- -Hol van? – Kérdezte és a hangja zaklatottnak
tűnt. – Hol van?
- -Kicsoda?
- -Zsebi. – Mondta és a szívem akkorát dobbant a
megkönnyebbüléstől. Először azt hittem Dávidot keresi rajtam, de szerencsére
tévedtem.
- - Zsebiék nincsenek itthon. Épp Hajdúszoboszlón
hétvégéznek és én vigyázok a lakásra.
- -Értem… akkor én – Szolt, de az ajtóból még
visszafordult. – Nahát, az pont úgy néz ki mint a férjem órája. – Mutatott az
asztalon heverő karórára, ami tényleg Dávidé volt. – Csak az övének a hátára
van egy pici D – betű gravírozva. Én adtam neki karácsonyra. – Magamba imádkoztam, hogy csak nehogy meg
akarja fordítani, de hála égnek elment. Ahogy bezártam az ajtót Dávid kilépett
a mosdóból.
- - Még két percet marad és az óra… megszólal. –
Mondta mire a vekker sípolni kezdett. – Be van állítva, és így mindig minden
nap jelez nekem.
- - Ez meleg volt. – Fordultam felé. – Mi lett
volna, ha itt talál? Szerinted mit mondtunk volna neki?
- -Az igazat? – Kérdezte. – Úgyis színt kell, hogy
valljunk. Neked otthon nekem pedig itt.
- -Nem tudom, hogy fogom Robinak megmondani. –
Tűnődtem el.
- -Csak nyugodt hangon.
- - Te nem ismered. Vele nem lehet nyugodt hangon
beszélni. Remélem nem lesz agresszív.
- - Volt már rá példa, hogy megütött? – Kérdezte
aggódva.
- -
Még nem, de nála ezt sosem lehet tudni. – Hajtottam
le a fejem. – A kapcsolatunk elején pont ez vonzott benne pedig, hogy olyan
erős és védelmező.
- -Engem csak az vonzott Orsiba, hogy valakivel
legyek és ne egyedül.
- - Inkább egyedül leszek, mint, hogy ne szeressem
százszázalékosan azt, akivel kapcsolatom van.
- -Ezért válok el. – Magyarázta, mikor újra kocsi
ajtó csapódást hallottunk. Kicsit megrémültem, hogy Orsolya jött vissza, de
amikor barátnőm hangját meghallottam megnyugodtam. Gyorsan terítettünk és ők
már a szépen megterített asztalhoz értek.
- - Sziasztok. – Köszönt barátnőm. – De jó illat
van. Nézd. – Mutatta nekem a gyűrűt, ami csodálatosan csillogott.
- -Ez gyönyörű. – Ámuldoztam. – Gratulálok. – Majd
átöleltem Zsebit és Zolit is. A vacsora alatt végig az esküvői terveket
beszéltük. Ezek néha jó ötletek voltak, viszont volt egy pár extrém is köztük.
A fiúk mindegyiket túl nyálasnak találták. Dávid szerint csak elég volna az is
ha egy anyakönyvvezető előtt mondanák, hogy „igen” és kész.
-
Ugyan édes. Ezt meg kell ünnepelni. – Néztem rá,
és megsimogattam az arcát.
-
A te esküvőd nagyon jó volt. – Fordult felém
barátnőm.
-
Szerintem is. Mikor értünk haza…. azt gondolom
olyan hét óra tájba. Akkor már a nászéjszakából a fáradság miatt nem lett semmi.
- - Ez nálunk is így volt, bár ott Orsi hazament
engem pedig hazavittek. – Szolt Dávid.
- -Nálunk nem lesz így. – Vágta rá Zsebi. – Te nem
fogsz annyit inni, hogy vinni kéne érted?
- Nézett Zolira aki csak bólogatott.
- -Jaj már most mért vagy ilyen szigorú? – Nézett
rá Dávid. Furcsa mód nem gondolnám, hogy Ő ennyire benne van minden buliba,
mert ha megnézem, mint egy pincér akkor a munkájába annyira komoly és
visszahúzódó. Ez a kettősség persze nagyon jót tesz az egyéniségének. Vacsora
közben végre jobban megfigyelhettem barátnőmet és Zolit. Amikor a pult mellett
álltak rájöttem milyen jól néznek ki még így a magasság különbség ellenére is
együtt. Az újdonsült menyasszony nem volt egy alacsony, de ami Zolit illeti
eltörpült mellette. Zoli alakja nyúlánk és vékony volt. Szemei sötétbarnán
néztek barátnőmre. Haja sötéten és egyenesen állt. Ajkai Dáviddal ellentétben
vékonyak voltak. Barátnőm szerint olyan, mint egy herceg.
- - Kérsz fagyit édes? – Nézett rá Zsebi és egy nagydoboz
fagyit vett a fagyóból.
- -Igen köszi. – Válaszolta Zoli és elővett négy
kis csészét és ugyanannyi kanalat. Barátnőm persze már a dobozba nyalakodott és
Dáviddal mosolyogva figyeltük őket, ahogy egymást etetik egy nagy kanállal.
- -Nyuszi mi szerintem nem is kapunk már. Hagyjuk
őket? – Szolt és jobbnak láttam ha kettesbe hagyjuk őket. Kimentünk a teraszra
és Dávid elővett egy cigit majd rágyújtott.
- -Mióta dohányzol? – Csodálkoztam, mert azelőtt
sosem tette.
- -Huh már rég óta. – Nézett rám miközben kifújta a
füstöt. – Talán az óta amióta ekkora a
nyomás rajtam. Zavar? – Kérdezte és elővett egy dobozt, amibe lehamuzott.
- -Nem. Ugyan már. – Mosolyodtam el és az jutott
eszembe, hogy még sosem láttam olyan pasit, aki ennyire szexisen fújta volna ki
a füstöt mint ő. Újra csak az járt az
eszembe, hogy rajta minden tökéletes. Semmit nem változtatnék meg rajta.
Ahogyan figyeltem arcát eldöntöttem vele akarom leélni az életemet. Semmi nem
érdekel csak Ő és a gyerekeim. Éreztem, hogy vele boldog lehetek és a
gyerekeknek is igazán jó pótapukájuk lehet.
- -Nagyon jól néznek ki együtt. – Húzott vissza a
valóságba. – Aranyosak lesznek és remélem sokáig tart majd ez a nagy szerelem.
- -Én is. Zsebi nagyon szereti Zolit. Volt neki már
egy pár kapcsolata, de még sosem láttam őt ilyen boldognak. Jó neki, hogy
tényleg azzal a férfival él akit tiszta szívből szeret.
- -Ha én nem lennék akkor…. – Nézett rám és láttam,
hogy kereste a szavakat. … akkor vele maradnál?
- -Igen, úgy gondolom. Már csak a gyerekek miatt
is.
- - Szívesen megismerném a gyerekeidet. –
Mosolyodott el amitől begödrösödött az arca.
-
Szerintem el lennél tőlük ájulva. Roli nagy
dumás és Eszter pedig olyan okos. – Gondoltam rájuk és ebbe a pillanatba nagyon
hiányozni kezdtek. Minden nap beszéltünk telefonon, és örültem, hogy
Alexandráéknál jól érzik magukat, viszont szerettem volna, ha ők is megismerik
ezt a csodálatos embert aki mellettem áll.
- -Már csak ha félig olyanok mint te akkor már
megérte. – Szolt és közel húzott magához, s gyengéden megcsókolt. Átöleltem a
nyakát és beletúrtam a hajába. A cigi szagot abszolút nem éreztem a leheletét,
hiszen a csókja olyan finom és érzéki volt. Nekidőltem a falnak ő pedig
felhúzta a csípőjére a lábam. A testem teljesen átszellemült, főleg amikor
megéreztem, hogy nadrágja egyre keményebb lett.
Annyira begerjedtem rá, hogy ha nem csörög a telefonja totálisan
elvesztem az eszem. Nagy nehezen szétváltunk és ő felvette a telefont. Az arca
elkomolyodott és én jobbnak láttam, ha hagyom őt egyedül és bementem a
szobámba. Ráfeküdtem az ágyra és azon gondolkoztam, hogy mit tegyek. Mikor
menjek haza és mi legyen a további tervem.
Már félórája ültem a gondolataimba mélyedve, amikor Zsebit láttam az
ajtóba.
-
Hello.
Bejöhetek? – Nézett rám mire bólintottam.
- -Na mi az? – Kérdeztem, mert láttam rajta, hogy
valamit mondani szeretne.
- -Annyira boldog vagyok érted? Olyan jó, hogy
tényleg minden összejött, amit akartam. Azt hiszem nem is gondoltam, hogy akad
majd olyan férfi akinek tényleg igent fogok mondani.
- -Én sem és mégis…. – Sóhajtottam fel és szemem
megtelt könnyel. – Dáviddal akarok
lenni.
- -Ne sírj. Szeret téged. – Ölelt át.
- -Én is, de annyira reménytelen a helyzetem. –
Csorgott a könnyem.
- -Nem az, csak láss egy kicsit jobban és
gondolkozz pozitívan. Tudod, hogy mit szeretnél.
-
V-ele akarok lenni. - Ismételgettem. - Senki más nem érdekel. Tudod…. amikor ránézek
az jut az eszembe, hogy nekem ő a tökéletes pasi. Érted? Tökéletes.
- -Senki nem az… még Zoli sem.
- -De… Dávid okos, figyelmes, kedves és annyira
őrültem szexi.
- -Hihetetlen vagy, de most mindjárt jövök. Zolinak
be kellett menni dolgozni. Utálom ezt, de ez van. – Majd az ajtóba
visszafordult. – Köszönöm a vacsorát.
- - Szívesen.
– Szóltam és próbáltam aludni, de sehogy sem ment. Nem tudtam mi lehet
az a fontos dolog, amit Dávid ennyi ideig tárgyal. Kiléptem az ajtón és a másik
szobába barátnőmet és a drágám hangját hallottam.
-
….. Én is úgy érzem. – Hallottam Dávidot.
- -Akkor örülök neki. Nézd semmi mást nem kérek,
csak ne bántsd meg. – Szólalt meg Zsebi.
- -Nem akarom. Olyan furcsa, mert sosem
gondoltam volna, hogy újra találkozunk. Régebben amikor szakítottunk felejteni
mentem Németországba. Úgy hittem az a legjobb ha minél messzebb megyek annál
könnyebb lesz. Utána dolgozni mentem egy másik városba és megismertem Orsit.
Nem akartam én elvenni, de….
- - Mégis csak beadtad a derekad.
- -Igen. – Szolt. – De hallod amikor megláttam őt.
- - Értelek. – Vágott a szavába barátnőm. – Orsival
mit szeretnél?
- -Elválni. Ez nem kérdés. Komolyan kint az előbb a
telefonom csörgése előtt úgy felizgatott a barátnőd. Az is megfordult, hogy nem veszem fel, csak
épp Melinda hívott. De amúgy hol van?
- -Alszik. Kicsit kibukott. Úgy gondolom, hogy neki
ez most sok. Nem hiszem, hogy irigy vagy ilyesmi, csak túl sok ez neki.
- -Nem csodálom. Nekem sem könnyű, bár neki még ott
vannak a gyerekek. – Mondta Dávid, majd hallottam, hogy léptek közelednek az
ajtóhoz. Amilyen gyorsan csak tudtam visszatértem a szobámba. Még épp időbe feküdtem
le az ágyra mikor belépett. Úgy tettem mintha aludnék. Éreztem, hogy leül az
ágy szélére és megsimogatja az arcom. Kinyitottam a szemem és rámosolyogtam.
- -Jól vagy? – Kérdezte és a barna szemeitől
megnyugodtam.
- -
Igen, már sokkal jobban. Ki telefonált?
- - Melinda, de már elegem van belőle.
- -Mert? – Ültem fel és átöleltem a nyakát.
- - Azt akarja, hogy holnap menjek be az irodába.
Kíváncsi vagyok, mit akar már a héten rám sózni.
- -Nyugodj meg édes. Ne húzd fel magad rajta. –
Majd megpusziltam az arcát.
- -Még haza is kell mennem. Orsi is majd pattogni
fog.
- - Aludhatnál velem. – Ajánlottam fel.
- -Igen, jó lenne, bár úgy gondolom, hogy ne itt.
Zoliék nyilván kettesbe akarnak lenni és szerintem elmehetnénk a lakásra nem? –
Nézett rám és én igenlően bólintottam.
- - Az előbb a teraszon félbe maradt valami. – Suttogtam a fülébe és az inge alá
csúsztattam a kezem.
-
-Mi is? –
Nézett rám mosolyogva, de vadul megcsókolt. Már az ágyon feküdtünk amikor
kintről csöngetést hallottam. Zsebi kiszaladt az ajtóhoz és hallottuk, hogy ki
jött.
- -Orsi. – Hallottam csodálkozó hangját. – Te meg
mit keresel itt?
- - Csak jöttem, mert beszélnem kell veled. – Orsi
hangja nagyon zaklatottnak tűnt. Dáviddal alig mertünk levegőt venni.
- - Mi a baj? – Kezdte Zsebi.
- A férjem…. – De a mondatot nem tudta befejezni,
mert sírás tört ki rajta. – Dávid… megcsal és… el akar válni. Érted? Mi lesz
velem nélküle?