Ez csak egy kis kitérő..... csak eszembe jutott Már van egy ilyen témájú írásom és eszembe jutott a folytatás gondolata. Szerintetek van értelme?
Semmi másra nem vágytam, csak egy jó erős kv-ra valami eldugott helyen. A tegnapi veszekedés még mindig az agyamba dübörgött. Fogalmam sincs mit kéne tennem, de arra jutottam ez így nem mehet tovább. Stephan és én már három éve együtt vagyunk. Mellettem volt mikor lediplomáztam én pedig akkor mikor átkerült Monacoba. Sajnos azóta alig találkozunk. Rengeteget dolgozok, de nem megy olyan jól mint szeretné. Mióta átkerültünk az én munkám sem úgy megy ahogyan azt szeretném. Persze vannak munkáim, de még egy ügynökségnél sem sikerült elhelyezkednem mint normál fő állású fotós. Gyakran vagyok koncerteken, fontosabb eseményeken amiket aztán tovább küldök egy- egy magazinnak és vagy bejön nekik vagy nem. Hiányzott Milano és persze a barátim is. Meg a régebbi lapom ami itt nem vett át. Fotóztam civil embereket és modelleket is. Beültem egy csendesebb helyre. Rendeltem egy fánkot és egy kv-t. Elővettem a laptopom és a tegnapi koncert képeket nézegettem. Este komoly meccse lesz mert Stephan a PSG ellen lép pályára. Sokat tanakodtam azon, hogy elmenjek- e a mérkőzésre, de végül a nem mellett döntöttem. Kicsit még féltem saját magamtól és az érzelmeimtől mikor esetleg Zlatant mutatnák a nagykivetítőn. Persze Stephan győzködött és még ez is egy ütköző pont volt aminél végül belehetett dobni az „ Én soha nem támogatom” kártyát. Nyáron voltunk több helyen ami közelebb hozott minket, de mióta újra elkezdődött a szezon már egyre rosszabb. Tudom, hogy neki sem jó így de nem akarok én engedni folyton. Megnéztem a leveleimet és láttam, hogy két helyen is elfogadták a képeimet. Ez kicsit boldoggá tett. Már épp befejeztem a fánkomat, ami egyszerűen fenséges volt mikor megcsörrent a telefonom. Meglepődtem, hiszen erre a hívásra nem számítottam, de örömmel vettem fel a kagylót.
Semmi másra nem vágytam, csak egy jó erős kv-ra valami eldugott helyen. A tegnapi veszekedés még mindig az agyamba dübörgött. Fogalmam sincs mit kéne tennem, de arra jutottam ez így nem mehet tovább. Stephan és én már három éve együtt vagyunk. Mellettem volt mikor lediplomáztam én pedig akkor mikor átkerült Monacoba. Sajnos azóta alig találkozunk. Rengeteget dolgozok, de nem megy olyan jól mint szeretné. Mióta átkerültünk az én munkám sem úgy megy ahogyan azt szeretném. Persze vannak munkáim, de még egy ügynökségnél sem sikerült elhelyezkednem mint normál fő állású fotós. Gyakran vagyok koncerteken, fontosabb eseményeken amiket aztán tovább küldök egy- egy magazinnak és vagy bejön nekik vagy nem. Hiányzott Milano és persze a barátim is. Meg a régebbi lapom ami itt nem vett át. Fotóztam civil embereket és modelleket is. Beültem egy csendesebb helyre. Rendeltem egy fánkot és egy kv-t. Elővettem a laptopom és a tegnapi koncert képeket nézegettem. Este komoly meccse lesz mert Stephan a PSG ellen lép pályára. Sokat tanakodtam azon, hogy elmenjek- e a mérkőzésre, de végül a nem mellett döntöttem. Kicsit még féltem saját magamtól és az érzelmeimtől mikor esetleg Zlatant mutatnák a nagykivetítőn. Persze Stephan győzködött és még ez is egy ütköző pont volt aminél végül belehetett dobni az „ Én soha nem támogatom” kártyát. Nyáron voltunk több helyen ami közelebb hozott minket, de mióta újra elkezdődött a szezon már egyre rosszabb. Tudom, hogy neki sem jó így de nem akarok én engedni folyton. Megnéztem a leveleimet és láttam, hogy két helyen is elfogadták a képeimet. Ez kicsit boldoggá tett. Már épp befejeztem a fánkomat, ami egyszerűen fenséges volt mikor megcsörrent a telefonom. Meglepődtem, hiszen erre a hívásra nem számítottam, de örömmel vettem fel a kagylót.
-
Helena szia. Mi van veled? – Kérdeztem nagy örömmel a
hangomban.
-
Merre vagy?
-
Jelenleg egy kv-zóba.
-
De Monacoba nem? – Tudakolta és hangjából izgatottságot
véltem kihallani.
-
Igen…. és
-
Szuper. Én is itt vagyok és mivel már majdnem egy éve
nem láttuk egymást jó lenne találkozni nem gondolod?
-
Itt vagy a városba? Ez fantasztikus. – Ugrottam fel és
gyorsan kikapcsoltam a laptopomat. Annyira hihetetlen, hogy az egyik legjobb
barátnőmmel fogok találkozni. Nem szakadt meg a kapcsolatunk csak ez a havi
sms-s facebook üzenet nem volt ugyanaz mint az élő találka. Megadtam neki a
címemet majd fizettem és elindultam hazafelé. Mikor megláttuk egymást szinte
egymás nyakába ugrottunk az örömtől. Beinvitáltam a lakásunkba ami jóval
nagyobb mint Milanói lakásunk volt, de én igazán szerettem.
-
Milyen szép. – Nézett körbe barátnőm.
-
Köszönöm. Stephannal közösen választottuk mikor ide
jött játszani. Amúgy mi hozott erre téged?
-
Ne már… nem hiszem el, hogy nem gondolod. Az esti
meccs… és persze ez közelebb is volt mint Párizs. Nem tudom, te merre ülsz, de
mehetnénk együtt. Vagy te Stephannal mész?
-
Nem megyek….
-
Mi? De mért nem? Dolgod van? – Nézett rám bánatos
szemekkel.
-
Eléggé összejöttek a dolgok, és….
-
Lili ugye nem a tesóm miatt nem akarsz jönni? – Pont
bele a közepébe. Hihetetlen, hogy már itt vagyunk egy ideje de még mindig attól
tartok, hogy összefutok vele. Azt a fájdalmat amit nekem okozott már sosem
fogom elfelejteni.
-
Nem csak miatta van… Stephan és én sem jövünk ki
annyira jól mint régebben. Eléggé sokat balhézunk… én pedig azon gondolkozok,
hogy visszamegyek Milanóba. Azt gondolom akkor kezdődött ez az egész amikor
ideköltöztünk.
-
Sajnálom. Azt hittem megvagytok. A tesóm tartja vele a
kapcsolatot.
-
Igen tudom. Szoktak beszélni telefonon… meg néha
összefutnak.
-
Zlatan azt mondta, hogy úgy tervezte bármi lesz is a
végeredmény megisznak valamit a meccs után.
-
Nekem erről Stephan egy szót sem szólt. – Tűnődtem. –
Bár mostanában szinte alig beszélünk.
-
Nézd biztosan jólesne neki ha eljönnél. Ez nagyon
fontos neki.
-
Lehet már jegy sincs.
-
Ne viccelj már… ő tuti tud neked szerezni.
-
Az mondjuk igaz. – Mosolyodtam el.
-
Akkor meg mire várunk. Van mezed?
-
Persze, hogy van.
-
Szuper nekem is… a tesómé, de szerintem nem számít,
csak, hogy szurkoljunk teljes hangerőből.
-
Az már igaz. Várj kicsöng. – Hallottam a telefon
búgásást majd egy kedves hang szólt bele.
-
Szia. Tessék?
-
Szia drágám, csak lenne egy fontos kérdésem.
-
Igazán? Mi lenne az?
-
Először is találkoztam Helenával és most azon
tanakodunk, hogy mégis szeretnék elmenni az esti meccsre.
-
Ez jól hangzik.
-
Igen szerintem is. Csak az a probléma, hogy nincs
jegyem. – Mondtam neki tettetett szomorúsággal a hangomban.
-
Á már értem. Helenával ezt jól kiterveltétek.
Természetesen tudok jegyet nektek.
-
Csak egy kell neki már van.
-
Remek akkor csak neked kell. Figyelj bent leszel ennyit
ígérek oké?
-
Köszönöm Stephan. Mikor érsz haza? Látlak még a meccs
előtt.
-
Nem tudom pontosan. Lehet hazaugrok még egy két dolog
miatt, de inkább találkozzunk valahol a meccs után. Amúgy is összefutok egy pár
haverommal utána.
-
Ok… köszönöm és szia.
-
Szia. Szeretlek. – Mondta majd lerakta a telefont.
-
Sikerült! – Kiáltottam fel.
-
De jó. Akkor újra együtt szurkolunk. Már jó régen volt
ilyen.
-
Igen. Jártál már a városba? A meccsig még van időnk
nézelődni.
-
Még nem voltam…szóval mutathatnál egy- két jó helyet. -
Nyakunkba vettük a várost és sok nevezetességet megmutattam neki. Elvittem a
kedvenc helyemre ahol néha ebédelni szoktam.
-
Mesélj mi van veled? Eddig szinte csak magamról
beszéltem.
-
Elvagyok. Egyre jobban megy a szalon és én is boldog
vagyok. Persze pasi nincs, de úgy gondolom jön amikor jönnie kell. Nem igazán
járok haza Svédországba. Dolgozok és ennyi. Eltelik a nap. Felvettem két embert
még magam mellé így van már helyettesem és mikor a tesóm felhívott igent tudtam
mondani neki.
-
Mégis mi történt Ezequiel-lel?
-
Semmi… nem úgy alakult ahogy akartuk. Akkor fájt, de
már ennyi. Persze nem azt mondom, hogy nem volna jó vele lenni, de nem volt
időnk egymásra és annak, hogy távkapcsolatba legyünk nem sok értelme volt.
-
Párizsba nem jársz?
-
Nem sokat. Jelenleg azon gondolkozok, hogy más
területeken is legyen fodrászatunk és, hogy a nevem érjen valamit a szakmába.
Ezt saját erőből akarom elindítani és a vezetéknevemmel már így is hátrányba
vagyok, hiszen mindenki a tesómmal azonosítja. Zlatan segítene, de nem akarom,
hogy beleavatkozzon. Ez az én ügyem és én akarom véghezvinni.
-
Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. Alexandrával
sem szoktál beszélni?
-
Néha de annyira nem érdekel. Csakis magával van
elfoglalva. Jó nem mondom, hogy rossz anya hiszen Maxit fantasztikusan neveli
csak túl sokat enged meg magának és sok betekintést enged a sajtónak a
magánéletükről. Ez a tesómat idegesíti de semmit nem tud tenni ellene.
-
Én nem tennék ilyet. Néha már az is kellemetlen mikor
lefotóznak Stephannal ha valamerre megyünk. Amúgy mit szólnál hozzá, ha egy
kicsit pihennénk meccs előtt?
-
Remek benne vagyok. – Mosolygott rám és a desszert után
haza indultunk. A meccs fél kilenckor kezdődött és ígéretéhez híven Stephan
bejuttatott a stadionba. Előtte még találkoztunk és kezembe nyomott egy kártyát,
amit fel kellett mutatnom. Helenával végig kiabáltuk az egész mérkőzést. Én El
Shaarawy ős pedig Ibrahimovic-os mezben feszített. Remek volt és minden olyan volt,
mint régen. Azt kívántam bár soha ne lenne vége ennek a pillanatnak, de mint
minden jónak ennek is vége szakadt. Stephan nem rúgott gólt és 3-0- ra
kikaptak.
-
Sajnálom őket, de őszintén megmondva Ezequiel- nek örülök.
– Mosolygott sokat mondóan.
-
Na merre megyünk? – Kérdeztem. – Nem megyünk le az
öltözőkhöz?
-
Felőlem. – Vonta meg a vállát és utánam jött.
Csodálkoztam, hogy ezzel a kártyával minden hová beengedtek, de valamilyen
szinten büszkeséggel is töltött el. Mikor leértünk Helena hangját hallottam a
hátam mögött.
-
Zlatan. – Megfordultam és megláttam őt ahogy húga rá
csimpaszkodik. Mikor elengedte tekintetünk találkozott és úgy éreztem minden
rossz érzés elmúlt amit iránta tápláltam. Egy dolog dübörgött az agyamba: Te jó
ég mennyire hihetetlenül jó pasi még mindig!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése