikerülni fog és ők lesznek a kiválasztottak.
-         -Mikor fogod neki elmondani? – Érdeklődött Zsebi.
-         -Először úgy gondoltam, hogy akkor ha már biztos leszek benne, hogy minket választanak, de ma ahogy Dáviddal együtt indultunk dolgozni elhaladt mellettünk egy ovis csoport és annyira láttam rajta, hogy már hiányzik neki a gyerek, hogy úgy döntöttem ma fogom elmondani a nagy hírt. Holnap amúgy sem dolgozik ő sem és én sem,  és legalább tudunk ünnepelni. Már ha értitek mire gondolok? -Szolt és sokat mondóan mosolyra húzta a száját. Én úgy éreztem, hogy forog velem a világ. Ittam egy korty vizet és egy pillanatra becsuktam a szemem.
-        - Jól vagy? – Kérdezte Orsi. – Olyan fehér lettél hirtelen.
-         -Igen, köszi, csak… a fejem megfájdult egy picit. – Néztem rá és ekkor Dávid jelent meg az asztalunknál.
-         Hozhatok még valamit esetleg? – Kérdezte és amikor a tekintetünk találkozott láttam a szeméből, hogy aggódik, de nem mert Orsi előtt kérdezősködni.
-         -Nem kell édes. Azt hiszem mehetünk nem?
-        -De igen. – Szolt Zsebi és mindannyian felálltunk az asztaltól.
-         -Beszaladok a beosztást megnézni. Majd megyek utánad. - Mondta Zoli és beszaladt.
-         -Te mikor végzel édes? – Nézett kérdően Dávidra felesége.
-         -Soká, nem tudom mikor megyek. Ne várj meg.
-        - Félek, hogy kimerülsz.
-         -Nem lesz semmi bajom. – Vágta rá Dávid és Orsolya megcsókolta indulás előtt. Egy magas fekete hajú és szúrós pillantású nő jelent meg az ajtóba és felénk kezdett kiabálni.
-         -Orsika. Orsika szívem. Megkaptam az sms-edet. – Ért oda Melinda és lenyomott két puszit Orsinak. Zsebivel összenéztünk és én kérdő pillantás küldtem felé. „majd elmagyarázom” – Súgta nekem.
-         -Komolyan? Te vagy az egyetlen, akinek elküldtem a nagy hírt.
-         -Miről beszélsz? – Fordult felé Dávid.
-        - Még nem tudja? – Kérdezte Melinda, mire Orsi csak a fejét ingatta.
-         -Este szeretem volna elmondani neki, de hát… olyan sokáig dolgozik. Nem lehetne ha ma egy picivel..
-        -Orsi. – Állította le Dávid. – Mégis, hogyan kérhetsz ilyet? Mikor érted már meg, hogy ez egy más munkahely, mint a tiéd?
-         -Ezzel azt akarod mondani, hogy nekem nem jó a munkahelyem?
-         -Nem csak itt nem én szabom a saját időmet.
-         -Azt gondolod, hogy nálam így van? Mégis….
-         -Fejezzétek már be! – Csitította el őket Melinda, mi pedig csak tanácstalanul álltunk.  – Mivel Orsi a legjobb barátnőm és persze az én drága unokatestvérkém úgy gondolom, hogy tartozok neki annyival, hogy kettesbe lehessen a férjével. Főleg mikor ennyire fontos hírt szeretne elújságolni.
-         -Neeeemm Melinda. – Nézett csodálkozva Dávid. – Hol éltek ti lányok? – Csattant fel és elviharzott. Úgy gondoltam, hogy ebből az esti közös alvásból már biztos nem lesz semmi. Távolodva még összenéztünk és láttam a szemébe, hogy „bocsánat”. Próbáltam jelezni, de nem hiszem, hogy felfogta volna a jeleimet. A hazafelé vezető úton Orsi elsírta magát,és azt mondta úgy érzi a férje megcsalja Barbarával. Zsebi vigasztalta és én is próbáltam belé lelket önteni.
-         -Holnap hazamegyek és elvetetem a babám. – Mondtam, amikor már kettesbe voltunk a lakásban.
-         -Nem, nem teheted meg! – Ült le mellém barátnőm.
-         -Dávidnak lesz egy sajátja nekem pedig… már van kettő és én… úgy utálom magam. – Fakadtam ki, mire barátnőm átölelt.
-         -A gyerekek nagyon jól elvannak Horvátországba Alexandráékkal nem?
-        - De igen, viszont milyen anya vagyok?
-         -Aki mindent megtenne értük, de most az egyszer neked is jár egy kis kikapcsolódás, és ezért úgy gondoltam, hogy mivel mi hétvégén nem vagyunk, itthon baj lenne, ha vigyáznál a házra?
-        - Egyedül ebbe a nagy házba? – Csodálkoztam.
-         I-gen, baj volna? Nem tudom kire bízni, és Orsi eléggé hülye mostanában. Nem akarom még így is terhelni.
-         -De hát mit kezdjek ebbe a nagyvárosba egyedül… és ebbe a házba?
-         -Szerintem tudod, hogy mit kell tenned. – Nézett rám mosolyogva. – Hívd fel, hogy találjon ki valamit hétvégére, hogy együtt legyetek.  – Mondta és én a telefonom után nyúltam majd tárcsáztam. Dávid nem vette fel, de végül felhívott és biztosított, hogy szabaddá teszi a hétvégét. A napok egyre lassabban vánszorogtak és mi egyre többet ültünk össze hármasban és a lánykérés részleteit beszéltük meg. Próbáltam Zolinak egy kis segítséget nyújtani, de az ötleteim, amiket én jónak találtam Dávid szerint túl romantikusak vagy gyerekesek voltak, és mivel ő Zoli legjobb barátja rám már nem hallgatott senki. Csütörtökön pedig felálltam az asztaltól és otthagytam őket. Hazafelé menet Orsival futottam össze a bevásárló központba.
-         -Szia. – Köszöntem rá kedvesen, de ő dühösen pillantott rám.  Úgy gondoltam biztosan csak rossz napja van, viszont amikor barátnőm lakása elé értem utánam szolt. A hangja cseppet sem volt kedves. Sőt talán goromba és visszataszító.
 – Mégis hogy van képed idejönni?
-        - Vásárolni? – Kérdeztem, mert nem tudtam, hogy miről beszél.
-         -Nem. Az étterembe és a férjem közelébe?
-         -Ezt nem értem. – Tettettem, és közben azon járt az agyam, hogy kitől tud rólunk. Először Kitti jutott eszembe, de aztán…
-        - Melinda mondott nekem egy két dolgot.
-         -Mégis miket?
-        - Azt, hogy ti régebben egypár voltatok. – Szolt és hangja már lassan kiabálásba ment át. Próbáltam a leghiggadtabb fejjel átgondolni a dolgokat. Tudtam, hogy Dávidot nem sodorhatom bele semmi olyanba, ami a munkája kárára válna. Vettem egy mély levegőt és a legnyugodtabb hangon válaszoltam.

-         -Régebben igen, de ma már csak barátok vagyunk. Nekem van egy férjem és két gyerekem. Való igaz, hogy meglepett engem is a találkozásunk, de csak úgy vagyunk, mint két régi barát. 
     -Komolyan beszélsz? – Kérdezte Orsolya és tekintete furcsán csillogott.  – Tudod utána gondoltam egy pár dolgot annak, ami történt mostanában és volt egy pont, ami már több mint egy hónapja történt ugyan, de a tüske még mindig a szívembe van. Az a műköröm, amit a férjemnél találtam az a tiéd volt és nem Barbié ugye?  

2016. április 14., csütörtök

Újra velük! 14.-rész

-       -         Micsoda? Ez… ez.. ez komoly? Nem viccelsz? – Nézett rám és szemei csak úgy ragyogtak a boldogságtól. Felpattant és megcsókolt.  – Lesz egy babánk…. apa leszek. Köszönöm… nahát apa leszek. – Mosolygott én pedig azt sem tudtam, hogy nyugtassam le.
-         Dávid, Dávid kérlek állj le, mert… van más is.
-         Mi más? Ennél jobb híred mi van még? Nahát apa leszek. Mennyire jó lesz. Fiú vagy lány?
-         Nem tartom meg.  – Mondtam gyorsan, mire abbahagyta az örömködést és rám nézett.
-         Tessék? Mit csinálsz?
-         Nem lehet, mert…
-         Mi az, hogy nem lehet?
-         Már van két gyerekem… és
-         Azok nem az enyémek. – Vágott közbe.
-         Dávid hagyd hogy befejezzem! – Csattantam fel mérgesen.
-         Jó várom az indokokat, hogy mért nem lehetne megtartani.
-         Azért, mert nekem ott van már a két gyerekem és van egy férjem….
-         Aki megcsal
-         Ne szólj már közbe kérlek. Tudod hogy ez nekem sem könnyű.
-         Mért? Most nem értem a logikádat. Az a pasi nem is szeret, és mindig megbánt. Én mindig veled lennék, és a picivel. Komolyan mondom. Tudod mennyire sokat álmodtam azzal, hogy a fiamat elviszem egy focimeccsre, vagy, hogy én tanítom meg biciklizni…
-         Lehet, hogy nem is fiú. – Vágtam közbe hűvösen. Éreztem, hogy nem gyengülhetek el, pedig ahogyan ezeket magyarázta a szemembe könnyek csillogtak.
-         Akkor a kislányomnak, hogy este olvasok mesét, vagy elmegyek érte az oviba… és… ha bánatos lesz akkor ott leszek mellet.  Vagy ha beteg akkor ott aggódok az ágya szélén. Együtt tanulni vele… ilyenek. Nekem már csak ez hiányzik az életemből és te pont most akarod elvenni tőlem ezt a csodás ajándékot.  – Mondta és rám nézett. Szemei annyira bánatosan néztek rám, hogy kibuggyant a könnyem.
-         Dávid ne nézz így rám. Ha megtartanám a picit, minimum el kell, hogy válljak, és ide kell költözzek. Én világéletemben ódzkodtam a házasság intézményétől, mert úgy véltem az nem nekem való. De amikor Robi megkérte a kezem mégis beadtam a derekam. Lehet Esztike miatt is, de azért is mert szerettem. Ott megfogadtam, hogy örökre ahogy te is Orsinál és ezt nem fogom megszegni. Nem akarom, hogy csalódást okozzak másnak és azt mondják rám „ Na neki sem sikerült.”
-         Velem sikerülhet. Nyuszi kérlek ne vedd el ezt tőlem!
-         Átgondolom. – Válaszoltam és megcsókoltam puha ajkát. Átölelt majd lekapcsolta a villanyt. A sötétbe azonnal eszembe jutott az a réges-régi dolog amikor először voltunk együtt. Óvatosan gombolni kezdtem az ingét és ő pedig a ruhám alá nyúlt.
-         Akarlak most. – Suttogtam a fülébe amitől csak még erősebben próbált megszabadítani a ruházatomtól. Teljesen begerjedtem tőle és nem sokon múlt, hogy ott helybe csináljuk, hiszen mindkettőnk vére tüzelt a vágytól, de hirtelen felkapcsolták a villanyt és mi ott álltunk mindketten szinte egy szál semmibe. Én az asztalon ültem Dávid pedig előttem állt. Minden féle értelembe.  A kislány, aki meglátott minket, mintha kővé változott volna, és csak habogni tudott.
-         Elnézést… én nem, én nem tudtam.. hogy.. itt… Bocsánat.
-         Várj. – Szolt utána Dávid miközben próbálta felráncigálni magára a nadrágot.  – Várj Kitti, ez amit láttál az….
-         Én nem láttam semmit. – Mondta zavarodottan Kitti. – Komolyan, de… akkor viszlát. – Majd amilyen gyorsan csak tudott kiment a teremből.
-         Bassza meg! – Szolt mérgesen Dávid. – Ő a legpletykásabb pincérlány.
-         Sajnálom én…
-         Nem, nekem lehetett volna ennyi eszem. Ó de mérges vagyok. Ha ezt megtudja bárki más is. Most hogy járjak a kedvébe, hogy befogja?
-         Nem te vagy a főpincér? – Néztem rá mosolyogva.  – Te rendelkezel velük nem így van? Ha azt látod, hogy beszélne akkor megszívatod.
-         Ez nem így megy és amúgy sem szoktam a munkatársaimmal rosszul bánni. Felettem még kettő ember van.
-         Nálam te vagy a befutó. – Mentem oda hozzá és újra megcsókoltam. Éreztem, hogy Dávidban újra fellobban a vágy, de eltoltam magamtól. – Jobb ha én most elmegyek.
-         Este találkozunk?
-         Igen, szeretnék… mert még ezt a babatémát is át kell beszélni.
-         Van még időnk nem?
-         De… viszont már nem sok. Akkor én megyek, szia. – Mondtam és egy csók kíséretében elindultam haza, ahol találkoztam Zsebivel. Úgy döntöttem bevetem magam, a gyűrű tervbe és elindulok vele felmérni a terepet.
-         Figyelj csak. Mégis szeretnék egy gyűrűt. Nem megyünk el vásárolni?
-         Felőlem…. – Szolt és elindultunk az Árkádba. Az ékszerbolt az első emeleten volt és mivel nem volt nagy tömeg nyugodtan nézelődhettünk a szebbnél szebb égszerek között.
-         Nézd csak. – Mutattam egy nagyköves aranygyűrű felé. – Szerinted?
-         Jaj ez olyan nagy, és annyira …
-         Ez? – Vágtam rá, és egy kisebb ezüst felé böktem.
-         Ez már sokkal jobb, mert nem olyan nagy benne a kő, és persze ezüst a színe.
-         Szóval, akkor azt mondod, hogy az ezüst jobban tetszik mint az arany? – Puhatolóztam észrevétlenül.
-         Igen, mert szeretem az egyszerűséget tudod.
-         A kő?
-         Legyen kicsi, de aranyos. Persze hozzád az illik. – Nézett újra a gyűrűk felé és egy nagy óriásköveset vett ki a dobozból.
-         Hú ez nagyon jó.  – Estem ki egy picit a szerepemből.
-         Viszont én a mellette állóra dobnék egy nagy lájkot.  – Mélázott el és egy ezüstszínű gyűrűre utalva kérdően rám nézett. – Szerinted?
-         Aranyos. – Tértem vissza az eredeti feladatomhoz. – Cuki ez a négy pici kő rajta.
-         Igen, nem túltolakodóan sok, de mégis eredeti. – Állapította meg barátnőm.
-         Ezek a kövecskék milyen csodálatosan csillognának, ha Swarovski-ból lennének. Nem próbálod fel? – Kérdeztem mire Zsebi elvette tőlem és felhúzta az ujjára. Nagyon csodásan állt neki, és úgy éreztem, hogy ez pont ő. Megvettem és írtam Zolinak egy sms-t, hogy úgy gondolom megtaláltam a mintát. Ahogy hazaértünk csörögött Zsebi telefonja, és láttam, hogy valami gond van.
-         Mi a baj? – Tudakoltam.
-         Semmi… csak… aj, elkell szaladnom Orsiékhoz, mert elfelejtettem az üzletbe vinni a könyveléses papírokat és mivel Orsi nagyon érti az ilyet elkészíti.
-         Mikor jössz vissza kicsim? – Lépett be Zoli a konyhába.
-         Fogalmam sincs. Remélem, hogy nem tart tovább két óránál. – Mondta gondterhelt arccal. – Ugye még nem szeretnél visszamenni?
-         Nem, de ezen a héten mindenképp…. és lehet, hogy ma nem alszok itt. – Mosolyodtam el sokat sejtetően.
-         Mert? Hol leszel? – Kérdezett Zoli.
-         Az nem érdekes. – Vágtam rá gyorsan, de persze átlátott rajtam.
-         Ugye nem Dáviddal leszel? – Nézett rám szigorúan a nagy barna szemeivel.
-         Édesem ne már…. – Vágott köbe Zsebi, és közben a táskájába rakta a papírokat.
-         De már. Mi az, hogy Dávid megcsalja Orsit?
-         Zoli, ez egy hosszú törtnet és.. .
-         Nem érdekel, akkor is házas. Ezt undorító dolognak tartom, és főleg úgy, hogy a legjobb barátom.
-         Annyira imádlak.  – Mondta barátnőm és egy csókot adott Zolinak. – Akkor ebből most leszűrtem, hogy ha majd összeházasodunk, te nem csalsz meg. Na, én megyek. Sziasztok.
-         Már azt hittem, hogy sosem megy el. – Szóltam Zolihoz. – Eljössz akkor az ékszerészhez?
-         Igen, most induljunk?
-         Persze, mért húzzuk az időt? – Tártam szét a kezem, és nagy nehezen megindultunk.
-         Mióta van viszonyotok? – Kérdezte ahogy az úton mentünk. Zolit nagyon nehéz volt számomra megismerni, mert egy az, hogy keveset is találkoztunk és hogy őszinte legyek kevés közös témát találtunk. Kicsit ezért is volt meglepő amikor engem kért fel, hogy gyűrűt nézzek vele.
-         Ez már nem most kezdődött. – Válaszoltam neki és úgy gondoltam, hogy mivel amúgy is Dávid legjobb barátja ezért vagy én mondom el neki vagy ő, de így is- úgy is megtudná, ezért a közepébe vágtam: - Már több évvel ezelőtt indult. Ha jól számolom akkor tizenkét éve.
-         Ez nem kis idő. – Hallottam csodálkozó hangját. – Ennyi év után pedig találkoztatok és csak úgy… fellángolt a szerelem?
-         Igen, azt gondolom igen. A szemébe néztem és tudtam, hogy… ő az akiről mindig is álmodtam.
-         Én is így vagyok Zsebivel. Az első pillanatban, amikor Orsika kerti party-án megismerkedtünk azonnal tudtam, hogy ő kell nekem és csak ő lesz a feleségem.
-         Eléggé soká tartott mégis, hogy megkérd.
-         Öt év, az nem sok szerintem. Főleg, hogy ebből három év külön lakás és csak két éve élünk együtt.
-         Igen, emlékszem, amikor ez volt. Nagyon boldog volt. – Meséltem neki.
-         Nézd csak ott van az a bolt ahol a gyűrűt gondoltam megvenni. – Mutatta és a bolt felé indultunk. Bent egy idősebb eladó fogadott bennünket. Nagyon készséges volt, ami jól esett, de ő is azt gondolta, hogy én vagyok a mennyasszony.
-         Ehhez a gyűrűhöz szeretnénk egy nagyon hasonlót. – Mutatta neki Zoli és az eladó intett, hogy várjunk, majd egy ajtó mögött eltűnt.
-         Annyira furcsa, hogy itt vagyok és épp eljegyzési gyűrűt nézek. Dáviddal voltam itt utoljára.
-         Komolyan? – Csodálkoztam. – Kinek az esküvőjénél segédkeztetek?
-         Már régen volt, és akkor Orsinak néztük.
-         Jó erre annyira nem voltam kíváncsi. Azt gondoltam másról van szó. – Válaszoltam gyorsan.
-         Már nagyon régen a legjobb barátom, és tényleg félre ne érts, de… nem értem meg egyikkőtöket sem.
-         Mért? Szeretjük egymást. – Mondtam tárgyilagosan.
-         Talán mert mindketten házasságban éltek. – Fordult felém, de mielőtt válaszolhattam volna, az ajtó kinyílt és a boltos egy kis dobozt rakott az asztalra.
-         Ez megfelel? – Nézett ránk. A dobozkába szinte totálisan ugyanolyan gyűrű volt, mint amit kerestünk. 
-         Csodálatos. – Mosolyodott el Zoli és ekkor megértettem, hogy barátnőm mért is szeretett bele. A mosolya tényleg aranyos volt. 
-         Ugye tudja, hogy az ilyen gyűrű nem két fillér, és azt is szeretném tudni, hogy mikorra kell? – Tudakolta az eladó úr.
-         A pénz nem számít, és ha sikerülne akkor a hónap végére szeretném.
-         Rendben van. Felírom. – Majd egy noteszba beleírta az adatokat, mi pedig tovább álltunk.
-         Nem akkor mentek a romantikus hétvégére? -  Kérdeztem tőle miközben az étterem felé igyekeztünk.
-         De igen. Ott fogom megkérni a kezét, csak persze még nem tudom hogyan. Ehhez kell Dávid. Persze nyilván nem ugyanaz, de ő biztos, hogy…
-         Jó nem érdekel. – Állítottam le hirtelen és még magam is meglepődtem, hogy ilyen féltékenységi roham tört rám.
-         Bocsánat, nem akartalak felzaklatni. – Nézett rám Zoli és szemeiből láttam, hogy nem tudja helyretenni magába Dáviddal való kapcsolatomat. A Dibóhoz érve leültem egy asztalhoz Zoli pedig besietett az ajtón.  Az asztalom pont a fagyi pult mellett volt és tekintetem találkozott Kittivel, aki ránk nyitott a pince éttermébe alig pár órája.  Ahogy meglátott zavarodottság ült ki arcára, és hirtelen azt sem tudja hova kapjon.  Egy világoszöld inges fiatalabb kreolos bőrű pincér lépett az asztalomhoz.
-         Egy ásványvizet kérnék. – Mondtam neki és amíg a vizet vártam Zoli jött oda.
-         Mindjárt jön Dávid és megbeszéljük a dolgokat.
-         Nagy baj lenne ha nem várnálak meg? – Kérdeztem. – Megiszom a vizet és megyek.
-         Mért? Azt hittem segítesz?
-         Igen persze, de… én nem akarom hallgatni Dávid esküvői dolgait.
-         Akkor majd ezt megbeszéljük máskor. – Jött oda Dávid mosolyogva és leült mellém. – Sikerült a gyűrűvásárlás?
-         Még csak a mintát mutattam meg a boltosnak, és képzeld talált egy ehhez hasonlót. Szerinted milyen? – Mutattam neki az Árkádban vásárolt bizsut majd Dávid átvette és szemügyre vette.
-         Aranyos és egyszerű.  Olyan mit Zsebi, de mégis van benne valami, ami különleges. Olyan, mint te. – Nézett rám és én elmosolyodtam. Ha nem lett volna, ott az a sok ember biztos megcsókolom. Zoli erre felvette a „nem helyeslem ezt a dolgot” arcot, de Dávid láthatóan nem érdekelte.  Beszélgetni kezdtünk a részletekről és arról, hogy milyen legyen a meglepetés. Szerencsére megkímélt a saját esküvői dolgaitól, de a lánykérést részletesen magyarázta. Zoli addig- addig erősködött, amíg csak ott vacsoráztam, és meglepetésemre Orsi és Zsebi is megjelent. Leültek az asztalunkhoz és együtt ettünk így négyen, ugyanis Dávidnak dolgozni kellett.  Mikor már a desszertnél tartottunk Orsi nagyon titokzatos arccal fordult felénk.
Lányok, és persze Zoli. – Kezdte.  – Mostanában sokat gondolkoztam és rájöttem, hogy Dáviddal már nagyon régóta vagyunk házasok és azt gondolom, hogy megért a kapcsolatunk egy örökbe fogadásra. Úgy gondolom, hogy az én drága férjecském nagyon boldog volna, ha volna egy gyerekünk ezért beadtam az adatainkat a központba, és ha kiválasztanak, akkor már hamarosan egy pici gyerek rohangálhat közöttünk. Szerintetek? – Először azt sem tudtam mit kéne mondjak. Csak néztem magam elé és olyan érzésem volt mint akin áthajtottak. Nem hittem el amit hallok, de próbáltam jó arcot vágni a témához.