- -
Micsoda? Ez… ez.. ez komoly? Nem viccelsz? –
Nézett rám és szemei csak úgy ragyogtak a boldogságtól. Felpattant és
megcsókolt. – Lesz egy babánk…. apa
leszek. Köszönöm… nahát apa leszek. – Mosolygott én pedig azt sem tudtam, hogy
nyugtassam le.
-
Dávid, Dávid kérlek állj le, mert… van más is.
-
Mi más? Ennél jobb híred mi van még? Nahát apa
leszek. Mennyire jó lesz. Fiú vagy lány?
-
Nem tartom meg.
– Mondtam gyorsan, mire abbahagyta az örömködést és rám nézett.
-
Tessék? Mit csinálsz?
-
Nem lehet, mert…
-
Mi az, hogy nem lehet?
-
Már van két gyerekem… és
-
Azok nem az enyémek. – Vágott közbe.
-
Dávid hagyd hogy befejezzem! – Csattantam fel
mérgesen.
-
Jó várom az indokokat, hogy mért nem lehetne
megtartani.
-
Azért, mert nekem ott van már a két gyerekem és
van egy férjem….
-
Aki megcsal
-
Ne szólj már közbe kérlek. Tudod hogy ez nekem sem
könnyű.
-
Mért? Most nem értem a logikádat. Az a pasi nem
is szeret, és mindig megbánt. Én mindig veled lennék, és a picivel. Komolyan
mondom. Tudod mennyire sokat álmodtam azzal, hogy a fiamat elviszem egy
focimeccsre, vagy, hogy én tanítom meg biciklizni…
-
Lehet, hogy nem is fiú. – Vágtam közbe hűvösen.
Éreztem, hogy nem gyengülhetek el, pedig ahogyan ezeket magyarázta a szemembe
könnyek csillogtak.
-
Akkor a kislányomnak, hogy este olvasok mesét,
vagy elmegyek érte az oviba… és… ha bánatos lesz akkor ott leszek mellet. Vagy ha beteg akkor ott aggódok az ágya
szélén. Együtt tanulni vele… ilyenek. Nekem már csak ez hiányzik az életemből
és te pont most akarod elvenni tőlem ezt a csodás ajándékot. – Mondta és rám nézett. Szemei annyira
bánatosan néztek rám, hogy kibuggyant a könnyem.
-
Dávid ne nézz így rám. Ha megtartanám a picit,
minimum el kell, hogy válljak, és ide kell költözzek. Én világéletemben
ódzkodtam a házasság intézményétől, mert úgy véltem az nem nekem való. De
amikor Robi megkérte a kezem mégis beadtam a derekam. Lehet Esztike miatt is,
de azért is mert szerettem. Ott megfogadtam, hogy örökre ahogy te is Orsinál és
ezt nem fogom megszegni. Nem akarom, hogy csalódást okozzak másnak és azt
mondják rám „ Na neki sem sikerült.”
-
Velem sikerülhet. Nyuszi kérlek ne vedd el ezt
tőlem!
-
Átgondolom. – Válaszoltam és megcsókoltam puha
ajkát. Átölelt majd lekapcsolta a villanyt. A sötétbe azonnal eszembe jutott az
a réges-régi dolog amikor először voltunk együtt. Óvatosan gombolni kezdtem az
ingét és ő pedig a ruhám alá nyúlt.
-
Akarlak most. – Suttogtam a fülébe amitől csak
még erősebben próbált megszabadítani a ruházatomtól. Teljesen begerjedtem tőle
és nem sokon múlt, hogy ott helybe csináljuk, hiszen mindkettőnk vére tüzelt a
vágytól, de hirtelen felkapcsolták a villanyt és mi ott álltunk mindketten
szinte egy szál semmibe. Én az asztalon ültem Dávid pedig előttem állt. Minden
féle értelembe. A kislány, aki meglátott
minket, mintha kővé változott volna, és csak habogni tudott.
-
Elnézést… én nem, én nem tudtam.. hogy.. itt…
Bocsánat.
-
Várj. – Szolt utána Dávid miközben próbálta
felráncigálni magára a nadrágot. – Várj
Kitti, ez amit láttál az….
-
Én nem láttam semmit. – Mondta zavarodottan
Kitti. – Komolyan, de… akkor viszlát. – Majd amilyen gyorsan csak tudott kiment
a teremből.
-
Bassza meg! – Szolt mérgesen Dávid. – Ő a
legpletykásabb pincérlány.
-
Sajnálom én…
-
Nem, nekem lehetett volna ennyi eszem. Ó de
mérges vagyok. Ha ezt megtudja bárki más is. Most hogy járjak a kedvébe, hogy
befogja?
-
Nem te vagy a főpincér? – Néztem rá
mosolyogva. – Te rendelkezel velük nem
így van? Ha azt látod, hogy beszélne akkor megszívatod.
-
Ez nem így megy és amúgy sem szoktam a
munkatársaimmal rosszul bánni. Felettem még kettő ember van.
-
Nálam te vagy a befutó. – Mentem oda hozzá és
újra megcsókoltam. Éreztem, hogy Dávidban újra fellobban a vágy, de eltoltam
magamtól. – Jobb ha én most elmegyek.
-
Este találkozunk?
-
Igen, szeretnék… mert még ezt a babatémát is át
kell beszélni.
-
Van még időnk nem?
-
De… viszont már nem sok. Akkor én megyek, szia.
– Mondtam és egy csók kíséretében elindultam haza, ahol találkoztam Zsebivel.
Úgy döntöttem bevetem magam, a gyűrű tervbe és elindulok vele felmérni a
terepet.
-
Figyelj csak. Mégis szeretnék egy gyűrűt. Nem
megyünk el vásárolni?
-
Felőlem…. – Szolt és elindultunk az Árkádba. Az
ékszerbolt az első emeleten volt és mivel nem volt nagy tömeg nyugodtan
nézelődhettünk a szebbnél szebb égszerek között.
-
Nézd csak. – Mutattam egy nagyköves aranygyűrű
felé. – Szerinted?
-
Jaj ez olyan nagy, és annyira …
-
Ez? – Vágtam rá, és egy kisebb ezüst felé
böktem.
-
Ez már sokkal jobb, mert nem olyan nagy benne a
kő, és persze ezüst a színe.
-
Szóval, akkor azt mondod, hogy az ezüst jobban
tetszik mint az arany? – Puhatolóztam észrevétlenül.
-
Igen, mert szeretem az egyszerűséget tudod.
-
A kő?
-
Legyen kicsi, de aranyos. Persze hozzád az
illik. – Nézett újra a gyűrűk felé és egy nagy óriásköveset vett ki a dobozból.
-
Hú ez nagyon jó.
– Estem ki egy picit a szerepemből.
-
Viszont én a mellette állóra dobnék egy nagy lájkot. – Mélázott el és egy ezüstszínű gyűrűre
utalva kérdően rám nézett. – Szerinted?
-
Aranyos. – Tértem vissza az eredeti
feladatomhoz. – Cuki ez a négy pici kő rajta.
-
Igen, nem túltolakodóan sok, de mégis eredeti. –
Állapította meg barátnőm.
-
Ezek a kövecskék milyen csodálatosan
csillognának, ha Swarovski-ból lennének. Nem próbálod fel? – Kérdeztem mire
Zsebi elvette tőlem és felhúzta az ujjára. Nagyon csodásan állt neki, és úgy
éreztem, hogy ez pont ő. Megvettem és írtam Zolinak egy sms-t, hogy úgy gondolom
megtaláltam a mintát. Ahogy hazaértünk csörögött Zsebi telefonja, és láttam,
hogy valami gond van.
-
Mi a baj? – Tudakoltam.
-
Semmi… csak… aj, elkell szaladnom Orsiékhoz,
mert elfelejtettem az üzletbe vinni a könyveléses papírokat és mivel Orsi nagyon
érti az ilyet elkészíti.
-
Mikor jössz vissza kicsim? – Lépett be Zoli a
konyhába.
-
Fogalmam sincs. Remélem, hogy nem tart tovább
két óránál. – Mondta gondterhelt arccal. – Ugye még nem szeretnél visszamenni?
-
Nem, de ezen a héten mindenképp…. és lehet, hogy
ma nem alszok itt. – Mosolyodtam el sokat sejtetően.
-
Mert? Hol leszel? – Kérdezett Zoli.
-
Az nem érdekes. – Vágtam rá gyorsan, de persze
átlátott rajtam.
-
Ugye nem Dáviddal leszel? – Nézett rám szigorúan
a nagy barna szemeivel.
-
Édesem ne már…. – Vágott köbe Zsebi, és közben a
táskájába rakta a papírokat.
-
De már. Mi az, hogy Dávid megcsalja Orsit?
-
Zoli, ez egy hosszú törtnet és.. .
-
Nem érdekel, akkor is házas. Ezt undorító
dolognak tartom, és főleg úgy, hogy a legjobb barátom.
-
Annyira imádlak.
– Mondta barátnőm és egy csókot adott Zolinak. – Akkor ebből most
leszűrtem, hogy ha majd összeházasodunk, te nem csalsz meg. Na, én megyek.
Sziasztok.
-
Már azt hittem, hogy sosem megy el. – Szóltam
Zolihoz. – Eljössz akkor az ékszerészhez?
-
Igen, most induljunk?
-
Persze, mért húzzuk az időt? – Tártam szét a
kezem, és nagy nehezen megindultunk.
-
Mióta van viszonyotok? – Kérdezte ahogy az úton
mentünk. Zolit nagyon nehéz volt számomra megismerni, mert egy az, hogy keveset
is találkoztunk és hogy őszinte legyek kevés közös témát találtunk. Kicsit
ezért is volt meglepő amikor engem kért fel, hogy gyűrűt nézzek vele.
-
Ez már nem most kezdődött. – Válaszoltam neki és
úgy gondoltam, hogy mivel amúgy is Dávid legjobb barátja ezért vagy én mondom
el neki vagy ő, de így is- úgy is megtudná, ezért a közepébe vágtam: - Már több
évvel ezelőtt indult. Ha jól számolom akkor tizenkét éve.
-
Ez nem kis idő. – Hallottam csodálkozó hangját.
– Ennyi év után pedig találkoztatok és csak úgy… fellángolt a szerelem?
-
Igen, azt gondolom igen. A szemébe néztem és tudtam,
hogy… ő az akiről mindig is álmodtam.
-
Én is így vagyok Zsebivel. Az első pillanatban,
amikor Orsika kerti party-án megismerkedtünk azonnal tudtam, hogy ő kell nekem
és csak ő lesz a feleségem.
-
Eléggé soká tartott mégis, hogy megkérd.
-
Öt év, az nem sok szerintem. Főleg, hogy ebből
három év külön lakás és csak két éve élünk együtt.
-
Igen, emlékszem, amikor ez volt. Nagyon boldog
volt. – Meséltem neki.
-
Nézd csak ott van az a bolt ahol a gyűrűt
gondoltam megvenni. – Mutatta és a bolt felé indultunk. Bent egy idősebb eladó
fogadott bennünket. Nagyon készséges volt, ami jól esett, de ő is azt gondolta,
hogy én vagyok a mennyasszony.
-
Ehhez a gyűrűhöz szeretnénk egy nagyon hasonlót.
– Mutatta neki Zoli és az eladó intett, hogy várjunk, majd egy ajtó mögött
eltűnt.
-
Annyira furcsa, hogy itt vagyok és épp
eljegyzési gyűrűt nézek. Dáviddal voltam itt utoljára.
-
Komolyan? – Csodálkoztam. – Kinek az esküvőjénél
segédkeztetek?
-
Már régen volt, és akkor Orsinak néztük.
-
Jó erre annyira nem voltam kíváncsi. Azt gondoltam
másról van szó. – Válaszoltam gyorsan.
-
Már nagyon régen a legjobb barátom, és tényleg
félre ne érts, de… nem értem meg egyikkőtöket sem.
-
Mért? Szeretjük egymást. – Mondtam
tárgyilagosan.
-
Talán mert mindketten házasságban éltek. –
Fordult felém, de mielőtt válaszolhattam volna, az ajtó kinyílt és a boltos egy
kis dobozt rakott az asztalra.
-
Ez megfelel? – Nézett ránk. A dobozkába szinte
totálisan ugyanolyan gyűrű volt, mint amit kerestünk.
-
Csodálatos. – Mosolyodott el Zoli és ekkor
megértettem, hogy barátnőm mért is szeretett bele. A mosolya tényleg aranyos
volt.
-
Ugye tudja, hogy az ilyen gyűrű nem két fillér,
és azt is szeretném tudni, hogy mikorra kell? – Tudakolta az eladó úr.
-
A pénz nem számít, és ha sikerülne akkor a hónap
végére szeretném.
-
Rendben van. Felírom. – Majd egy noteszba
beleírta az adatokat, mi pedig tovább álltunk.
-
Nem akkor mentek a romantikus hétvégére? - Kérdeztem tőle miközben az étterem felé
igyekeztünk.
-
De igen. Ott fogom megkérni a kezét, csak persze
még nem tudom hogyan. Ehhez kell Dávid. Persze nyilván nem ugyanaz, de ő
biztos, hogy…
-
Jó nem érdekel. – Állítottam le hirtelen és még
magam is meglepődtem, hogy ilyen féltékenységi roham tört rám.
-
Bocsánat, nem akartalak felzaklatni. – Nézett
rám Zoli és szemeiből láttam, hogy nem tudja helyretenni magába Dáviddal való
kapcsolatomat. A Dibóhoz érve leültem egy asztalhoz Zoli pedig besietett az
ajtón. Az asztalom pont a fagyi pult
mellett volt és tekintetem találkozott Kittivel, aki ránk nyitott a pince
éttermébe alig pár órája. Ahogy
meglátott zavarodottság ült ki arcára, és hirtelen azt sem tudja hova
kapjon. Egy világoszöld inges fiatalabb
kreolos bőrű pincér lépett az asztalomhoz.
-
Egy ásványvizet kérnék. – Mondtam neki és amíg a
vizet vártam Zoli jött oda.
-
Mindjárt jön Dávid és megbeszéljük a dolgokat.
-
Nagy baj lenne ha nem várnálak meg? – Kérdeztem.
– Megiszom a vizet és megyek.
-
Mért? Azt hittem segítesz?
-
Igen persze, de… én nem akarom hallgatni Dávid
esküvői dolgait.
-
Akkor majd ezt megbeszéljük máskor. – Jött oda
Dávid mosolyogva és leült mellém. – Sikerült a gyűrűvásárlás?
-
Még csak a mintát mutattam meg a boltosnak, és
képzeld talált egy ehhez hasonlót. Szerinted milyen? – Mutattam neki az
Árkádban vásárolt bizsut majd Dávid átvette és szemügyre vette.
-
Aranyos és egyszerű. Olyan mit Zsebi, de mégis van benne valami,
ami különleges. Olyan, mint te. – Nézett rám és én elmosolyodtam. Ha nem lett
volna, ott az a sok ember biztos megcsókolom. Zoli erre felvette a „nem
helyeslem ezt a dolgot” arcot, de Dávid láthatóan nem érdekelte. Beszélgetni kezdtünk a részletekről és arról,
hogy milyen legyen a meglepetés. Szerencsére megkímélt a saját esküvői
dolgaitól, de a lánykérést részletesen magyarázta. Zoli addig- addig
erősködött, amíg csak ott vacsoráztam, és meglepetésemre Orsi és Zsebi is
megjelent. Leültek az asztalunkhoz és együtt ettünk így négyen, ugyanis
Dávidnak dolgozni kellett. Mikor már a
desszertnél tartottunk Orsi nagyon titokzatos arccal fordult felénk.
Lányok, és persze Zoli.
– Kezdte. – Mostanában sokat gondolkoztam
és rájöttem, hogy Dáviddal már nagyon régóta vagyunk házasok és azt gondolom,
hogy megért a kapcsolatunk egy örökbe fogadásra. Úgy gondolom, hogy az én drága
férjecském nagyon boldog volna, ha volna egy gyerekünk ezért beadtam az adatainkat
a központba, és ha kiválasztanak, akkor már hamarosan egy pici gyerek
rohangálhat közöttünk. Szerintetek? – Először azt sem tudtam mit kéne mondjak.
Csak néztem magam elé és olyan érzésem volt mint akin áthajtottak. Nem hittem
el amit hallok, de próbáltam jó arcot vágni a témához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése