Újra velük! 15.-rész

-         Nem hittem el amit hallok, de próbáltam jó arcot vágni a témához. Zsebi és Zoli persze azonnal gratuláltak és biztatták, hogy biztos sikerülni fog és ők lesznek a kiválasztottak.

-         -Mikor fogod neki elmondani? – Érdeklődött Zsebi.

-         -Először úgy gondoltam, hogy akkor ha már biztos leszek benne, hogy minket választanak, de ma ahogy Dáviddal együtt indultunk dolgozni elhaladt mellettünk egy ovis csoport és annyira láttam rajta, hogy már hiányzik neki a gyerek, hogy úgy döntöttem ma fogom elmondani a nagy hírt. Holnap amúgy sem dolgozik ő sem és én sem,  és legalább tudunk ünnepelni. Már ha értitek mire gondolok? -Szolt és sokat mondóan mosolyra húzta a száját. Én úgy éreztem, hogy forog velem a világ. Ittam egy korty vizet és egy pillanatra becsuktam a szemem.

-        - Jól vagy? – Kérdezte Orsi. – Olyan fehér lettél hirtelen.

-         -Igen, köszi, csak… a fejem megfájdult egy picit. – Néztem rá és ekkor Dávid jelent meg az asztalunknál.

-         Hozhatok még valamit esetleg? – Kérdezte és amikor a tekintetünk találkozott láttam a szeméből, hogy aggódik, de nem mert Orsi előtt kérdezősködni.

-         -Nem kell édes. Azt hiszem mehetünk nem?

-        -De igen. – Szolt Zsebi és mindannyian felálltunk az asztaltól.

-         -Beszaladok a beosztást megnézni. Majd megyek utánad. - Mondta Zoli és beszaladt.

-         -Te mikor végzel édes? – Nézett kérdően Dávidra felesége.

-         -Soká, nem tudom mikor megyek. Ne várj meg.

-        - Félek, hogy kimerülsz.

-         -Nem lesz semmi bajom. – Vágta rá Dávid és Orsolya megcsókolta indulás előtt. Egy magas fekete hajú és szúrós pillantású nő jelent meg az ajtóba és felénk kezdett kiabálni.

-         -Orsika. Orsika szívem. Megkaptam az sms-edet. – Ért oda Melinda és lenyomott két puszit Orsinak. Zsebivel összenéztünk és én kérdő pillantás küldtem felé. „majd elmagyarázom” – Súgta nekem.

-         -Komolyan? Te vagy az egyetlen, akinek elküldtem a nagy hírt.

-         -Miről beszélsz? – Fordult felé Dávid.

-        - Még nem tudja? – Kérdezte Melinda, mire Orsi csak a fejét ingatta.

-         -Este szeretem volna elmondani neki, de hát… olyan sokáig dolgozik. Nem lehetne ha ma egy picivel..

-        -Orsi. – Állította le Dávid. – Mégis, hogyan kérhetsz ilyet? Mikor érted már meg, hogy ez egy más munkahely, mint a tiéd?

-         -Ezzel azt akarod mondani, hogy nekem nem jó a munkahelyem?

-         -Nem csak itt nem én szabom a saját időmet.

-         -Azt gondolod, hogy nálam így van? Mégis….

-         -Fejezzétek már be! – Csitította el őket Melinda, mi pedig csak tanácstalanul álltunk.  – Mivel Orsi a legjobb barátnőm és persze az én drága unokatestvérkém úgy gondolom, hogy tartozok neki annyival, hogy kettesbe lehessen a férjével. Főleg mikor ennyire fontos hírt szeretne elújságolni.

-         -Neeeemm Melinda. – Nézett csodálkozva Dávid. – Hol éltek ti lányok? – Csattant fel és elviharzott. Úgy gondoltam, hogy ebből az esti közös alvásból már biztos nem lesz semmi. Távolodva még összenéztünk és láttam a szemébe, hogy „bocsánat”. Próbáltam jelezni, de nem hiszem, hogy felfogta volna a jeleimet. A hazafelé vezető úton Orsi elsírta magát,és azt mondta úgy érzi a férje megcsalja Barbarával. Zsebi vigasztalta és én is próbáltam belé lelket önteni.

-         -Holnap hazamegyek és elvetetem a babám. – Mondtam, amikor már kettesbe voltunk a lakásban.

-         -Nem, nem teheted meg! – Ült le mellém barátnőm.

-         -Dávidnak lesz egy sajátja nekem pedig… már van kettő és én… úgy utálom magam. – Fakadtam ki, mire barátnőm átölelt.

-         -A gyerekek nagyon jól elvannak Horvátországba Alexandráékkal nem?

-        - De igen, viszont milyen anya vagyok?

-         -Aki mindent megtenne értük, de most az egyszer neked is jár egy kis kikapcsolódás, és ezért úgy gondoltam, hogy mivel mi hétvégén nem vagyunk, itthon baj lenne, ha vigyáznál a házra?

-        - Egyedül ebbe a nagy házba? – Csodálkoztam.

-         I-gen, baj volna? Nem tudom kire bízni, és Orsi eléggé hülye mostanában. Nem akarom még így is terhelni.

-         -De hát mit kezdjek ebbe a nagyvárosba egyedül… és ebbe a házba?

-         -Szerintem tudod, hogy mit kell tenned. – Nézett rám mosolyogva. – Hívd fel, hogy találjon ki valamit hétvégére, hogy együtt legyetek.  – Mondta és én a telefonom után nyúltam majd tárcsáztam. Dávid nem vette fel, de végül felhívott és biztosított, hogy szabaddá teszi a hétvégét. A napok egyre lassabban vánszorogtak és mi egyre többet ültünk össze hármasban és a lánykérés részleteit beszéltük meg. Próbáltam Zolinak egy kis segítséget nyújtani, de az ötleteim, amiket én jónak találtam Dávid szerint túl romantikusak vagy gyerekesek voltak, és mivel ő Zoli legjobb barátja rám már nem hallgatott senki. Csütörtökön pedig felálltam az asztaltól és otthagytam őket. Hazafelé menet Orsival futottam össze a bevásárló központba.

-         -Szia. – Köszöntem rá kedvesen, de ő dühösen pillantott rám.  Úgy gondoltam biztosan csak rossz napja van, viszont amikor barátnőm lakása elé értem utánam szolt. A hangja cseppet sem volt kedves. Sőt talán goromba és visszataszító.

 – Mégis hogy van képed idejönni?

-        - Vásárolni? – Kérdeztem, mert nem tudtam, hogy miről beszél.

-         -Nem. Az étterembe és a férjem közelébe?

-         -Ezt nem értem. – Tettettem, és közben azon járt az agyam, hogy kitől tud rólunk. Először Kitti jutott eszembe, de aztán…

-        - Melinda mondott nekem egy két dolgot.

-         -Mégis miket?

-        - Azt, hogy ti régebben egypár voltatok. – Szolt és hangja már lassan kiabálásba ment át. Próbáltam a leghiggadtabb fejjel átgondolni a dolgokat. Tudtam, hogy Dávidot nem sodorhatom bele semmi olyanba, ami a munkája kárára válna. Vettem egy mély levegőt és a legnyugodtabb hangon válaszoltam.

-         -Régebben igen, de ma már csak barátok vagyunk. Nekem van egy férjem és két gyerekem. Való igaz, hogy meglepett engem is a találkozásunk, de csak úgy vagyunk, mint két régi barát. 

     -Komolyan beszélsz? – Kérdezte Orsolya és tekintete furcsán csillogott.  – Tudod utána gondoltam egy pár dolgot annak, ami történt mostanában és volt egy pont, ami már több mint egy hónapja történt ugyan, de a tüske még mindig a szívembe van. Az a műköröm, amit a férjemnél találtam az a tiéd volt és nem Barbié ugye?