2016. április 23., szombat

Újra velük! 17.-rész.

           Egy férfit láttam magam előtt akinek a csodálatos napbarnított bőréről csorgott le a víz.
-         - Dávid te meg? – Kérdeztem, de akkora kő esett le a szívemről, hogy nem egy ufó vagy egy nagy szörny áll előttem. Ő megfordult és rám tekintett. Barna szemei csak úgy csillogtak.
- Hello. – Köszönt rám. – Most jöttem kb. tízperce, de nagyon megizzadtam az úton és úgy gondoltam letusolok. Baj? – Nézett rám, de én ettől a látványtól szólni sem bírtam, csak a fejem ingattam. Dávid egyszerűen tökéletes volt.
-         Nem, ugyan már. – Mondtam még mindig kábultam, majd amikor visszatértem a valóságba rá förmedtem: 
-Mégis mit képzelsz amúgy? Tudod, hogy megijedtem, amikor beléptem és nem szól senki?
-         -Ne szívd már mellre édes. Nem is hallottalak. – Mondta majd egy nagy adag sampont nyomott a kezébe. – Nem jössz be?
-       -  Én….. – Mondtam, de ekkor az eszem valahogy kikapcsolódott és pár perc múlva már ott álltam mellette a tus alatt, és egyre vadabbul csókoltam puha ajkát.
-         -Mit keresel itt? – Néztem a szemébe miközben a víz gyengéden permetezett minket. –Nem úgy volt, hogy Balatonon vagy?
-        - De ott voltam, viszont nagyon összekaptunk… és hiányoztál is.
-         -Egész hétvégén erre vártam. – Mondtam neki és magamhoz hú
-          – Azt hittem valami betörő vagy ilyesmi. – Vallottam, majd beszívtam a rég nem érzett illatát.
-     -    Sajnálom, hogy megijesztettelek. Nem szándékosan tettem.
-         -Már nem számít. Ez sokkal jobb mintha csak úgy találkoztunk volna bárhol is a városba. Min veszekedtetek? – Néztem rá miközben Dávid elzárta a csapot.
-        - Nem érdekes…. csak elegem lett… és ott volt Melinda is. Nem elég, hogy munka közben kell vele bájolognom még a pihenésembe is beleszól.  Van törölköző?
-        - Ó persze. – Mondtam és a sajátom magam elé tekerve elindultam Dávidnak keresni egyet. Zsebiék szobájába találtam és gyorsan odaadtam neki.
-         – Annyira örülök, hogy eljöttél hozzám. – Szóltam miközben közelebb léptem hozzá. – Viszont remélem ebből nem lesz problémád.
-       -  Annyira nem érdekel.  Most egyedül te és a pici érdekelnek. Mellesleg épp azon vesztünk össze, hogy elutasították a kérelmet, és Orsi újra kérni szeretne. Mondtam neki, hogy felesleges, mert gondolom, ha egyszer elutasítják, akkor többször is. Erre kibukott és ordítozott és hisztizett, pedig tudja, hogy azt gyűlölöm. Kértem szépen fejezze be, de nem tette így eljöttem.
-      -   Hihetetlen vagy. Nem gondolod, hogy ez rosszul esik neki?
-         -Úgy nézek ki mint aki érdekel? Milyen nagy ágy. – Nézett Zsebiék ágyára és utána rám.
-       -  Itt nem lehet. Inkább menjünk be az én szobámba. – Húztam magam után és újra forró csókba forrtunk össze. Egész éjszaka csak kényeztettük egymást és öt óra körül nyomott el minket az álom. Furcsa rezgő hangra ébredtem fel. Utána mentem és Dávid nadrágzsebébe találtam rá a hang forrására. A telefonja néma módba volt, de nem kapcsolta ki és a kijelzőn Orsolya nevét pillantottam meg. Az ágyra néztem ahol Dávid csendesen szuszogva aludt. Úgy véltem ráér még beszélni vele és kinyomtam. Ekkor a telefonon megjelentek a nem fogadott hívások listája és Orsolyától húsz nem fogadottja volt. Azt gondoltam sokkal jobban teszem ha kikapcsolom. Halkan megnyomtam a piros gombot és a telefon a Good by felirat után kikapcsolt. Visszamásztam Dávid mellé az ágyra és figyeltem őt. Annyira helyes és mégis férfias volt számomra. Arcán megmaradtak a fiatalkori vonások, ami néha kisfiús arcot adott neki. Ajkai teltek és puhák voltak. A bőre kreolosan természetes barna árnyalatban játszott, amit nagyon szerettem. Végigsimítottam az arcát mire mozgolódni kezdett és kinyitotta nagy barna szemét.  Eztán rám mosolygott és az arcán megjelent két pici gödröcske.
-       -  Jó reggelt szerelmem. – Üdvözöltem. – Jól aludtál? 
-     -Igen. Csodálatos volt ez az este. – Nézett rám és a hajába túrt.
-         -Nekem is. Csináljak reggelit? – Kérdeztem és felültem az ágyba.
-        - Neee. – Fogta meg a kezem. – Inkább gyere ide mellém. Nem szeretném, ha egy percet is nélküled kéne tölteni.
-         -Akkor gyere ki és csinálunk valamit közösen.   
-         -Én is arra gondoltam. – Nézett rám mosolyogva.
-         -Dávid fejezd be. – Szóltam rá és kimentem a konyhába. Gyorsan összedobtam egy reggelit és tálcán bevittem a szobába. Ahogy az ajtóba értem láttam, hogy ő újra visszaaludt. Elmosolyodtam és csendesen visszamentem a konyhába.  Reggeli után az én mobilomat is bekapcsoltam. Nem tellett bele két perc máris őrült módon csörögni kezdett. Gyorsan kinyomtam majd visszahívtam Zsebit.
-         -Szia. – Köszöntem.
-       -  Hello. Hogy vagy? Megvagy? Nem félsz egyedül? – Tudakolta és hangjába izgatottságot véltem felfedezni. 
-        - Jól vagyok köszönöm és nem vagyok egyedül. Dáviddal töltöttem az éjszakát. – Magyaráztam és elmeséltem neki mindent.
-       -  Ti jól vagytok? – Kérdeztem és a választól teljesen feldobódtam. Zsebi azt mesélte, hogy Zoli megkérte a kezét.   – Komolyan? Meséld el, hogy volt.
-        - Oké. – Kezdte barátnőm. – Éppen esti sétára indultunk és Zoli annyira feszült volt. Kérdeztem tőle, hogy mi a baj, de nem mondott semmit. Nem sokkal utána felvetette, hogy van nem messze egy éjszakai fürdő, ami tíz után ingyenes. Nagyon jó ötletnek tartottam, mert este senki sem lát meg. Bár az a rész ahol mi voltunk egy elkülönített kis kabin szerűség volt, ami annyira hangulatossá tette az esténket. Már a vízben voltunk és alig bírtunk magunkat, de komolyan… és ekkor Zoli kiszállt és azt mondta mindjárt jön. Kb. fél órát vártam rá és azt hittem, hogy valami baj történt, de ekkor egy papírhajót láttam a vízben, és tudod mi volt benne?
-        - Fogalmam sincsen? – Szóltam.
-         -Egy kis doboz és a dobozba pedig a gyűrű, ami annyira csodaszép volt. Utána Zoli a medence széléhez lépett és ezt kérdezte. 
-         -Hozzám jössz hercegnőm?  Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak… majdnem elsírtam magam és annyira…. jó volt…
-        - Remélem igent mondtál.
-       -  Ez csak természetes. Annyira boldog vagyok, de komolyan. Érted? Az én hercegemmel végre összeházasodunk. – Ujjongott Zsebi és én is annyira örültem neki. Tudtam, hogy Zoli mellett boldog és biztonságos jövő vár rá. Mikor elmeséltem neki Dáviddal töltött éjszakámat bűnbánóan így szóltam:
           -Én ezt nem tehetem meg Orsival. – Fakadtam ki. – Nekem ez nem megy. Amikor valamelyik nap összefutottunk akkor átéreztem a helyzetét. Robi velem is ezt teszi.-  Mikor jöttök haza?
-         -Holnap késő este. Dávid meddig lesz veled?
-      -   Nem tudom…. tényleg, fogalmam sincsen, mert…nem beszéltük meg, de senkinek nem akarok rosszat.
-        - De akkor mit akarsz tenni? A szíved vagy az eszed?
-  Fogalmam sincsen. – Szóltam és tényleg tanácstalanná váltam. – Szeretem Dávidot, de a gyerekek és…. várj csak egy picit. – Mondtam hirtelen, mert a másik szobából hallottam, hogy Dávid is telefonál. A hangjából biztos voltam benne, hogy Orsival beszélget.  Visszatértem a telefonomhoz és ezt mondtam barátnőmnek: - Bocsi, de le kell tennem. Majd visszahívlak. Puszi és Gratulálok nektek. -Miután leraktam óvatosan a szobaajtóba lopóztam, hogy halljam, mit beszélget Dávid.
-        - Nem Orsi hagyjuk. Ez már nem működik és ezt te is tudod.  Tessék? Nem, kérlek, ne hisztizz!  Már nem akarok annyira és el akarok válni. – Hallottam szavait. – Lehetőleg minél hamarabb… mert van egy új kapcsolatom. Mi? Nem Barbara, hanem más, de úgyis rájössz. Orsi ezt már megbeszéltük, de én most lerakom. 
   - Hello.  – Gyorsan próbáltam eltűnni, de észrevett.
-         -Mért nem jöttél be? Nem számít. - Nézett rám mosolyogva. – Mi van Zsebiékkel?
-         -Zoli megkérte a kezét azzal a módszerrel, amit én ajánlotta, de szerinted túl nyálas volt.
-   - A hajóssal?
-        - Igen, és Zsebi el volt tőle olvadva. Mondtam én, hogy siker lesz. – Húztam ki magam.
 - -        - Akkor én is így kérjem meg a kezed? – Nézett rám és meg simogatta az arcom.
-         -Mi? Mit akarsz ezzel mondani?
Azt, hogy ha elválok végre szeretném az igazi nagy Ő- met elvenni. – Mondta és a tekintete igazságot sugárzott felém. – Téged sosem csalnálak meg.-         Én sem. – Vallottam be. – Szeretlek.
-         -Én is szeretlek nyuszi, és nem akarom, hogy hazamenj.
-         -De nekem ott van az életem. Amúgy meg te is eljöhetnél velem?
-         -Feladjam a munkám? Tudod, milyen nagyon szeretem. Ezért tanultam, hogy ez legyek. Ez az életem, és… persze máshoz nem is értek.
-         -Otthon is biztos találnál munkát. Remek önéletrajzot tudnál felmutatni.
-         -Nem, nekem ez az otthonom… és én itt főpincér vagyok. 
-         -Ó szóval ez a baj, hogy még beosztásos is vagy? – Kérdeztem tőle.
-         -Igen, és nem léphetek le egyik napról a másikra drágám. – Nézett rám.
-        - Én sem, főleg, hogy Augusztus van, és már időm sincsen a gyerekeket másik oviba, vagy iskolába beíratni és az én munkám is ott van.
-       -  Óvodák mindenhol vannak. – Tárta szét a karját. – Legfeljebb majd addig keresel, amíg nem találsz.
-       -  Ez nem így megy édesem.-       
            -Az én fizetésemből jól élnénk. Látod most sem élünk Orsival rosszul.
-         -Nem vagyok élősködő. – Válaszoltam hirtelen.
-        - Nem is gondoltam, hogy az lennél… csak vázoltam a tényeket.  Gyere ide. – Szolt kedvesen és közel húzott magához. – Bárhogy is lenne, mi megoldanánk. Csak te én a bébi és a gyerekek. Mint egy igazi nagycsalád. - Majd a hasamra rakta a kezét és megcsókolt. Úgy éreztem sosem voltam ennyire boldog. Egész napot együtt töltöttük és Dávidot az sem érdekelte, hogy ki ismeri a városba, mert kézen fogva járkáltunk mindenfelé.  Néztünk babaruhákat és baba holmikat. Találgattuk, hogy kire hasonlíthatna. Mondtam neki, hogy remélem, a szemeit az apukájától örökli mire kikötötte, hogy a mosolya az enyémnek kell, hogy legyen. Nagy szatyrokkal megrakodva értünk a lakáshoz és úgy döntöttünk, főzünk az ifjú jegyespárnak valami igazán finomat. Az elkészítés annyira könnyen és gyorsan ment. Én persze többször kóstolgattam, mint Dávid. Ahogy kész lett nem is telt bele sok idő és egy autó gördült a ház elé. 
-       -  Édesem megjöttek Zoliék. – Szóltam Dávidnak, aki a mosdóba tartózkodott.
-        - Pillanat és megyek.  – Hallottam a hangját.-         Kicsit furcsának éreztem, hogy csengettek, de az ajtóhoz mentem és kinyitottam. Meglepetésemre nem Zsebiék voltak azok hanem:
-        - Orsolya. – Csodálkoztam és reméltem, hogy elég hangosan mondom ahhoz, hogy Dávidnak még véletlenül se jusson eszébe zajt csapni odafent. – Te meg mit keresel itt?
-       

2 megjegyzés:

  1. Hali, blogod mar régebb el volt fogadva, nem szükséges újra beküldeni, ha új cikk jelenik meg rajta: http://www.blogolj.eu/blog/szerzo/kiraleanyka/cikk/ujra-veluk-4

    VálaszTörlés